két idős ember ül a apadon

Kutatók szerint pont a magyar konyha egyes alapanyagaival előzhető meg az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór kialakulásának pontos oka a mai napig nem ismert, így olyan gyógyszer sem létezik, ami kigyógyítana ebből a betegségből. Egy friss kutatásból azonban most kiderült, hogy talán meg lehet előzni a kórt.


Komoly reménnyel kecsegtet egy 2021-es kutatás az Alzheimer-kórt illetően: bár a kór megértéséhez nem visz közelebb, úgy tűnik, a megelőzésével kapcsolatban eredményt mutat fel.

Ez is érdekelhet:8 vízhajtó étel a puffadás és a vízvisszatartás leküzdésére

brokkoli fejek

Fotó: Bozhin Karaivanov / Unsplash


Az Alzheimer-kór az egyik leggyakoribb öregkori betegség: csaknem 47 millió demens ember él jelenleg a világon, a páciensek fele Alzheimer-kóros. Számítások szerint, ha minden körülmény változatlan marad, 30 éven belül számuk megháromszorozódik, ezért is lenne különösen fontos a folyamatok lassítása.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az antioxidánsokkal teli ételek és italok fogyasztása segít megőrizni a szív egészségét, sőt a gyulladásokkal is hatékonyan veszi fel a harcot.

A friss amerikai kutatás most az is kiderítette, hogy az antioxidánsba gazdag táplálék rendszeres fogyasztása segít megőrizni a szervezet sejtjeinek az egészségét, illetve megelőzhető vele az Alzheimer-kór kialakulása is.

A tanulmányt készítő Institut National de la Recherche Scientifique (INRS) kutatói továbbá megjegyezték: az oxidáció és az antioxidánsok egyensúlyának felborulása a vérben az Alzheimer-kór kialakulását vetíti előre - olvasható marthastewart oldalán.

Tekintettel arra, hogy az oxidatív stressz fokozódik a betegségben szenvedő embereknél, így nagyon fontos lenne, hogy ők több antioxidánsban gazdag ételt és italt fogyasszanak.

– mondta Charles Ramassamy kutatási professzor egy sajtóközleményben.

spen\u00f3t levelek

Fotó: Nathan Nugent / Unsplash


Az oxidatív stressz a szabad gyökök és az antioxidánsok egyensúlyának felborulását jelenti, ami sejt- és szövetkárosodáshoz vezet.

A mostani kutatás szerint ez a folyamat az Alzheimer-kór kialakulásához vezethet. Az antioxidánsokkal teli élelmiszerek fogyasztásával azonban kisebb a betegség kialakulásának kockázata, mivel megakadályozzák a szabad gyökök képződését, amik károsítják a szervezet sejtjeit.

És hogy mi az igazán jó hír nekünk? Az, hogy a szakemberek csupa olyan élelmiszert ajánlottak a "kúrához", ami a magyar konyha szerves részét képezi: a spenót, a brokkoli, a burgonya, a bogyós gyümölcsök számtalan fajtája és az étcsokoládé egyaránt könnyen beszerezhető hazánkban is, és rengeteg bevált receptünk dolgozik velük.

k\u00e9t f\u00e9rfi sakkozik

Fotó: Vlad Sargu / Unsplash


A sejtkárosodás és az Alzheimer-kór kialakulása közötti összefüggést a betegség tanulmányozása során találták meg. A kutatásokból kiderült, az úgy nevezett APOE gén jelenléte valószínűsíti, hogy a páciens Alzheimer-kóros. Ha sikerülne felismernünk ezeket a korai jeleket, akkor lassítani lehetne vagy akár teljesen meg lehetne állítani a betegség fejlődését.