egy férfi a kivetített képet nézi

Érdemes betárazni belőle: kilója most még 1000 forint, májustól 3000 lehet

Évente közel 30 kg-ot fogyasztunk belőle, alapvető élelmiszerünk, most azonban hatalmas árrobbanás várható. A jó hír, hogy fagyasztva közel egy évig eltartható.



Komoly válságban vannak a magyar baromfitartók, egyre súlyosabb gondokat okoznak ugyanis az ágazatnak az extrém szintre drágult takarmányok, illetve az energia- és üzemanyagár-emelkedés - olvasható az Agrárszektor minapi cikkében. Habár gabonaexport korlátozása átmenetileg visszafogta az árakat, továbbra is gond, hogy a hazai gabona, nem jut el az állattartásig.

A takarmánykeverők nagy része elsősorban a fix és régebbi partnereket szolgálja ki, a frissen beeső rendeléseknél a szabad keverők egy része már nem is ad árajánlatot. A termelők úgy tapasztalják, hogy annyira gyorsan változnak a termelés költségei, hogy nem tudnak sem a vágóhidak, sem a kiskereskedelem felé olyan gyorsan árat emelni, hogy a veszteségeket valamelyest kompenzálni lehessen - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke. Hozzátette, attól függően, hogy egyes cégeknek, termelőknek milyen a takarmányellátása, milyen árazású a gáz- és áramszerződése, meglehetősen eltérő a baromfitartók helyzete.

Az tény azonban, hogy a napi vagy havi árazású energiaszerződéseknél a háború miatti hihetetlen, akár több tíz-, vagy épp majdnem százeurós, egyik napról a másikra jelentkező gázáringadozások miatt szinte lehetetlen akár csak prognózist is mondani arról, hogy mekkora áremelés kellene ahhoz, hogy ezt ellensúlyozni is lehessen legalább a működés fenntartása érdekében.

A BTT információi szerint a kisebb broilercsirke-előállítók közül sokan fontolgatják, hogy végleg abbahagyják a tevékenységet.

Csorbai Attila szerint az szinte biztos, hogy az az óvatos pozitív várakozás, miszerint idén ismét emelkedhet a vágócsirke-termelés volumene, a háború miatt elfelejthető. Emellett az is borítékolható, hogy a takarmány-, energia- és üzemanyagár-emelkedés függvényében csökkenhet a telepített állomány, és így a kibocsátás is

A fogyasztók ebből egyelőre keveset éreznek, mert a csirkemellfilé és far-hát árrögzítése most még visszafogja a többi baromfitermék drágulásának ütemét is, de meglehetősen kérdéses, hogy az árstop májusi kivezetését követően mi történik majd. Rengeteg a befolyásoló tényező, nem tudni például, hogy a hazai gabonahozamokat mennyire befolyásolja az idei, hosszú ideje tartó aszály, de sok múlik az aktuális inputárakon is. Komoly hatása lehet annak is, hogy mennyire koncentrálnak a veszteségkompenzálásra a cégek, illetve annak, hogyan reagálnak a fogyasztók arra, hogy a valós költségek miatt áremelésekre van szükség.

Egyes számítások szerint nem kizárt az élelmiszer árstop májusi kivezetése után a 2-3 ezer forint közötti csirkehúsár sem (jelenleg 1000 forint körül alakul a csirkemell kilója).

Érdemes tehát most betárazni belőle, a csirkehús egyben 1 évig is eláll a fagyasztóban, de még darabolva (például: szeletelt csirkemell) is 9 hónap az eltarthatósága.



.