kék italos doboz tetején egy darázs
bee on top of tin can

Filléres zöldséggel tarthatod távol a darazsakat a lakástól és a kerttől

Egy olcsó zöldséggel, de ha ügyesen használod, akár még vízzel is elűzheted a darazsakat a közeledből. Mutatjuk, hogyan.



A darazsak sok bosszúságot okoznak azoknak, akik nem allergiásak és kifejezetten veszélyt jelentenek azok számára, akik érzékenyek a csípésükre. Távol tartásuk tehát létfontosságú, megölésük azonban káros, hiszen távollétedben hasznos dolgokat csinálnak a kertben. (Virágok beporzásánál segítenek és távol tartják nekünk a legyeket, pókokat.)

Grillezésnél és a lakásban azonban kétségtelenül bosszantó a jelenlétük. Ezért is gyűjtött össze az oekotest.de pár módszert, amivel „vérontás” nélkül elüldözheted a darazsakat a sütő mellől vagy a lakásból legalább arra az időre, amíg ott tartózkodsz.

​Mire jönnek a darazsak?


A legtöbb darázsfaj az édesnek és a húsnak az illatára „gerjed”. Nem meglepő tehát, ha megjelennek kerti sütéseken, születésnapi zsúrokon, gyümölcs szüreteken. Ha letakarod a húst, a tortát, a gyümölcsöt, van rá esély, hogy néhányan szagot vesztenek, tehát eleve kevesebbel kell majd felvenni a harcot.

Az említett élelmiszerek éppenséggel elterelő hadműveletre is alkalmasak.

Vágj fel pár szem érett, édes szőlőt és tedd le pár méterrel odébb magadtól. A darazsak inkább arra fognak menni és neked nyugtod lesz. Van azonban ennek a módszernek egy mellékhatása: a darazsak annyira szeretik a szőlőt, hogy még többen fognak jönni a csemegére.

Még egy érdekes apróság: a darazsak a színesre is rárepülnek. Vegyél fel fehér ruhát és a terítő is semleges színű legyen a grillezésnél.

Mivel lehet elűzni a darazsakat?

k\u00e9k v\u00edzpermetez\u0151 barna h\u00e1tt\u00e9r el\u0151ltt

Fotó: Kaffeebart / Unsplash


Egyetlen univerzális módszer nincsen, több házi praktikával találkozni az interneten. A Landesbunds für Vogelschutz (magyar megfelelője: Madártani Intézet) – így az oekotest.de cikke – a vízpermetet ajánlja a darazsak elűzésére. Mindig legyen egy virágok locsolásánál is használatos kézi permetező a kezed ügyében és használd is, ha jön a darázs. Ez azért jó, mert ilyenkor az állat azt hiszi, eső közeledik és fedezékbe bújik. Ha régi mosószer permetezőjét használod, bizonyosodj meg róla, hogy nem maradt az alján mosószer, azzal ugyanis ártasz a környezetnek.

Milyen illatot nem szeretnek a darazsak?

fokhagyma fekete asztalon

Fotó: Tijana Drndarski / Unsplash


Citrus- és teafaolajokat is fújhatsz a levegőbe, de füstölővel is próbálkozhatsz, egyik sem tartozik a darazsak kedvencei közé. A néphiedelem szerit hatékony még az olcsó fokhagyma, valamint a kevésbé olcsó paradicsom és a bazsalikom is. Utóbbit csak részben erősítette meg a cikkben a szakember: „Van valamennyi hatásuk, mert a növények illatoznak, de pár karika paradicsom kevés a darazsak elrettentéséhez.” Az azonban működhet a cikk szerint, ha pár frissen pucolt és felvágott fokhagymagerezdet és egy kis bazsalikomot kiteszel nekik.

Ha már nagy a baj, akkor érdemes bevetni a nehézfegyvert. Egy tűzálló edényben meg kell gyújtani a kávézaccot, a füstöt nagyon nem szeretik a darazsak.

Mit nem szabad csinálni, ha jön a darázs?

Első hallásra viccesen hangzik, de lélegezni nem szabad. A kilélegzett levegőben található viszonylag nagy mennyiségű szén-dioxid ugyanis kifejezetten agresszívvá teszi az állatot. Csapkodni sem szabad a kezeddel, mert az is csípésre ingerli őket.

Ne aggódj, csak őszig kell kibírnod, az első fagyos éjszakák beköszöntével a legtöbb darázs elpusztul, csak a fiatal királynő él túl, hogy jövőre kezdődhessen minden elölről.