Fagylalt karamell öntettel szürke háttér előtt

Az legjobb fagylalt mellett a legjobb alapanyagot is díjazták

Fotó: M-Gel Hungary

Jéghideg különlegesség: itt a 2021-es Év Fagylaltja

A napokban hirdették ki az Év Fagylaltja verseny eredményét, az első díjat egy igazán különleges, Bíborka fantázianéven futó jéghideg desszert nyerte el. Az alapanyaggyártók nemzetközi mezőnyében is magyar győzelem született.


A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenyén idén a békéscsabai Bíborka nyerte el nyerte el az Év Fagylaltja címet. A versenyre 63 kézműves fagyigyártó nevezett a saját alkotásával, és külön kategóriában mérettették meg magukat az alapanyaggyártók is – itt főleg nemzetközi cégek indulnak, idén mégis egy magyar vállalat lett a győztes.

Az Év Fagylaltja verseny győztesei

A hagyományos, jó minőségű kézműves fagyit népszerűsítő verseny idén a megszokott fesztivál helyett régiós eldöntőkkel zajlott, majd az Ipartestület székházában került sor a döntőre. A cukrászokból, szakácsokból és gasztroszakemberekből álló szakmai zsűri elsősorban nem újdonságokat igyekezett felkutatni, inkább az íz, állag és megjelenés szempontjai alapján döntött.

Az idei aranyérmes Bíborka fagyi egy békéscsabai cukrász, Fehér Gergő alkotása: helyi alapanyagokból készül, a hozzáadott chili például újkígyósi.

A szedres-csokis finomságot a Cafe One kávézóban kóstolhatod meg. Második helyen a balzsamos sült áfonya végzett lágy kecskesajttal – ez Koncz Andrea kreációja, és a gödöllői Sissi Fagylaltozóban találkozhatsz vele.

​Magyar győztes az alapanyaggyártóknál

Fehérkávé és sós karamell

Fotó: M-Gel Hungary


A versenyen a cukrászdák mellett az alapanyaggyártók is külön kategóriában indulnak, hiszen ők is nagyban hozzájárulnak a Magyarországon kapható fagyik minőségéhez. A 17 versenyző közül idén Kádár Ferenc mestercukrász műve, a fehérkávé, sós karamell fagyi nyerte el az aranyérmet. Az alapanyagot az M-Gel Hungary Kft. biztosította.

A nyertes fagyik általában évekig benn maradnak a kínálatban, így attól sem kell tartanunk, hogy esetleg lemaradunk róluk.