egy kéz barna süteményt tart, amiről barna krém csöpög

Jobb mint a bolti: készíts 5 perc alatt házi mogyorókrémet

Ez a pár összetevőből hamar elkészíthető, ízlés szerint variálható mogyorókrém lesz az új kedvenc.

Bár amikor a második világháború után hiánycikk lett a kakaó, az olasz Pietro Ferrero gyakorlatilag azonnal piacra dobta az alternatívának szánt, piemonti mogyoróból készült krémét, az út az általa megalkotott, ma ismert Nutelláig jóval tovább tartott.

A torinói pék és cukrász már az 1920-as évektől egy olcsó, kenyérre kenhető csokoládékrémen dolgozott. Gyakran figyelte a gyárba igyekvő munkásokat, akik sajtos-paradicsomos szendvicset vittek magukkal ebédre. Ferrero biztos volt benne, ha a kenyerek közé tudna valami édeset kínálni nekik, azzal megütni a jackpotot. Saját ötletre nem is volt szükség, csak egy régi receptet kellett leporolnia. Lakhelyén, a mogyorójáról híres Piemont tartományban Napóleon 1806-ban bevezetett embargója (és a fellépő csokihiány) óta mogyoróval „hígították” a csokikrémet, ez volt a gianduja. Ferrero 1925-re készült el a saját krémével, ezt a változatot tekinthetjük a Nutella nagyapjának.

nutell\u00e1s \u00fcveg k\u00e9zben

Fotó: Chris Liverani / Unsplash


Az olasz mester a második világháború kitörése után Albába költözött, itt tökéletesítgette tovább a véleménye szerint még túlságosan kemény, ezért kevéssé kenhető krémet. 1946-ban egy hirtelen ötlettől vezérelve kakaóvajat adott az addigi recepthez, így született meg a Pasta Gianduja, amit szeletelhető tömbökben kezdett árulni a (háború után ismét hiánycikké váló) hagyományos csokoládé árának negyedéért. Innen már csak egy lépés volt a kenhető mogyorókrém megalkotása, ezt viszont már a fia Michele vitte tökélyre a cégalapító atya 1949-ben bekövetkezett halála után.

A legenda szerint egy forró nyári napon a csokis-mogyorós tömbök megolvadtak, így váltak kenhetővé. Innentől fogva üvegekben Supercrema (szuperkrém) néven kezdték árulni. A Nutella név bejegyzésére 1963 októberében került sor egy törvénymódosítás után, ami megtiltotta a terméknevekben a „super” és „ultra” minőségi jelzők használatát.

Mint látható, hosszú évtizedek teltek el az első ötlet és a tökéletesen kenhető Nutella megszületése között. A jó hír, hogy a címben beígért házi mogyorókrém elkészítéséig neked ennél sokkal kevesebb időre lesz szükséged (a receptért köszönet a oekotest.de oldalnak). Lássunk is hozzá!

Hozzávalók

barna mogyor\u00f3 szemek

Fotó: Erol Ahmed / Unsplash

  • 400 gramm mogyoró (nem földi!)
  • 6 evőkanál mogyoróolaj, kókuszolaj vagy napraforgóolaj
  • 4 evőkanál kakaópor
  • 1 késhegynyi kikapart vanília mag
  • 6 evőkanál szirup
  • 1 csipet só

Így készül

  1. Pirítsuk meg a mogyorót egy serpenyőben a tűzhelyen, vagy 150 Celsius fokra beállított légkeveréses sütőben (utóbbi 10 percet vesz igénybe). Ha kész, hagyjuk kihűlni, majd kézzel dörzsöljük le a szemekről a barna héjat (ezt nem muszáj).
  2. Adagolva tegyük a pirított mogyorót a robotgépbe, ugyanígy adagokban adjuk hozzá az olajat. Addig aprítsuk, amíg krémes állagot nem kapunk.
  3. Adjuk hozzá a maradék hozzávalót és még egyszer engedjük át az egészet a mixeren.
  4. A kész krémet töltsük üvegbe.

Mire kell figyelni?

  • A házi készítésű mogyorókrém szoba hőmérsékleten is hetekig eltartható, a hűtőszekrényben pedig még tovább. Utóbbi esetben fogyasztás előtt pár perccel vedd ki a krémet, hogy kenhető legyen, mire eszed.
  • Ha kicsapódik az olaj, egyszerűen keverd vissza egy kanállal.
  • Ízlés szerint ízesítheted egy evőkanál fahéjjal vagy akár egy csipet chilivel is. Magát a mogyorót is mixelheted, tehetsz bele földimogyorót vagy mandulát is.