emberek ülnek egy asztalnál, italok és ételek

Harc a kilók ellen: ne csak azt figyeld, mit eszel, hanem azt is, hogy hogyan!

Valószínűleg sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen különleges módon hat rájuk, ha közösen étkeznek másokkal.


Vajon akad bármilyen előnye is annak, ha közösen étkezünk másokkal? Egy érdekes bbc.co.uk cikk szerint igen! Mutatjuk, hogyan.

Ez is érdekelhet: Borkalkulátor: hány üveg borra van szükséged egy partihoz?

egy kisl\u00e1ny \u00fcl az asztaln\u00e1l

Fotó: Vitolda Klein / Unsplash


A BBC által hivatkozott tanulmányok szerint a közös étkezés a boldogság receptje, mivel a vacsoraasztal körüli összejövetel összeköt bennünket, ez pedig elősegíti a kötődés kialakulását.

Sőt, a "social eating" csökkenti annak valószínűségét, hogy a gyerekek túlsúlyosak vagy elhízottak lesznek. Ezenfelül a gyerekek csak így tudják megtanulni, hogyan kell megfelelően étkezni és viselkedni az asztalnál. Az Oxfordi Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy azok az emberek, akik gyakrabban esznek együtt, boldogabbnak érzik magukat és elégedettebbek az életükkel, illetve többet foglalkoznak a helyi közösségükkel, és több barátjuk is van.

De hogyan lehet a legtöbbet kihozni a közös étkezésből, ha nem tudtok összeülni minden este?

1. A minőség számít nem a mennyiség

emberek \u00fclnek egym\u00e1s mellett \u00e9s isznak

Fotó: Toa Heftiba / Unsplash


Nem a gyakoriság a fontos.

Mindazonáltal próbálj meg hetente egyszer vagy kétszer együtt étkezni másokkal. Szintén fontos, hogy rugalmas legyél, különösen a tinédzsereknél, akik nem tudnak jól kommunikálni, ha az asztalhoz kényszerítik őket.

2. Tedd különleges alkalommá az étkezést

egy f\u00e9rfi \u00e9s egy n\u0151 f\u0151znek

Fotó: Jason Briscoe / Unsplash


Tarthattok például egy nagy vasárnapi közös ebédet, vagy minden kedden pizza estet szervezhettek magatoknak.

A lakótársaddal, pároddal vagy a gyerekekkel megélt közös ételkészítés is hangulatosabbá teszi a közös időtöltést.

3. Tegyétek el az elektromos kütyüket

egy f\u00e9rfi eszik \u00e9s telefonozik

Fotó: No Revisions / Unsplash


Számos tanulmány megállapította, hogy összefüggés van a telefon asztalnál történő használata, valamint az egészségtelen táplálkozási szokások és az elhízás fokozott kockázata között. Ennek az egyik oka az lehet, hogy nem veszed észre, ha tele vagy, mert a képernyő elvonja a figyelmedet.

Egy másik elmélet szerint a gyerekek nem tanulnak meg egészséges étkezési szokásokat, ha szüleik folyamatosan telefonoznak étkezés közben.

4. Ne csak asztalban gondolkodj

egy f\u00e9rfi e\u00e9s egy n\u0151 sz\u00e9ken \u00fclnek

Fotó: KaLisa Veer / Unsplash


Előfordulhat, hogy a lakásodban nincs egy olyan nagy asztal, ami köré összegyűlhetnétek? Pánikra semmi ok! Üljetek a kanapéra vagy egyszerűen a szőnyegre. Sőt, ha van lehetőség, akkor grillezzetek kint egy jót.

5. Reális célokat tűzz ki

sal\u00e1t\u00e1n osztozkodnak

Fotó: S O C I A L . C U T / Unsplash


Sajnos nem minden családnak van lehetősége a konyhaasztal körül otthon főzött egészséges ételeket fogyasztani. A lehetőségeknek megfelelően próbáld kihozni a legtöbbet a közös étkezésből.