előtérben hamburger, mögötte egy stadion
Fotó: @darrenrovell/Twitter

11 millióba kerül ez a hamburger! Kitalálod, melyik stadionban árulják?

Jár még mellé egy nem is olyan apró ajándék, a szurkolók ezzel együtt nagyon kibuktak, botrányt emlegetnek.


Saját szurkolóit is kiakasztotta a csapat vezetőinek legújabb húzása, hogy egy méregdrága hamburgert vettek fel a stadion étlapjára. Az eset – amiről a Mirror című angol lap számolt be – az Egyesült Államokban történt, az Atlanta Braves baseball csapatánál.

Az apropót az adta, hogy a csapat 25 év után 2021-ben tudta újra megnyerni a világ legerősebb baseball bajnokságának számító észak-amerikai Major League Baseballt, a különleges étel ennek a bravúrnak állít emléket.

A 25 ezer dolláros (átszámítva 11 millió forintos) árért a szurkoló valóban egy minden igényt kielégítő hamburgerhez jut: a wagyu marhából készült húspogácsa mellett a buciba jut még tükörtojás, libamáj, rákfarok és szarvasgomba is.

Az árat nem ezek az egyébként valóban ínyenc hozzávalók dobják meg, hanem az a gyűrű, ami a bajnoki címért járó ékszer pontos mása. Az eredeti gyűrű, amit a játékosok kaptak 2021-ben, az alábbiakat tudja:

  • A gyűrű anyaga 14 karátos sárga és 18,71 karátos fehér arany.
  • 755 darab gyémánt, 19 rubin és 1 hatalmas igazgyöngy dísziti.
  • A gyűrű teteje felnyitható, a fedlap hátulján a csapat egyik jelmondata szerepel.
  • A nyitható részben látható a csapat otthonául szolgáló Truist Park miniatűr mása, ami még LED-világítást is kapott.
  • Mellette 11 rubin jelképezi a World Series során elért 11 hazafutást.
  • Minden játékos aláírása ott díszeleg a saját gyűrűjébe gravírozva, ahogy a rájátszásban megnyert párharcok eredményei is.
  • A gyűrű kerületén lévő négy rubin a csapat négy világbajnoki címét jelzi.
  • A gyűrű tetején 150 gyémántból kirakott A betű a franchise 150 éves történelmére utal.
  • Ugyancsak gyémántokból van kirakva a játékosok mezszáma
  • Minden gyűrűben van egy igazgyöngy, ami Joc Pederson, a Braves egyik játékosának gyögysorára utal, ami a szurkolók egyik kabalája lett.

Videón a gyűrű

Aki olcsóbban szeretné megúszni, az a hamburgere mellé kérheti a gyűrű replikáját is, így a menü „mindössze” 53 ezer forintba kerül.

Nem minden szurkoló volt elragadtatva az új ajánlattól, a többség nevetségesnek, szükségtelennek tartotta az egész akciót és még az olcsóbb változatot is pénzkidobásnak tartja, pláne miután az Atlanta Braves meccseire szóló jegyek árai is elég borsosak. Mindazonáltal akadt olyan kommentelő, aki alig várta, hogy megkaparinthassa a limitált kiadású ereklyét.