légy közelről piros háttér előtt

Két legyet egy csapásra: az isteni fűszernövény, ami kiűzi a bogarakat a lakásból

Pár száz forintért beszerezhetők azok a fűszernövények, amiknek a szagát ki nem állhatják a legyek.


A nyári kerti grillezések időszakában különösen elszaporodnak a legyek a ház körül, hiszen ők is bejelentkeznek a finom falatokra. Talán ennél is nagyobb baj, hogy nem állnak meg a kertben, hanem bizony a lakásba is „beszemtelenkednek”.

Az angol Mirror újság szakértő segítségével egy remek és olcsó trükköt mutatott arra a minap, hogyan tarthatod távol a legyeket a háztól. Szerencsére vannak ugyanis bizonyos szagok, amit nem bírnak ez a rovar. Ne ijedj meg, mi emberek nagyon szeretjük őket, olyannyira, hogy ételbe is szoktunk tenni az illető fűszerből.

A két fűszernövény, ami tökéletesen alkalmas erre a feladatra, a bazsalikom és a menta. Mindkettőből tegyél az ablakpárkányra egy-egy cseréppel és meglátod, sokkal kevesebb léggyel fogsz bent találkozni. A két növény pénztárcabarát is, egy-egy palántát már 500 forintért meg tudsz vásárolni, ráadásul soha többé nem lesz otthon hiány ezekből a fűszerekből.