szőke nő mosolyog, mögötte zöld növény

Napi 2 pohár ebből az italból 80 százalékkal növeli a mellrák esélyét

Élelmiszerek, amiknek a fogyasztása jelentősen növeli a mellrák kialakulásának kockázatát.


Magyarországon évente körülbelül 5-6000 új emlőrákos beteget fedeznek fel és mintegy kétezren halnak bele a betegségbe. Kialakulásában számos környezeti tényező mellett a nem megfelelő étrend is szerepet játszik.

Az American Society for Nutrition táplálkozástudományi szervezet éves kongresszusán a párizsi Saclay Egyetem mutatott be például egy átfogó kutatást arról a tejtermékek hogyan befolyásolják a mellrák kialakulásának esélyét. 65 ezer nőt „követtek” két évtizeden át, akiknél a klimax már lezajlott. 1993-ban illetve 2005-ben kellett kitölteniük egy kérdőívet, az étkezési szokásaikról kérdezték őket.

A kutatás végül az alábbi eredményeket hozta

  • 14 százalékkal kevesebb mellrákot diagnosztizáltak azoknál a kontroll csoporthoz képest, akik zöldségben gazdag étrendet követtek
  • 20 százalékkal több mellrákot diagnosztizáltak azoknál a kontroll csoporthoz képest, akik sok krumplit és édesített élelmiszert ettek.

Tejtermékek és a mellrák

Több kutatás is foglalkozott már a tejtermékek és a mellrák kapcsolatával. Egy az International Journal of Epidemiology szaklapban leközölt 2020-as tanulmány nem kevesebbet állított, mint hogy a rendszeres és nagymértékű tejfogyasztás akár 80 százalékkal is növelhet a mellrák esélyét nőknél.

Nem vödörnyi mennyiségre kell itt gondolni, napi 2-3 bögrénél jött ki a szakembereknek ez a szám, de már akár napi egyharmad bögrénél (kb. ennyit tesz a többség a kávéjába) 30 százalékkal nő az esély a betegség kialakulására.

Hús és a mellrák

2018-ban a skót University of Glasgow munkatársai feldolgozott húsokkal végeztek hasonló kutatást a klimaxon már átesett nőknél. Ők arra jutottak, hogy heti 9 gramm(!) feldolgozott hús már 20 százalékkal növeli a mellrák kialakulásának esélyét.