befőttes üvegek egy asztalon
Fotó: Ruff István / VINCE Magazin

Melyik a jobb? Magyar és külföldi mogyorókrémeket hasonlítottak össze

Selymesen fénylő mandulavajak, roppanós darabkákkal csábító mogyorókrémek, a zöld különböző árnyalataiban pompázó tökmagkészítmények – a magkrémek színes-szagos világában járunk.



A mostani cikk egy sorozat bevezető része, a VINCE Magazin és az Ínyenc kézműves piactér 2022. júniusban közös tesztet készített az itthon kapható magkrémekkel. A következő részekben a teszt eredményeit fogjuk ismertetni.

Sosem tudtam megfogalmazni kapcsolatomat a magkrémekkel. Nem ismertem ezt a termékkört, illetve talán inkább nem is tudtam, mi az. Most így, a teszt után azért előjönnek szépen az emlékek.

Amikor először jártam Franciaországban a hetvenes években cserediákként, reggelinél a kétszersült mellé kaptunk egy sötétbarna krémet: kicsit mogyorós és nagyon csokis, kicsit folyós és nagyon édes volt. Nekem annyira nem jött be. Aztán jött nagyon sokkal később egy halvány karamellszínű álom apró darabokkal, ezúttal már Londonban. Ez natúr ízű volt, talán egy leheletnyi cukorral és sóval, pici pirultsággal, és olyan igazi jó földimogyoróíze volt. Nagyon tetszett! Ez lett a reggelim, pirítóson, friss uborkával vagy épp pár csepp lekvárral, mikor hogy. Viszont soha nem vontam párhuzamot a két élmény közt, mondván, itt ugyanarról a termékcsaládról beszélünk, más-más változatban, ízesítésben. Aztán emlékszem egy szicíliai kis boltocskára, ahol beleszerettem egy mandulakrémbe meg egy pisztáciakrémbe. Az első igazi marcipános ízvilágot mutatott, a másodiktól meg feltolult bennem az emlék az első pisztáciafagylaltomról Nyugaton – ezt az ízt akkor itthon még csak hírből ismertük.

Olvasd el a teljes tesztet az eredményekkel a VINCE Magazin 2022. júliusi számában.

Önálló próbálkozásaim

emberek \u00e1llnak egy pultn\u00e1l

A magkrémteszt zsűrijének tagjai, jobb oldalt a pultnál a cikk szerzője

Fotó: Ruff István / VINCE Magazin


Emellett előjött két újabb emlék is: az első egy jókora adag, rendezvényről megmaradt pirított sós földimogyoró elhasználásának kísérlete volt. Két igen drága konyhagép állt meg, leégett motorral. Próbáltam a kutyáknak adni, de ők sem szerették, kidobtam. A másik sokkal sikeresebb próbálkozás volt. Csülökroládból készítettem carpacciót, de valahogy snassznak éreztem. Pár csepp tökmagolajjal finom lett, ám az ízével nem voltam kibékülve. Volt tökmagom, megpirítottam. Mozsárban az olajjal összetörtem, sóztam, adtam hozzá pici fokhagymát, sót, borsot. Kezdett egy pesztóra hasonlítani a méregzöld színével, de nem volt még benne zöldfűszer, hát tettem bele szárastól egy nagy adag petrezselymet. Kezdett alakulni! Ha már bevillant a pesztó, akkor szórtam bele egy maréknyi frissen reszelt parmezánt is. Na, így már szép volt, mély, telt, de még mindig nem voltam elégedett. Egy fél citrom héja és pár csepp citromlé volt az, ami a nagyon egyensúlyos krémet sokkal érdekesebbé varázsolta. A sav mindig segít! Magkrém volt ez, ízesített, mély és gazdag, ugyanakkor izgalmas is.

A teszt tanulságai

emberek \u00fclnek egy feh\u00e9r ter\u00edt\u0151s asztal k\u00f6r\u00fcl

Fotó: Ruff István / VINCE Magazin


Amikor ezt a tesztet elkezdtük szervezni, arra gondoltunk, hogy megmaradunk a lehető legtisztább, legnatúrabb verzióknál, nem szeretnénk különböző ízeket, s végképp szeretnénk elkerülni a zsűri ízlelőbimbóinak legyilkolását százféle édes krémmel. A gyilkolászás viszont így is megtörtént, sajnos. Ugyanis egy dolgot figyelmen kívül hagytam: ezek a krémek önmagukban nem nyílnak meg, állaguk, ízviláguk nem feltétlenül adja meg azt a jó érzést, amit egyébként a magkrémek, s általában a magok fogyasztásával el kívánunk érni. Sőt, néha kifejezetten nehéz még a kóstolásuk is. Ez volt a tanulság ki a zsűri általános véleménye alapján.

feh\u00e9r t\u00e1ny\u00e9ron kanalak

Fotó: Ruff István / VINCE Magazin


Két dolog vált nyilvánvalóvá azonnal a teszt után. Szerettünk volna a magyar termelőknek lehetőséget adni, hogy elbűvöljenek bennünket a termékeikkel, melyek manapság, amikor a vegetáriánus és vegán étkezési kultúrák népszerűsége növekszik, egyre nagyobb sikerrel kerülnek piacra. Ezt lehet, hogy a piac is visszaigazolja, de mi azzal, hogy tettünk melléjük itt-ott más, külföldi, ismert és elismert terméket is, sajnos elértük azt, hogy az első tanulságot le kellett vonnunk: a magkrémek piaca önálló termékcsoport, nem pedig az olajsajtolás mellékterméke. Alapanyaga optimális esetben pedig nem a „mogyoróiszap”, mint ahogy azt az egyik termelő összetevőként megjelölte a címkén, hanem a mogyoró. Nem illendő - egy amúgy drága termékként - úgy forgalomba hozni, hogy a minimális termékfejlesztést nem hajtják végre rajta. A piaci elvárásokról ne is beszéljünk.

​Bátran ízesítsük tovább!

A két versenyen kívüli ízesített krém a VINCE Magazintól


A másik tanulság, hogy ezek a magkrémek igazán akkor lesznek jók, ha ízesítjük őket. Mindenféle módon, erőteljesen vagy kevésbé, gazdagon vagy enyhén, a lényeg, hogy az ízt ki tudjuk emelni. Reméljük, a vásárlók is ezt teszik velük. Csupán szórakozásból próbát tettem két maradék termékkel, amik egyébként nagyon átlagosak voltak önállóan, majd egy kis joghurttal, citromlével, fűszerekkel igazi egészséges mártogatóssá lettek otthon. Ettől még a maghéj nem szabad, hogy belekerüljön, ettől még figyelni kell rájuk – remélem, hogy a termelők is megértik. Nem melléktermék! Ugyanakkor viszont komoly cukrászati alapanyag is, sokan használják, és nagyon nem mindegy a minősége, hiszen ez kihat majd a végtermékre is. Odafigyelést igényel a termelőtől.

A kóstolósorba bekerült két ízesített termék is, csupán azért, hogy teszteljük magát a zsűrit is. A két Scyavuru krémről van szó, a manduláról és a pisztáciáról, mindkettőt a Culinarisból szereztük be. Ezeket a prémiumminőségű, ízesített krémeket már kóstoltam korábban is: a mandulakrém egy igazi kenhető marcipán ízvilágát hozza, a pisztácia pedig olyan, mintha a legjobb brontei pisztáciából készült volna. Pont az az ízvilág, amit mindkettőtől elvárunk, pont olyan finom krém, amire mindig is vágytunk. Kivettük mindkettőt a tesztből, mert nem lett volna korrekt a többi termékkel szemben. A tesztelők vagy kiemelkedően magas pontszámot adtak rájuk, vagy azonnal kizárták őket, mert ízesítettek voltak. Személy szerint nekem mind a kettő nagyon ízlett, visszaidézte Szicíliát; ma bármelyiket rákenném arra a reggeli kétszersültemre!

Szerző: Harmath Csaba

Olvasd el a teljes tesztet az eredményekkel a VINCE Magazin 2022. júliusi számában.