egy férfi és egy nő áll egy barna konyhapultnál

Van egy olaj, ami csökkenti a koleszterinedet!

A napraforgóolaj drágulásával eljöhet a szintén nem olcsó, de jóval egészségesebb egyéb olajok ideje.

Az amerikai University of Georgia egyetem munkatársai még 2018-ban publikálták egy vizsgálatuk eredményét, akkor azonban a meglepőnek hangzó tanulság ellenére nem keltett nagyobb feltűnést. Most a spring.org.uk oldal szerkesztői újra elővették a témát, talán azért is, mert az ukrán-orosz háború miatt fellépő napraforgóolaj-hiány és -drágulás ráirányíthatja a figyelmet erre a jóval egészségesebb olajra.

Dr. Jamie Cooper és csapata a 2018-as kísérletben 18 és 45 év közötti embereket két csoportba osztott: egyiküknek gyapotmagolajban gazdag étrendet kellett követnie, a többiek viszont olíva olajban gazdag ételeket ehettek.

A szakemberek azt találták, hogy miközben az olíva olaj nem hozott számottevő változást a koleszterinnél, a gyapotmagolaj már 5 nap után éreztette pozitív hatását. 15 százalékkal csökkent az LDL-, vagyis a „rossz” koleszterin szintje és 8 százalékkal nőtt a HDL-, vagyis a „jó” koleszterin szintje.

Szintén nem elhanyagolható tény, hogy a gyapotmagolaj 30 százalékkal csökkentette a vér triglicerid szintjét.

A leginkább a telített zsírokból származó trigliceridek, vagyis neutrális zsírok visszafogása a szívbetegségek „kivédésének” egyik legjobb módja.

Mi az a gyapotmagolaj?

A gyapotmagolaj fogyasztása főleg a gyapotot termelő országokban jelentős, annál is inkább, mert ez a gyapot feldolgozásának egy mellékterméke, így olcsó alternatívája az egyéb olajoknak. A délkelet-ázsiai konyha előszeretettel használja, de kedvező ára miatt a margarin gyártásnál is fontos szerepet kap. Itthon sajnos egyelőre még elég drága, de vészesen közelít hozzá a napraforgóolaj ára, így akár nőhet is iránta a kereslet.