egy nő fehér tányért tart a kezében és tésztát eszik belőle

A sztárséf szerint 3 hozzávaló kell csak a világ legjobb tésztaszószához

Paradicsom, hagyma, vaj – a trükk azonban éppen abban van, ezeket hogyan kell feldolgozni a tökéletes élményhez.


Olykor az egyszerűbb dolgok a legjobbak – így van ez a tésztaszószokkal is, amiből a legkiválóbbat három összetevő segítségével el tudod készíteni. Ez azért is jó hír, mert a három összetevő ráadásul nem túlzottan drága és könnyen hozzáférhető, sokaknak még a boltba se kell elmenni érte, mert tartanak belőle otthon. Igaz azonban az is, hogy bármilyen egyszerű, az élelmiszeripar mégsem tudja tökéletesen reprodukálni, még a legegyszerűbb paradicsomos mártásokba is kerül általában cukor és egyéb adalékanyag – ne akard tehát megspórolni a házi elkészítését.

A napokban a Mirror ásta elő újra a 2013-ban elhunyt Marcella Hazan „Essentials of Classic Italian Cooking” című alapművét, amiben az olasz-amerikai szakácsiskola alapító hölgy elárulta, szerinte mi az a 3 hozzávaló: egy konzerv paradicsom, egy fej hagyma és egy nagy darab vaj. A hagymát nem szabad felaprítani, csak félbe kell vágni (és ha darabos a paradicsom, azt sem), mindent össze kell önteni egy lábosban és 45 percig lassú tűzön „bugyogtatni”

Miközben a világ vezető séfjei is elismerik, hogy ez az egyik legjobb paradicsomszósz, mégis igyekeznek felülmúlni az mestert. Az angol sztárszakács és TV-s személyiség Jamie Oliver fokhagymával és bazsalikommal egészítette ki a receptet, mások éppen zellert, répát tesznek hozzá, megint mások csak egy kis olívaolajjal bolondítják meg. Abban azonban mindenki egyetért, hogy kísérletezni kell, hogy mindenki megalkothassa a saját személyes kedvencét. Mi csatlakozunk hozzájuk és szintén ezt javasoljuk neked. Így mi mást mondhatnánk végezetül, mint azt, hogy jó főzőcskézést!