piros húsok lógnak kampókon
Fotó: 毛 祥 / Unsplash

60 százalékkal drágul heteken belül a magyarok kedvenc húsa

Drágul a takarmány, az energia és a csomagolóanyag, ezt a vásárlók is meg fogják érezni.

Kétségbeejtő helyzetben vannak a magyar húsipari cégek: döntő többségüknek egyszerűen nincs elegendő tartaléka ahhoz, hogy képes legyen finanszírozni több hónapnyi veszteséget. Ebből kifolyólag a sertésárak hetek alatt bekövetkezett, mintegy hatvanszázalékos emelkedését rövid időn belül át kell hárítaniuk a kereskedelmi partnereikre, végül pedig a fogyasztókra.

Az elmúlt 6-8 hétben robbanásszerűen megemelkedett a sertés ára, a német jegyzésben 60%-os drágulást regisztráltak – írja az Agrárszektor a Világgazdaságra hivatkozva. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke elmondta, hogy a hasított félsertés kilónkénti ára 1,95 euró volt legutóbb, ez pedig - mivel a hazai árak meghatározásában nagy a súlya a német jegyzésnek - az élő sertéseknél Magyarországon is 600 forint körüli árat hoz magával, ami szintén 60% körüli árnövekedés.

A szakember szerint a sertéstartóknak ez ugyan fellélegzést hozhat, hiszen a takarmányárak mellett, az energia-, a munkaerő- és minden egyéb költség is emelkedett. Éder Tamás a sertéstartás önköltsége ügyében nem nyilatkozott, de a sertéspiaci berkekben az a nézet, hogy ez az ár egy átlagos hizlalónál már némi jövedelmet is tartalmaz. Azt viszont megerősítette, hogy ha ez igaz is, ez még távol áll attól, hogy kompenzálja az elmúlt, körülbelül másfél év veszteségeit.

Ráadásul minden jel arra mutat, hogy a takarmányok ára és az egyéb termelési költségek tovább fognak növekedni, így könnyen eltűnhet a mostani nyereség is.

A sertésárrobbanás olyan pillanatban érte a vágóhidakat és a húskészítménygyártókat, amikor minden költségük növekedett. Az energiáért dupla, de akár többszörös árat kell fizetniük, közben pedig súlyos problémák alakultak ki az ellátási láncokban. Most éppen azért, mert számos csomagoló- és adalékanyagról derült ki, hogy közvetve vagy közvetlenül, részben vagy egészben Ukrajnából, illetve Oroszországból származik. Az ellátási lánc ezen zavarai pedig azonnal meglátszanak a termeléshez szükséges anyagok, mint például a papír vagy a csomagolóanyagok árain.

egy n\u0151 \u00fcl egy diszn\u00f3 el\u0151tt

Fotó: Ben Mater / Unsplash

Ezekre a termékekre most nem következő havi árajánlatokat kapnak a cégek, hanem napi szintűeket, és másnapra már nem biztos, hogy él az ajánlat, mert egyszerűen nem lesz áru - érzékeltette a helyzetet Éder Tamás.

Ez a helyzet egyébként a gazdaság minden ágazatára jellemző, így nem meglepő, hogy megjelent a húsiparban is. Erre jött még rá a 60%-os, szinte az egyik pillanatról a másikra végbemenő élőállatár-emelkedés. Ez a vágóhidaknak azonnali költségnövekedést okoz, ami miatt most Európa húsipari szereplői próbálják kisebb-nagyobb áremelésekkel kompenzálni az értékesítési árakban az önköltségeiket.

Hivatalos adat erre nincs, de piaci információk szerint egyértelműnek látszik, hogy egyelőre még megközelíteniük sem sikerült az önköltség emelkedésének mértékét

- jelentette ki a Hússzövetség elnöke.

Éder Tamás szerint ezek alapján egészen biztos, hogy minden egyes vágóhíd - nemcsak Magyarországon, hanem Európában is - már hét-nyolc hete kénytelen veszteségeket elkönyvelni. A húsipari cégek ezért arra kérték kereskedelmi partnereiket, hogy az áremelési próbálkozásokat most ne a hagyományos eljárásaikkal kezeljék, vagyis ne hónapokig tartson a folyamat. A magyar húsipari szereplők nagy többségének ugyanis nincs olyan tartaléka, amivel többhetes vagy több hónapos veszteségeket kezelni tudnának.

Photo by KG Baek on Unsplash

A kereskedőknek ezt nyilván tovább kell hárítaniuk a fogyasztókra, így a húsiparosok arra számítanak, hogy az emelkedő áraknak lesz a fogyasztást visszafogó hatásuk is. Éder Tamás szerint azonban ez még mindig kisebb kár annál, ha heteken-hónapokon keresztül tetemes veszteséggel kell továbbadniuk az árut a partnereknek. A húskészítménygyártóknál ez még nagyon az elején jár, ebben a szegmensben hosszabb ideig tart a költségnövekedések elismertetése - tette hozzá a szakember.

Az iparág elmúlt évi eredményét illetően a Hússzövetség elnöke elmondta, hogy ugyan még pontos számok nincsenek, de a mezőgazdasági termelői és a feldolgozói értékesítési árindexek összevetéséből arra lehet következtetni, hogy a húsipar nagy átlagban valószínűleg a 2020-as szinten teljesített, ez a NAV adatai és az Agrárközgazdasági Intézet számítása szerint – a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítménygyártás szakágazatban – árbevétel-arányosan 2,3% volt.

A jelenlegi sertéspiaci helyzet előzménye, hogy tavaly kora tavasz óta túlkínálat volt az uniós piacon, Kína importigényének csökkenése miatt.

Ebben a helyzetben márciustól folyamatosan, de szolidan csökkent vagy stagnált az ár, egészen az idei év elejéig. Ezen az árszinten a tenyésztők az önköltség alatt értékesítették a sertést, gyakorlatilag egész Európában. Eközben pedig - már az orosz–ukrán háború előtt is - a takarmányárak folyamatosan emelkedtek. Erre a szokásos piaci szabályoknak megfelelően reagáltak a tenyésztők: a legtöbb országban csökkentették az állományt, ami előrevetítette azt, hogy előbb-utóbb egy új piaci egyensúlyi ár alakul ki.