barna-fehér rudak barna asztalon
Fotó: Nébih

Ez Magyarország legjobb túró rudija a szakértők tesztje alapján!

A Nébih nagy túró rudi tesztjén több hiányosságot is találtak, de szerencsére jó eredmények is születtek.



A Szupermenta terméktesztprogramban ezúttal a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerű desszertkészítmény került az asztalra. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei 22 „túrórudat” vizsgáltak, melyek formájukat tekintve ugyan hasonlóak, mégsem mindegyik túróalapú. 6 desszertkészítmény esetében minőségi, illetve jelölési hibák miatt hatósági eljárás indult.

A boltok polcain ma már különféle „túrórudakkal” találkozhatunk. A Szupermenta összesen 22 kakaós bevonatú, natúr desszertkészítményt vizsgált, melyeket 5 magyar gyártó állított elő. Bár a külsejüket tekintve mind hasonlóak, összetételüket illetően jelentősen különböznek a finomságok. Éppen ezért a tesztben végül 15 túródesszert és 7 tejalapú desszertkészítmény termék szerepelt.

A Nébih laboratóriumaiban ez alkalommal is elvégezték a szakemberek az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatokat. A mikrobiológiai vizsgálatokon túl ellenőrizték – többek között – a termékek tartósítószer-, cukor- és laktóztartalmát is. Három termékben a szorbinsav mennyisége meghaladta az adalékanyagokról szóló rendeletben meghatározott felső határértéket, emiatt a termékek gyártójának élelmiszer-ellenőrzési bírságot kell fizetnie.

Négy terméknél akadtak jelölési hibák. Gond volt többek között a tápértékjelöléssel, valamint az összetett összetevők feltüntetésével. A hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozók ellen hatósági eljárás indult, és a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki. A bírságok összege együttesen mintegy 800 ezer forint.

Túrórudak eredménylistája

Tejalapú rudak eredménylistája