Csirkecombok.

Illusztráció.

Egy amerikai nő megosztotta a receptet, amivel 1 millió dollárt keresett

Miután édesapjánál cukorbetegséget diagnosztizáltak, Deborah Torres elhatározta, hogy egészségesebb, vegán változatokat készít családja kedvenc ételeiből. Mostanra komoly üzletet épített fel, Amerika-szerte értékesíti termékeit.


Deborah Torres 2019-ben szerepelt a Shark Tank című valóságshow-ban (magyar megfelelője a Cápák között), ahol a műsor „cápáinak" befektetéséért versengett. Amikor azonban a sztárbefektető és milliárdos Mark Cuban 1 millió dollárt fektetett volna be az Atlas Monre nevű vegán sültcsirkés start-up vállalkozásába, a nézők legnagyobb megdöbbenésére Torres visszautasította az összeget.

Az Atlas Monroe-t mindössze két évvel a műsorban való megjelenés előtt alapították, ennek fényében különösen szép teljesítmény az 1 millió dolláros ajánlat. Torres azonban később egy interjúban elmondta, úgy érezte, a Shark Tankben felajánlott üzlet által át kellett volna adnia az irányítást a befektetőnek, ezt pedig nem akarta.

Ehelyett egyedül folytatta, 2020-ban már önerőből több mint 1 millió dolláros bevételt ért el, a kiskereskedők Amerika-szerte forgalmazzák a termékét.

Deborah a minap a Vegeterian Timesnak elárulta a titkot, vagyis hogy minek köszönheti terméke a hatalmas sikert. A legtöbb növényi alapú csirkealternatívával ellentétben az Atlas Monroe a csirke azon részeinek utánzására összpontosít, amelyeket inkább egy csúcskategóriás étteremben találnánk meg. Nem a már számos gyorsétterem-láncban is megtalálható, szabványos kinézetű és ízű chicken nuggetet tökéletesítették, az ő termékükben a szín ugyanúgy változik például, mint egy igazi csirkehúsban - attól függően, melyik részről van szó.

Az idők során bővítették a kínálatot, már pulyka, oldalas és darált hús is kapható náluk. Hogy Magyarországra fognak-e szállítani, azt egyelőre nem tudni, a vegetáriánusok étrendje minden esetre remek fogásokkal bővülne.