Arany színű koponya egy fehér tányér közepén
Fotó: https://www.instagram.com/restaurant_geranium/

A világ második legjobb éttermében nem lehet többé húst enni

Egy három Michelin-csillagos étterem száműzi étlapjáról a húst, mert öt éve már a séf sem él vele.


Már az is nagy feltűnést keltett, amikor 2021. májusában Daniel Humm sztárséf bejelentette, az általa vezetett három Michelin-csillagos New York-i Eleven Madison Parkban nem szolgál fel többé húst. Ha lehet, a mostani hasonló hír még nagyobbat durrant: ezúttal az októberben az „örökös első" Noma mögött a világ második legjobb éttermének választott, szintén koppenhágai Geranium állt elő azzal, hogy nincs többé hús.


2022. január 1-től már csak halak és rákok szerepelnek náluk is az étlapon. „Régóta a halakra, páncélosokra és zöldségekre fókuszálunk. Az étlap visszatükrözi a személyiségemet, a fejlődésemet szakácsként és emberként. Öt éve nem eszem otthon húst, ezért főzni sem fogok többet. Kihívásként tekintek az átállásra, aminek az is része, hogy a halakat hazai vizekből, a zöldségeket helyi biofarmokról szerezzük be" – írta ki az Instagramra a bejelentés kapcsán a Geranium séfje, Rasmus Kofoed.