sárga villamos, háttérben épület
Fotó: Joseph Sun / Unsplash

A világhírű budapesti szobrok, amiket csak a magyarok nem ismernek

Egy nagy nemzetközi turisztikai portál szerint már csak ezek miatt a szobrok miatt is érdemes ellátogatni Budapestre. Azoknak is izgalmas persze, akik ott laknak.


A csak a facebookon 1,5 millió követővel rendelkező, igencsak mértékadónak számító amerikai atlasbscura.com oldal a minap egy érdekes cikket adott közre Budapestről. Az oldal koncepciója, hogy a főleg tengerentúli olvasóközönségének turisztikai szempontból izgalmas célpontokat ajánl figyelmébe.


Az, hogy a magyar főváros időről időre felbukkan témaként nem meglepő, az annál inkább, hogy az említett írás budapesti köztéri szobrokkal próbálja az amerikaiakat utazásra csábítani. Ráadásul Kolodko Mihály gerillaszobraival. Az 1978-ban a kárpátaljai Ungváron (Ukrajna) született művész szobrait nagyon sokan ismerik, de valószínűleg legalább annyian még nem. Apró alkotásait, melyek általában mesehősöket ábrázolnak, de van amelyik az ukrán-orosz háborúval foglalkozik, az éj leple alatt szokta elhelyezni közterületen és aztán várja, hogy észrevegyék.


Kisméretű szobrokat 2010 óta készít és már komoly rajongótábort gyűjtött vele magának, akik alig várják, hogy valami új kincset találjanak a jártukban-keltükben. „Minden egyes szobornak saját története van. Némelyikben a felfedezés öröme a legnagyobb, mások a történelem egyes alakjainak, eseményeinek állítanak emléket. Ha rátalálsz egyre, kinyomozhatod a történetét, majd jöhet is a következő” – szól az atlasobscura.com ajánlása.

Mi csak egyet tudunk érteni vele, kedcsinálónak pedig eláruljuk, hogy találsz Kolodko szobrot többek között a Széll Kálmán téren, valamint a Szabadság téren. Ez a kettő tényleg arra jó, hogy téged beszippantsanak és indulhasson a valódi kincsvadászat.