A Dobosi család: hét felnőtt és négy gyerek, ülő és álló emberek fal előtt, pálmával

A Dobosi család három generációja

Fotó: VINCE Magazin / Bácsi Róbert László

„Nem láttuk, inkább csak hittünk benne”

Dobosiék a COVID-járvány alatt, kiszámíthatatlan gazdasági körülmények között építettek fel egy lélegzetelállító birtokközpontot pincével, kóstolótérrel, melegkonyhával és szobákkal az észak-balatoni Nivegy-völgyben.



Ha összegyűlik a szűk család (szülők, gyerekek és unokák), huszonketten ülik körbe az asztalt. Csodának látszik, és bizony az is – de ezekért a csodákért rengeteget dolgoznak. Aki először érkezik Szentantalfára, annak az tűnik fel, hogy a falu szinte összes cégérén a Dobosi név szerepel. Igaz, pici falu, de ennyi névtábla akkor is érdekesnek hat. „Igen, az ötszáz fős faluból a helybéliek fele Dobosi"– nevet Dániel, a családfő.

„A nagypapa Dobossynak írta, de azok a gyerekek, akik itthon születtek, a bába kezei alatt, a Dobosi nevet kapták, akik Tapolcán, a kórházban, őket Dobossyként írták be a nagykönyvbe. Ez a környék mindig is szőlőtermő terület volt, és egy kicsit hálásak is vagyunk azért, mert nem lett turisztikailag annyira felkapott, mint mondjuk, Zánka – így tudta megőrizni az identitását."

„Sosem tudtam félvállról csinálni, csak szívvel-lékekkel"

A járvány alatt megújult Dobosi birtokközpont

Fotó: VINCE Magazin / Bácsi Róbert László

Dániel és Ilona 1985-ben egy hirtelen döntéssel kilépett a tsz-ből, kezdőtőke nélkül, öt pici gyerekkel. Természetesen a többiek szidták őket a döntés miatt, hogy hogyan hagyhatták ott a biztosat a bizonytalanért? „Hát a bizonytalan maradt meg, mert pár évvel később megszűnt a tsz. A „langyos víz" sokakat hamis biztonságérzetbe ringatott. Mindig azt mondtam, hogy az a cég és ország, amelyik nem becsüli meg azokat az embereket,akik komolyan veszik a munkájukat, tönkre fog menni. A bort se díjazták, hogy jobb – minden egy tartályba ment –, semmiféle sikerélménye nem volt az embernek.Így hát kiléptem" – meséli Dániel úgy, mintha ez abban az időben természetes lett volna.

Sem számottevő területük, sem pincefelszerelésük nem volt, így a borászattal egy időben elkezdtek felépíteni egy rozsdamentes acéltartályokkal foglalkozó céget.

Pontosabban, Dániel tartályokat készített magának,ám a környékről egyre több megrendelésük érkezett – a szőlőtelepítés és a pince pedig sokkal később válhatott önfenntartóvá. „Dani hegesztett, én pedig bent, a tartályban kísértem a védőgázzal a másik oldalon. Aztán szóltam, hogy„Dani, nekem ki kell menni, mert éhes a baba!" Megdöntötte a tartályt, kimásztam és mentem elrendezni Győzőt" – meséli tovább Ilona, hogy hogyan is zajlottak a mindennapok. „Szerda volt a szállítási nap, én kerestem a borral a piacokat. Öt gyereket nem lehetett a nagymamára hagyni, így kettő-három mindig jött velem. Közben oltványokat is neveltünk, Dani pedig vitte a lakatosműhelyt, vezette a traktort." És ez így ment közel húsz éven át, miközben a gyerekek szépen lassan belenőttek a családi cégekbe. A borászati berendezéseket gyártó cég támogatta a borászati beruházásokat, a birtokot átállították bioművelésre és a boraiknak saját piacot alakítottak ki, egyéni vevőkörrel. Ami a félmondatok mögött van, abból pedig mind-mind külön regényt lehetne írni...

„Nem elégedetlenek voltunk, inkább motiváltak"

A Dobosi család minden tagja kiveszi a részét a sikerből

Fotó: VINCE Magazin / Bácsi Róbert László

„Húsz éve még álmodozva néztük az akkor már elismert balatoni borászatokat, hogy egyszer majd mi is eljutunk idáig; de nagyon távolinak tűnt" – veszi át a szót Bálint, aki a gyerekek közül Győzővel együtt vezeti a mai Dobosi Pincészetet. A két fiú, persze, beszállt a napi munkákba, de a felelősség a szülők vállát nyomta. Az iskolák után gondoltak egy nagyot, és kimentek Amerikába. „Úgy volt, hogy én vissza se jövök" – folytatja Győző. „Annál is szebb volt, mint amit képzeltünk róla. Fantasztikus helyeken jártunk, de mégis ott és akkor láttuk meg, hogy itthon mekkora érték van a kezünkben. Addig gyakorlatilag anya kapcsolati tőkéjéből élt a borászat, de eldöntöttük, hogy hazajövünk és teljes mellszélességgel beleállunk a munkába. Decemberben értünk haza, ahol a napfény, az óceán és delfinek után óriási latyak fogadott, és a faluban épp elment az áram, de mi összenevettünk: innen szép nyerni!"

A nagy lendületet végül a pályázatok hozták, hiszen hatalmas tőkével sosem rendelkezett a családi cég.

A borászati berendezéseket gyártó céget és a borászatot pénzügyileg is elválasztották egymástól, és a fiúk kezében volt a jövő, hogy önjáróvá is tegyék. „A szüleink birtokában volt a hatalmas kockáztatás és a belőle nyert tapasztalat, a miénkben pedig a friss inspirációk és a becsvágy: ha más megcsinálta, nekünk is menni fog! A legnagyobb sikerünk annak köszönhető, hogy a két generáció együtt tudott működni, és mindenki beletette a magáét. Az első pályázati és hitelciklus lejárt – így belefogtunk egy újabba. Persze, mi is tisztában voltunk vele, hogy ez szinte életveszélyes, de ugyanakkor segít, hogy tisztábban lássuk a saját céljainkat. Hosszú távú célokat kell kijelölni, részletes pénzügyi terveket kidolgozni: a külső nyomás segít összpontosítani és felelősséggel végiggondolni mindezt. Támogatásnak pedig ott van előttünk a szüleink példája: ők már sikerrel végigcsinálták ugyanezeket az élethelyzeteket, amikben most mi vagyunk – kisgyerekekkel, otthonteremtéssel, cégépítéssel egy folyamatosan változó környezetben."

„Én alapvetően bízom az emberekben"

A generációváltás mesebelien könnyűnek tűnik a Dobosi családban, ám ennek is megvan az életfilozófiai háttere, ami a hétköznapokban családi legendák születéséhez vezet. Dániel ugyanis nem az az ember, aki két kézzel kapaszkodik a kormányba, sőt. „Tizenhárom-tizennégy éves voltam, amikor apával kimentünk a szőlőbe a traktorral" – meséli Bálint. „Előtte persze sokat ültem mellette, de csak hülyéskedtem. Leengedte a kultivátort, megmutatta,hogy ezt így és így kell, mentünk két kört,aztán kiszállt a traktorból, hogy neki más dolga van, és jöjjek haza, ha végeztem. Onnantól az én felelősségem volt, nem kenhettem rá, hogy nem szólt, ha valamit elrontottam, nem volt mese! Ehhez viszont hozzátartozik az, amit nekünk is meg kell tanulnunk alkalmazni a cég vezetése közben:soha nem várta el, hogy tökéletesen menjen, vagy mindent úgy csináljunk, ahogyan ő."

„Persze, mert nagyon fontos tisztelni azt, hogy valaki másképp gondolkodik" – válaszolja Dániel. „Ettől lesz kerekebb a világ, főleg egy csapatban! Nagyon fontos megtanulni, hogy minden ember hoz valami újat, mégis először azt vesszük észre, amiben gyengébb, pedig csak hagyni kell kibontakozni." Ez az a filozófia, ami miatt náluk más volta generációváltás, mint a többi családban: a szülők a mai napig részt vesznek az operatív ügyekben, de a felelősséget a fiúkra hagyják –hoztak ők már elég döntést életükben.

„Tudsz-e abban hinni, ami nem logikus?"

Borok mellett finom ételekkel is várják a vendégeket

Fotó: VINCE Magazin / Bácsi Róbert László

„A bioművelésre való átállás elején volt egy külön hátrány is, amit le kellett győznünk – a filozófiát egy nagyon furcsa személyiséggel rendelkező ember hirdette a környezetünkben magunkban pedig összemostuk azzal, hogy ez a szemlélet a hajszál híján meghibbant emberek rögeszméje. Nekünk gazdasági kitörési pontot jelentett: ha idejében elkezdjük és bejön, akkor három év előnyünk lesz mindenkivel szemben. Eleinte csak hátrányt jelentett, de marketing szempontból volt hozadéka: a borfesztiválokon megjegyezték a nevünket – illetve azt, hogy volt ott egy biopince, akivel jót beszélgettünk, és így visszakereshetővé lett az emlék. 2015-ben pedig beérett a helyzet: egy csapásra mindenki biobort akart forgalmazni" – meséli Győző. „Olyan bort készítünk, amit mi szeretünk és olyan vevőkörünk alakult ki, akiknek ez tetszik" – folytatja Dániel. „A feleségem minden kiállításra elment, nem csak a borfesztiválokra; az arca országosan ismertté vált. A BNV-n a kiállítók a mi borainkkal látták vendégül a partnereiket, akik így megismertek és hűséges vevőink lettek. A járvány idején ez a hűség tartott a felszínen minket: a nagy forgalmazóinktól vissza kellett kérni a borokat, olyan ütemben fogytak a pincéből."

„És ennek köszönhető a Barátság épít elnevezésű projekt sikere"

– veszi át a szót Győző. „Az építkezés közepén derült ki, hogy az építőanyagok árának elképesztő hullámzása miatt 40 millió forint hiányzik a befejezéshez. Kitaláltuk, hogy indítunk egy téglajegyhez hasonló kezdeményezést a vevőinknek. Egy neves marketingszakember felvetette, hogy ez vagy nagyon bejön, vagy kuncsorgásnak fog hatni. Az lett a vége, hogy két hónap alatt 92 ember hozzájárulásából 16 millió forint gyűlt össze, és sikk lett, ha valakinek a neve támogatóként felkerült a falra! Ebből is értettük meg, hogy nekünk nem az országos ismertség a lényeg, hanem a vevőink elkötelezettségi szintje, ami nem mérhető üzletileg – most mégis azzá vált. Valójában ez is a hitünk próbája volt: hogy tudsz-e abban hinni, ami nem logikus."

„Megtapasztaltuk a Jóisten akaratát, és nem ingott meg a hitünk: mi nem az egyházat hirdetjük, hanem a hitet. Nem arról kell beszélni, hogy mi a vallásod, hanem azt kellene kérdezni,hogy hogyan éled meg, például, a nehézségeket. De ha a hitünk gyümölcsei látszanak,azt nem szégyelljük" – foglalja össze Dániel az utat, amit a lelkükben is bejártak az elmúlt években.

A cikk eredetileg a VINCE Magazin 2021. júniusi számában jelent meg Megyeri Sára tollából.

Related Articles Around the Web