Forralt bor 800 forint, kolbász 560 forint: megtaláltuk 2025 legolcsóbb karácsonyi vásárát
A kedvező árak mellett számos attrakció is várja az érdeklődőket.
A startlap.hu állítása szerint Európa legnagyobb karácsonyi vásárát idén a romániai Craiovában kell keresni. A Craiova Christmas Market több mint 280 ezer négyzetméteren terül el, ezzel a kontinens legnagyobb területű karácsonyi rendezvénye. Helyett kapott benne számos kézműves stand, négy tematikus zóna, egy korcsolyapálya és óriáskerék is.
Ráadásul nem csak a legnagyobb, de egyben az egyik legolcsóbb is. A belépés ingyenes és utána elég jó áron jól tudunk lakni. Egy pohár forralt bor 2 euró, vagyis 800 forint, egy adag hagyományos román kolbászka 1,40 euró, azaz 560 forint, a kürtőskalács pedig 5 euró, vagyis 2000 forint. A játékokért is kell fizetni, a hullámvasúton egy menet 1600-2400 forintba kerül, míg a Mikulás liftje 4000 forintért viszi a magasba az érdeklődőket.
Budapestről Craiovába eljutni nem egy ördöngösség. Éjszakai vonattal átszállás nélkül 13 óra alatt vagyunk ott (a jegy ára 10-12 ezer forint körül alakul), autóval nagyjából 8 óra az út. A craiovai karácsonyi vásár január elejéig tart.
Címlapfotó: freestocks / Unsplash