A borászat, amit 1885-ben alapítottak, 1000 hektárja van, és még sosem hallottál róla

A cikksorozat első részében megérkeztünk Macedónia fővárosába, Szkopjéba, ahol bor „hiányában" is rengeteg érdekes dologgal ismerkedtünk meg. A mostani részben folytatjuk utunkat, most már valódi pincészetekhez.

Olvasd el ezt is! A desszert, amiért legalább egyszer mindenki elmegy Santorinire

Mindennek az origója

Ülünk a Tikveš Borászat éttermében, mellettem Rados Vukicevic ügyvezető igazgató, aki igen közvetlen, szívesen mesél a borászatról, borokról, sőt arról is, hogy milyen ma embernek lenni Macedóniában – az „Észak” jelzőt (2019 óta használatos – a szerk.) még nem szokta meg. „Vajon mi a helyiek legpozitívabb tulajdonsága?” – kérdezem, hogy egy kicsit közelebb kerüljek a macedónokhoz. Elgondolkodik. „Mi mindig, minden körülmények között kedvesek vagyunk” – válaszolja pár szusszanásnyi szünetet követően.

„Nincs olyan szomszédos ország, amelyik ne haragudott volna ránk a történelem során, mi azonban soha nem voltunk velük szemben agresszívek. Nézz meg engem: csupán 50%-ban vagyok macedón, 25%-ban horvát, 25%-ban pedig montenegrói. Egy kétmilliós országban élek, ahol a nemzetiségek keveredésének aránya igen magas. Úgy gondolom, hogy a mi erőnk itt, a Balkánon abban van, ha közösen tudunk gondolkozni.”

Amikor ez a beszélgetés elhangzott kettőnk között, még a macedóniai és montenegrói borutazásom elején jártam, az elkövetkező napokban azonban úgy éreztem, hogy Rados a macedónok szívének és lelkének kulcsát helyezte a kezembe. Valószínűleg a borok vonatkozásában is elmondható ugyanez a pozitív hozzáállás, a 2020 februárja óta világszerte háttérbe szorult őszinte kedvesség pedig itt mindennapos. És nem csak a turisták vonatkozásában, ők egymással szemben is ugyanígy viselkednek.

Jugoszlávia romjain

A balkáni boros kalandokat egy impozáns vranec kóstolósorral kezdtem, ahol legjobbként a következő termelő nevét húztam alá: Tikveš Borászat. Valószínű, hogy ha előbb látom meg a pincét vagy olvasok róluk részletesebben, halványabban fogott volna a ceruzám a – teljességgel alaptalan – előítéleteim miatt.

A legnagyobb északmacedón borvidék után elnevezett borászatot ugyanis 1885-ben alapították, az évszám magában hordozza a 20. századi történelmet is.

Hozzánk hasonlóan a jugoszláv borok 2/3-át előállító macedón bortermelők is leginkább a mennyiségi folyóborra irányították a termelést a II. világháború után, amely gyakorlattal 2010-ben szakítottak radikálisan. A Tikveš Borászat – nevezzük inkább szövetkezetnek, hiszen négy borászatot tömörít magába – azon kevés termelő közé tartozik, amely képes volt a lehető leggyorsabban modernizálni az 1000 hektáros birtokot (amelyhez további 5 ezer hektárról dolgoznak fel szőlőt). A széles fogyasztói réteget kiszolgáló szortiment hibátlan, tetején pedig ott vannak azok a csúcskategóriát képviselő tételek, amelyek méltán viszik hírét az ország borászati reinkarnációjának.

A szintén az ő tulajdonukban lévő étterem Michelin-csillagos élményt tartogat. Meggyőződésem, hogy ha egyszer arra vetődnének a csillagos kalauz emberei, lehet, hogy több elismerést is kiosztanának kárpótlásul, amiért eddig még nem tették. Mindezek mellett pedig a Tikvešhez tartozó Domaine Lepovo már elindult a minősített organikus bortermelés útján – ezzel egyébként ők lehetnek a pionírok az országban.

Kisebb szereplők nagy borokkal

De nem csak a Tikvešt érdemes megemlíteni, ha Észak-Macedónia borairól van szó: a hozzájuk hasonlóan modern felfogást képviselő – és szintén pompás, tradicionális macedón konyhát vivő – nagy borászatok, a Stobi és a Sopot is megérik a látogatást.

Az előbbi borásza beutazta a fél világot, hogy otthon tudjon alkotni, az utóbbi pedig panorámás fekvésével is emlékezetessé teszi az élményt.

A Popov és a Szlovéniából ismerősen csengő Puklavec Családi Pincészet méltán képviseli a kisebb termelőket, aki pedig nem szeretne keresztül-kasul utazgatni az országon, akár Szkopje mellett is talál impozáns pincéket: a Chateau Kamniknál
három hölgy kezei közül kerülnek ki a legváltozatosabb tételek.