Elöl pálmafa, háttérben egy templom és a körölette épült város

Piemonttal könnyű szerelembe esni

Fotó: Kalmár Borbála / Vince Magazin

Szerelmem, Piemont

Monferratóban a hűvös napok is új értelmet nyernek, ha bagna cauda van a tányéron és egy pohár vörösbor van a kézben.


Piemont (olaszul Piemonte) vidéke mindenkinek kínál egy kis finomságot: a hegymászás megszállottjainak kisebb-nagyobb csúcsokat, álmodozóknak UNESCO-védett romantikus tájakat, a tengerpartra áhítozóknak közeli csábító habokat – még akár a Cote d’Azur is elérhető három óra alatt –, gasztrománoknak kifinomult ínyencségeket, borivóknak pedig elegáns kortyokat – legyenek akár fehér-, akár vörösborpártiak. Ez utóbbi kategóriába tartozók számára meggyőző érv lehet, hogy a borvidéken megtermelt borok közel fele esik DOC vagy DOCG-szabályzás alá, a számuk ráadásul évről évre nő. A nebbiolóról és
Barolóról valószínűleg minden magára valamit is adó borfogyasztó hallott már, az én kirándulásom középpontjában viszont Monferrato és ennek a régiónak a zászlóshajója, a barbera állt.

Egy könnyen megszerethető vörös

\u00e1tl\u00e1tsz\u00f3 \u00fcvegek piros folyad\u00e9kkal

A barolo összenőtt Piemonttal, de ezen túl is találni itt szép borokat

Fotó: Kalmár Borbála / Vince Magazin

A lankákon fekvő Piemont hűvös reggelei, amelyek ősszel gyakran köd formájában mutatják meg magukat; a hideg tél, a forró nyár, a tavaszi és őszi nagy esőzések egyaránt formálják az itt megtermelt borok arculatát. Kétmillió évvel ezelőtt ezt a vidéket még tenger uralta, így gyakran előfordul, hogy a szőlőskertek homokos, meszes talaját egykori tengeri üledékek pettyezik. Mindezt pedig igen kedveli a filoxéra óta legszélesebb körben termesztett barberából készített bor, a Barbera d’Asti, amelynek az alapváltozatán kívül létezik egy Superiore variációja is. A szőlőfajta első említése 1512-re datálható, DOC-státuszt 1970- ben kapott, ez emelkedett 2008-ban DOCG-rangra; ma pedig már 167 településen készíthetik el – és készítik is, profiltól függetlenül mindenféle méretű pincészetnél. Az olasz szabályozás első (szerintem második) hangzásra (is) túl bonyolult, ráadásul gyorsan is változik, így történhetett, hogy a Superiore klasszifikáció alól kivált 2016-ban a Nizza alrégió, lett belőle Nizza DOCG, amelynek pedig van egy Riserva változata is… de nekünk most ebből legyen annyi a fontos, hogy ez 100% barberát jelent, jelen sorok írásakor pedig 18 városban készíthető el. Aki még nem vesztette el a fonalat, talán érzékeli, hogy ez már a barberák csúcsát kell, hogy jelentse, hiszen annyira szűk szegmenst képvisel.

De vajon mit tud a Barbera d’Asti, amiért nemcsak a „garantált”, de az „ellenőrzött” jelzőt is kiérdemelte?! Egy összetéveszthetetlenül kedves, gyümölcsös aromaprofilú tételről van szó, alacsony tannintartalommal, acélos savszerkezettel, végtelenül hosszú ánizsos-borsos-málnás lecsengéssel, gazdag, szájat betöltő kortyokkal.

Mindemellett pedig nemigen van olyan étel, amely mellett ne állná meg a helyét: ugyan szemöldökfelhúzással fogadtam, amikor az olaszok a helyi, tejszínes mártással megkínált darált hússal töltött ravioli (ravioli plin) kísérőjeként is ezt ajánlották; az összekóstolásnál viszont minden kétségem szertefoszlott.

infografika sz\u00f6vegekkel \u00e9s k\u00e9pekkel

Mi a különbség?

Infografika: Tárczy Tamás és Petrányi Réka

Variációk pincészetre

Miközben itthon majdhogynem évről évre érkezik egy új, követni kívánt trend; miközben versengünk azért, hogy ki tud már a szüret alatt is újbort kihozni, addig Olaszország türelmesen ragaszkodik a hagyományaihoz. Ugyan, ahogy az az infografikából is kiderül, a Barbera d’Astit akár szüret után öt hónappal már palackozhatják is, az alaptétel mellett a legféltettebb kincseket errefelé mégiscsak az érleltebb borok adják. Elegendő csupán pár borászatot felkeresni, hogy rájöjjünk, mindenki buzgón vallja, hogy ő bizony a birtokosa Monferrato legjobb fekvéssel rendelkező területeinek. Michele Chiarlo, aki néhány évtizede már a fiaival dolgozik együtt, a borokon túl a művészetekért is rajong: a káprázatos fekvésű szőlőterületein így meglehetősen modern felfogású művészeti alkotásokkal is találkozhatunk.

Azért az első kategóriában is képes maradandó emlékeket nyújtani: a Nizza DOCG Riserva La Court elnevezésű tételét 2018-ban a Wine Enthusiast Magazin nemes egyszerűséggel a világ legjobb borának választotta,  de ha utánanézünk, a legtöbb barberájára szórják a 90 feletti pontokat a neves borítészek. 

Nehéz nem tátott szájjal megérkezni a Marchesi Alfieri Borászathoz: először a lenyűgöző fekvése miatt esik le az ember álla, majd mire éppen megtalálná, megpillantja a kastélyt, benne az éppen aktuális márkival… 300 éve készítenek itt bort, az orangerie-ben szépen megterített asztaloknál pedig egyik tétel varázslatából esünk a másikba. Nem hiszem, hogy a királyi családoknak jobb sora lenne. Az alapsort a La Tota alkotja, míg a Superiore borokat Alfiore név alatt keressük: akár a 2017-es, akár a 2013-as évjáratot töltjük a poharunkba, nem fogunk csalódni egyikben sem. A borászatnál egyébként elérhető Piemont 2020-as DOCG-je, a Terre Alfieri név alatt palackozott nebbiolo is, de kuriózumként pinot noir pezsgővel is foglalkoznak. Jó hír a szépségek szerelmeseinek, hogy éjszakázni is lehet náluk, ráadásul nem nemesi pénztárcához szabott árakon.

Az impozáns körítés azonban nem minden: az Agostino Pavia & Figli Borászat aligha nyer a közeljövőben „legszebb borászat” címet, a patikatisztaságú rendben tartott pincészetből azonban csodálatos dűlőszelektált barberák kerülnek ki. Az egyes területekről elnevezett borok: La Marescialla, Moliss, Blina és Casareggio. A Vinchio-Vaglio Serra Szövetkezet arról a két városról kapta a nevét, amelyek között félúton fekszik, és ha hinni lehet a legendának, létrejöttével megszűnt a két település közti rivalizálás. Jelenleg 18 termelővel dolgoznak együtt, a behozott szőlőt szigorú analízisnek vetik alá, és egy szövetkezettől nem természetes módon magas minőségű borokat állítanak elő.

Piemont a barberán túl

feh\u00e9r t\u00e1ny\u00e9ron barna \u00e9s feh\u00e9r \u00e9tel

Csúnya, szagos, de finom! A bagna cauda, azaz szardellás foghagymakrém

Fotó: Kalmár Borbála / Vince Magazin

A legfiatalabb Prediomagno Borászat 360 fokos panorámával és csodálatos rózsaaromájú Ruché DOCG borral csábítja a betérő vendégeket – a barberák mellett, természetesen. Ők – nagyjából egyedüliként a környéken – olívafákkal, s így olívaolajjal is foglalkoznak; megszállni náluk is lehet, mindazoknak pedig, akik szívesen kiszakadnának a rohanó hétköznapokból, erősen ajánlott. Hozzájuk hasonlóan új alapítású és modern elképzelés hozta létre a Hic et Nunc Pincészetet is, ahol a középpontban nem a barbera, hanem egy „kistestvére”, a grignolino áll.

A belőle készített bor pont olyan, amilyen a szó hangzása, és valószínűleg még a legbigottabb fehérboros hívők is nehezen állnak neki ellen.

Tanninokban és színben is visszafogott, az ötös ízjegye pedig, amit kivétel nélkül minden bor hoz: a málna, csipkebogyó, hibiszkusz, meggy, a lecsengésében pedig a keserű mandula. Egyszerűnek tűnik? Egykor nem hiányozhatott a királyok asztaláról sem, sőt, úgy tartották, hogy a burgundi vörösökkel is képes felvenni a versenyt.

Hedonizmus a köbön

hat boros\u00fcveg fa asztalon

A Hic et Nuc pincészet a cortesét mentené meg Piemontban

Fotó: Kalmár Borbála / Vince Magazin

És akkor most ennyi vörösbor után álljunk csak meg egy pillanatra és gondolkodjunk el, mi az, ami igazán jólesne lezárásként… talán soha nem jutna eszünkbe, de szerencsére a piemontiaknak tökéletes megoldása van erre is: egy pohár friss Moscato d’Asti DOCG egy amaretti keksz társaságában olyan ízorgiát képes hozni a szájban, mintha minden nap karácsony lenne. Ez a buborékos bor ugyan itthon is rendszerint kapható gyakorlatilag bármelyik nagyobb élelmiszerboltban, azonban meggyőződésem, hogy a helytelen fogyasztási sorrend űzte nálunk méltánytalan helyére.

A bor élvezete azonban nem lenne teljes gasztronómiai specialitások nélkül, azt pedig még az is tudja, aki kevésbé fogékony a kulináris élvezetekre, hogy az olaszok ezeknek az igazi nagymesterei. Néhány hozzávaló, visszafogott fűszerezés, és kész is a fejedelmi lakoma!

Piemontban a vörösbor mellé természetesen húst esznek: nyulat, marhát és kacsát is találunk náluk az étlapon.

Korábban már szóltam a ravioliról, emellett erről a vidékről terjedt el a világban a polenta is, valamint egy helyi tésztaféle, a tajarin. A legikonikusabb étel, amelynek elkészítési módja mammánként és szakácsonként változik, a bagna cauda – pontos recept híján álljon itt csak annyi, hogy olívaolajban megpárolt fokhagyma és szardínia keveréke, amelyet roppanós idényzöldségekkel fogyasztanak. Ugyan én nem találkoztam vele, de állítólag létezik bagna cauda „after set” is: speciális fogpiszkáló és szájvíz, amely a kellemetlen szagokkal segít megbirkózni.

Novemberben és decemberben akár napokig tartó esőzések is könnyen előfordulnak errefelé, azonban ne aggódjunk, mert ez csak egyet jelent: pár nap múlva telis-tele lesz a vidék Piemont leghíresebb gasztronómiai termékével, a fehér szarvasgombával, amelyet csak ekkor és csak itt lehet fogyasztani, rántottára vagy szimpla tésztára reszelve – és ez megint egy olyan egyedi élmény, amely miatt már önmagában is megéri felkerekedni Észak-Olaszországba.

A cikk a VINCE Magazin 2021/12 december - 2022/1 január összevont lapszámában jelent meg.