napszemüveges nő a vízben, kezében pohár

8 termálfürdő, ahol mostantól olcsóbb a belépő: akár 20 százalékot is spórolhatsz

Egyes termálfürdőben mostantól kevesebb medence üzemel, viszont cserébe a jegyárakat is csökkentik.


A termálfürdők egy része a belépőknél fix árakat, más része szezonális árazást alkalmaz. Utóbbi azt jelenti, hogy az év egyes részeire vonatkozóan magasabb jegyárakat állapítanak meg, szezonon kívül viszont olcsóbban kínálják a belépőket. A szezonális árazás főleg azokra a fürdőkre jellemző, ahol jelentős a különbség a nyári és a téli medenceválaszték között.

Abban nagyok az eltérések, hogy hol meddig tart a főszezon. Néhol ez szeptember közepéig, vagy végéig tart, de arra is akad példa, hogy már augusztus utolsó, vagy szeptember első napjaitól váltanak a szezonon kívüli jegyárakra. Utóbbiakat gyűjtötte össze a termalonline.hu. Azért azt fontos megemlíteni, hogy az energiaköltségek még mindig növekednek. Nem elképzelhetetlen, hogy a fürdők egy része még az év hátralévő részében is módosítani fogja az árait - teszi hozzá az idézett oldal.

Bogács

A kénes gyógyvizéről ismert Bogácsi Gyógyfürdőben augusztus 28-ig voltak érvényesek a főszezoni jegyárak, tehát hétfőtől már az utószezoni árak vannak érvényben. Ez jelentős különbséget jelent, hiszen a kültéri medencék használatát biztosító belépő ára 3200-ról 2700 forintra, a fedett élményfürdőbe is érvényes jegy ára 4600-ról 4100 forintra csökken. Olcsóbb lesz a többi jegytípus is, így például a nyugdíjas, kültéri medencés belépő 2600 helyett 2300 forintba, a fedett élményfürdőbe is érvényes nyugdíjas belépő ára 4000-ről 3700 forintra csökken. Bogácson egyébként október elsejétől is változnak a jegyárak, akkor lépnek ugyanis majd életbe a szezonon kívüli árak.

Bükfürdő

A Bükfürdő Thermal & Spa a hétfőtől csütörtökig kedvezményes jegyárakat biztosít. Ez alól azonban az augusztus 31-ig tartó időszak, valamint az őszi és téli tanítási szünetek ideje kivételt jelent. Magyarán szeptember elsejétől a hét első négy napján olcsóbbak a belépők. A felnőtt napi belépő esetében ez 5600 forint helyett 5200 forintos jegyárat, nyugdíjasoknak 4300 forint helyett 3950 forintos jegyárat jelent. A többi jegytípus, így a délutáni, családi és diákjegyek is olcsóbbak hétfőtől csütörtökig.

Hajdúszoboszló

A hajdúszoboszlói Hungarospa strandján szeptember 1-től olcsóbbak a belépők. Felnőtt belépőnél ez 3600 forint helyett 3400 forintos árat, a nyugdíjas jegynél 3100 forint helyett 2900 forintot jelent. Érdemes lesz a jövő hétvégét kihasználni, ugyanis a strandi medencék majdnem mindegyike üzemelni fog, így például a mediterrán tengerpart, az úszómedence, a hullámmedence, az Omega medence, a Delfin medence és az 1-es számú gyermekmedence is. Szeptember 4-ig üzemel – a kiegészítő jeggyel látogatható – aquapark is.

Hajdúszoboszlón az Aqua-Palace fedett élményfürdő jegyárai is változnak szeptember elsejétől. Hétköznapokon olcsóbb jegyet is válthatunk, például a felnőtt élményfürdő belépő 4700 forint helyett 4000 forintba, a diák belépő pedig 3600 forint helyett 2900 forintba kerül.

Pápa

A pápai Várkertfürdőben a három nyári hónapban érvényesek a szezonális jegyárak. Azaz szeptember elsejétől olcsóbbak lesznek a belépők. Egy egész napos,teljes árú jegynél ez 200 forintot jelent: 3900 forint helyett 3700 forintot. Nyugdíjasoknál és diákoknál pedig a nyári 2750 forintos napijegy ára 100 forinttal csökken.

Sárvár

A Sárvári Gyógy- és Wellness fürdőben kiemelt időszaki és azon kívüli árakat alkalmaznak. A kiemelt időszakba tartozik a nyár csaknem egésze augusztus 31-ig, az őszi és a téli tanítási szünetek időszaka (október 21. és november 1., december 21-31. között), valamint minden péntek, szombat és vasárnap. A lényeg: szeptember elsejétől a hét első négy napján olcsóbbak a jegyek Sárváron. Amúgy nem is kevéssel, hiszen egy felnőtt napijegy 5990 forint helyett 4990 forintba, nyugdíjasoknak pedig 3600 forint helyett 2990 forintba kerül. Szintén kedvező változás, hogy szeptember elseje után az öltözőszekrények használatáért már nem kell 500 forintot fizetni, ezt már tartalmazza a jegyár.

Zalakaros

A Zalakarosi Fürdő esetében hasonló a helyzet ahhoz, amit Bükfürdő és Sárvár kapcsán írtunk. Azaz augusztus 29. után a hétvégenként maradnak a jelenlegi árak, hétfőtől csütörtökig viszont olcsóbbak lesznek a belépőjegyek. Kivételt majd csak az őszi és téli tanítási szünet ideje jelent, amikor hét közben is a kiemelt időszaki jegyárak lesznek érvényben. Mennyivel lesz olcsóbb a jegy hétfőtől csütörtökig? A felnőtt napijegy 5900 forint helyett 5500 forintba, a diákjegy 5015 forint helyett 4675 forintba kerül. Fontos változás, hogy a nyári főszezonban nem lehetett nyugdíjas belépőt váltani, azonban augusztus 29-től – hétfőtől csütörtökig – már van erre lehetőség, 4675 forintos áron.

Mezőkövesd

Augusztus 29-től olcsóbb belépőket kínál a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő is. A felnőtt napijegy 3500 forint helyett 3000 forintba kerül, a nyugdíjas belépő ára pedig a mostani 3100 forintról 2600 forintra csökken.