fekvő borospalackok
Fotó: Dancsecs Ferenc

Az X-Faktor helyszínén olyan helyeket fotóztunk, amiket a TV-ben nem látsz!

Az X-Faktor helyszínét bemutató sorozatunk második részében kizárólag olyan helyeket fotóztunk, ahova még a forgatóstáb sem ment be!



Szüret idején egy borásznak annyira hiányoznak a látogatók, mint egy jó nagy púp a hátára: Vida Rebeka, a szekszárdi Lajver borásza mégis mosolygósan fogadott minket, amikor egy időben toppantunk be egy pótkocsinyi kékfrankossal.


Ez is érdekelhet: Az X-Faktor mentorház titkai: bejárhattuk a luxusbirtokot, ahol a forgatás zajlott - 1. rész

A vele készült borászportré annyiban rendhagyó, hogy ezúttal nem egy asztal és pár pohár bor mellett beszélgettünk, hanem loholtunk utána fel-le a pince szintjei között, és a prés hangja adta a zenei aláfestést. „Minden reggel minden tartályból mintát veszünk, és megmérjük az erjedő tételek fajsúlyát, hogy hol tartanak, én pedig megkóstolom az összeset: enélkül nem lehetne észrevenni, ha esetleg valamelyiknek több törődésre lenne szüksége. Utána ez alapján meghatározzuk a napi feladatokat, de szüret idején nincs egy szabad perc sem: amikor éppen várunk a présre vagy a következő adag szőlőre, addig palackozunk, hogy legyen szabad tartály" – meséli Rebeka egy átlagos szeptember közepi nap forgatókönyvét.

l\u00e1ny fekete fels\u0151ben k\u00e9k sz\u0151l\u0151f\u00fcrt\u00f6t v\u00e1g le a t\u0151k\u00e9r\u0151l

Fotó: Dancsecs Ferenc

„Ha most nem jöttök, akkor ma főleg adminisztráltam volna" – mondja, mi pedig nem tudjuk hirtelen, hogy a fiatal borászlány akkor most inkább hálás nekünk vagy sem. „Júniusban tértünk át egy újfajta pincekönyv szoftverre: ez sokkal részletesebb, így jóval több adatot is kell rögzíteni, cserébe viszont nem fordulhat elő, hogy elfelejtek palackot rendelni időben, vagy le kell jönnöm megszámolni, hogy mennyi van még belőle. Ezt is meg kell csinálnia valakinek, és kinek, ha nem nekem? Soha nem szoktam emiatt panaszkodni, hiszen egyrészt szeretek precíz lenni, szeretem, ha rend van körülöttem, másrészt így látom át az egész borászatot."

l\u00e1ny egy nagy piros g\u00e9p el\u0151tt \u00e1ll, m\u00f6g\u00f6tte sz\u00fcrke tart\u00e1ly

Fotó: Dancsecs Ferenc


Vida Rebeka másfél éve kezdett a Lajvernál: ez tehát a második szürete a Szekszárdi borvidéken. „A szüreti tervet Attilával (Nagy Attila szőlész – a szerk.) együtt készítjük el, de idén szinte az utolsó pillanatra hagytuk, mert az eladási számokat látva nem hittünk a szemünknek. A tavalyihoz képest majdnem kétszer akkora szüretre van szükség, annyi bort adtunk el! Ez hatalmas logisztikai terv, mert a kézi szüret miatt napi 200 mázsa szőlőnél többet nehezen dolgoznánk fel. Ma estére már hét tartályban erjed majd bor, és messze nem értünk a rozé és a fehérek végére. Sőt, a menoir már ki is erjedt: idén is külön hozzuk ki, ebből készül a mi primőr rozénk. Olyan gyorsan és egyenletesen kierjedt, hogy úgy éreztem, a must is azt akarta, hogy gyorsan bor legyen. Ez azt jelenti, hogy még bőven tartani fog a szüret, amikor az első borunk már a polcokon lesz! Ezt a részt nagyon várom: a kékfrankos rozék esetében minden tartálynál más élesztőt használok majd, hogy meglássuk, melyik a legjobb, és utána jön majd a legizgalmasabb rész: a házasítás. De idén készítünk a menoirból primőr rozét, majd a megszokott rozéházasítást, és tervezünk egy érlelhetőbb, nagyobb testű rozét is, amit saignée módszerrel készítünk majd a vörösborok szüreténél. A kísérletezést élvezem a legjobban az egészben!"

z\u00f6ld t\u00e1j, f\u00f6l\u00f6tte k\u00e9k \u00e9g

Fotó: Dancsecs Ferenc

A bevezetőben nem véletlenül írtam, hogy normális esetben egy borásszal nem lehet beszélni szüret közben: mivel

a Lajver hatalmas, hipermodern borászatában 10-11 fő dolgozik összesen,

mindenki folyamatosan csinál valamit. Kapkodni senki nem kapkod, de a megemelkedett adrenalinszintet szinte érezni lehet a levegőben. „Ezt lehet szeretni vagy utálni, de egy borászat életében ez a legfontosabb pillanat, ezért dolgozunk egész évben. És óriási csapatépítő ereje is van: nálunk mindenki imád itt dolgozni, mindannyian rettentő büszkék vagyunk a borainkra, tehát tényleg mindegyikünk a szívét-lelkét beleteszi! A szüreti időpont megválasztása a vízválasztó: ha egyszer belekezdtél, akkor eldőlt minden, csinálni kell, bármi is történik közben." Márpedig történik: ha bekanyarodik a traktor, pótkocsiján a teli ládákkal, azonnal elkezdődik a „bedolgozás": elindul a zúzó-bogyózó, majd a prés. Közben néhány tartályban zajlik a flotálás, azaz a must tisztítása, ez idő alatt pedig megállás nélkül takarítanak. Komolyan, bárki bármerre jár, leöblít valamit, és Rebeka kezében is sokkal többször látunk slagot, mint poharat. „Úgy látszik, hogy tisztaság van, de mi tudjuk, hogy mindig van mit takarítani. Nincs is muslincánk!" Két bedolgozás között pedig a kollégák átmennek a palackozóba: mire odaérünk, már egy raklap meg is telt az utolsó palack 2019-es rozéval. „Az az alapvető célunk, hogy mindig legyen Lajver-bor a polcokon, tehát úgy számoljuk ki a tételeket, hogy semmi ne fogyjon ki idő előtt. Ahhoz még túl fiatal a pincészet."

l\u00e1ny egy helyis\u00e9gben l\u00e9tr\u00e1n \u00e1ll, k\u00f6r\u00fcl\u00f6tte sz\u00fcrke berendez\u00e9sek

Fotó: Dancsecs Ferenc

Volt olyan szerencsénk, hogy a Lajver egyik legkülönlegesebb tételének a szüretére érkeztünk: aznap született a fehér kékfrankos. Nagy Attila tervét tavaly töltötték először palackba: úgy lesz a cserebogár, hogy a kékfrankost rozéra szüretelik, majd a színlé első ötödét külön kezelik. Ez még annyira kevés színanyagot tartalmaz, hogy derítés és erjedés után tökéletesen fehér színű bor lesz belőle anélkül, hogy bármilyen más kezelésen átesne. Cserébe a borásznak folyamatosan a prés mellett kell állnia, és gyorsan átfordítani a csapokat, amikor a must túlságosan színesedni kezd. Minden valószínűség szerint ezek a szüreti időszak legmeditatívabb pillanatai: mi legalábbis hosszú percekig bambultunk bele a csobogó szőlőlébe. „Idén ráadásul pezsgő is lesz belőle! Az első pezsgőm már a hűtőkamrában pihen: ha a három évet nem is várjuk ki, de legalább egy évet még szeretnék adni neki. Imádom a pezsgőket, és amikor Franciaországban tanultam, bejártuk egész Champagne-t. Nagyon kíváncsi leszek, hogy chardonnay után milyen lesz a pezsgő kékfrankosból!

És Rebeka angyali türelmét bizonyítja, hogy megkéri Attilát, vegye át tőle a must színe feletti őrködést: hiszen teljesen normális, hogy két szállítmányra való kékfrankos feldolgozása között

érkezik egy fotós-újságíró stáb egy csomó lámpával,

és néha megkérik, hogy ugyan hagyja már ott a prést, és jöjjön inkább spontán nekitámaszkodni egy látványos falnak. Aztán elmegy ellenőrizni a tartályokat, amikben a flotáció zajlik, majd felkérésre ruhát cserél, és pózol egy kicsit a hordókon – ahová, ugye, a szüret idején le se nagyon mennek. Egyrészt ott ilyenkor még nincs munka, akadhat viszont mustgáz: „A légcserélő rendszerünk szerencsére nagyon jól működik, és át is tudjuk szellőztetni az egész épületet, de egyedül ilyenkor senki nem jöhet le ide, hiszen a szén-dioxid nehezebb a levegőnél, így az épület legalsó szintjén gyűlik össze. Máskor sem engedem soha, hogy egyedül dolgozzon valaki: hiába akkora az épület, hogy akár el is bújhatnánk egymás elől, mi van, ha valaki megcsúszik a lépcsőn?"

L\u00e1ny fekete fels\u0151ben vizet locsol slagb\u00f3l egy sz\u00fcrke tart\u00e1ly el\u0151tt

Fotó: Dancsecs Ferenc

„A legnagyobb élmény számomra, amikor én mutatok be egy bort, és miközben töltöm ki a pohárba, végigszaladnak rajtam az emlékek, hogy mi minden történt vele, amíg a palackba került. Aztán látom felcsillanni a szemeket, amikor megkóstolják: nem hiszem, hogy van még egy szakma, ami ennyire közvetlen visszajelzést és sikerélményt adna!

Én vagyok az első borász a családban, a szüleim újságírók.

Az általános iskolát Moszkvában végeztem, utána hazaköltöztünk, majd tovább, Brüsszelbe. A borászdiplomámat Franciaországban szereztem: a más országokból érkezett osztálytársaimhoz képest szerencsém volt, mert oroszul, angolul és franciául is beszélek. A képzés hiába volt kétnyelvű, Franciaországban főként franciául zajlott, majd amikor Olaszországba és Spanyolországba mentünk, ott a franciák szenvedtek többet. A diploma után először Somlón kezdtem dolgozni, onnan érkeztem tavaly márciusban Szekszárdra. Az előéletem miatt egyáltalán nem extrém számomra a helyzet, hogy egyedül elköltözöm egy olyan városba, ahol nem ismerek senkit. Nagyon örülök neki, hogy havonta tartanak a borászok maguk között fajtakóstolókat: ezekből rengeteget tanulok a borvidékről, hiszen egyszerre kaphatok képet a stílusról. Sebestyén Csilla pedig tart egy olyan kóstolókört, ahol egy alkalommal egy-egy ország borait nézzük meg: mivel megoszlanak a költségek, így sok olyan bort is megismerünk, amit máskor nem lenne alkalmunk – ezen is több fiatal borász vesz részt rendszeresen. Ha magamnak vásárolok bort, akkor is inkább külföldről válogatok: szerintem nagyon fontos a kitekintés, hogy mások hol tartanak, hiszen ha csak a saját borvidékünk borait kóstoljuk rendszeresen, az is egyfajta „pincevaksághoz" vezethet. Ezenkívül igazából csak sportra jut időm a munka mellett: mivel 16 évig balettoztam, ez nagyon hiányozna az életemből. Most éppen Bonyhádra járok spinningedzésekre, mert a szekszárdi terem bezárt – szükségem van olyan mozgásra, ami kikapcsol ebből a munkából, hogy felfrissüljek. A barátom Pécsen jár egyetemre, így a társasági életünk inkább ott zajlik. Persze másfél év elteltével még „gyüttment"-nek számítok a borvidéken, de éppen ezért vagyok nagyon büszke, hogy a 2018-as kékfrankosom és a 2019-es kadarkám is azonnal megkapta a minősítést, hogy Szekszárd-palackba kerülhessen. Ezeket már én állítottam össze!"

Megyeri Sára írása a VINCE Magazin 2020/10 októberi lapszámában jelent meg.