szemüveges lány maga elé tartja a két kezét

Havi 50 ezret kereshetsz egy alkalmazással, ami ráadásul a te egészségedet szolgálja

Pénzt lehet keresni azzal, ha nem iszik az ember, persze a feladat azért ennyire nem egyszerű és nem is túl vidám.



2017 karácsonyán, miközben az emberek többsége otthon a karácsonyfa köré gyűlt, Richard Kostigen a bostoni Long Wharf kikötőben céltalanul sétálgatott. Részeg volt és még az is megfordult a fejében, hogy véget vet az életének. Szerencséjére azonban megcsúszott a jeges talajon. Bár vérzett, elvesztette egy fogát is, mondhatni szerencséje volt. Ez a kis baleset ugyanis elhessegette sötét gondolatait. Az 57 éves férfi elvonszolta magát egy közeli bárba és felhívta a testvérét.

Richard egykor sikeres üzletember volt, ám az alkohol tönkretette az életét: előbb a feleségét, aztán a házát, végül az ügyfeleit vesztette el. Többször járt detoxikálóban, ám nem segített rajta. Nem úgy mint egy telefonos applikáció, aminek segítségével tulajdonképpen visszakapta régi életét.

A szakemberek számára régóta közismert tény, hogy a függőséget okozó szerekről való leszoktatás egyik legjobb módja, ha apró jutalmakat helyeznek kilátásba bizonyos célok elérése esetén.

A függőséget okozó szerek (cigaretta, alkohol, de még az egyik legfontosabb élelmiszerünk is) ugyanis éppen e szerint a mechanizmus szerint működnek: olyan hormonokat szabadítanak fel az agyban, aminek hatására ugyanaz az elégedettség érzés fogja el a használót, mint ha mondjuk megnyerne egy futóversenyt. Egyetlen jelentős különbség, hogy a futóversenyen elért sikerhez sok edzésre van szükség és még így sem garantált az első hely, a drogok viszont ugyanezt minden erőfeszítés nélkül kínálják.

A függő emberek jutalmazásának rendszerét a szakirodalom kontingencia menedzsmentnek hívja: az adott kliens viselkedését jutalmazzák, egy kábítószer-kezelés esetében például utalványt kap negatív vizeletteszt esetén.

Egy bostoni IT-cég ugyanezt az elvet követve a Richardhoz hasonlóan alkoholproblémákkal küzdő embereknek egy alkalmazást fejlesztett ki. Ahogy a fenti videón is látható, a DynamiCare névre hallgató, telefonra letölthető app mellé egy alkoholszondát is meg kell vásárolniuk a résztvevőknek (350 dollárba, vagyis mintegy 120 ezer forintba kerül a részvétel havonta), amit rendszeres időközönként meg kell fújni.

A teljes józanságért minden nap végén 5 dollár jár, egy teljesen tiszta hónappal tehát közel a felét vissza lehet szerezni a részvételi díjnak (egészen pontosan 51 ezer forintot).

Mint azt a kezdeményezésről beszámoló Boston Globe írja, a tavalyi évben tudományos megerősítést nyert, hogy a módszer működik: a Maasachusetts-i Gosnold Treatment Centers leszoktató központ 61 kezeltjét két csoportra osztották, az egyiknél bevetették a DynamiCare-t is. Ezeknél az embereknél a 4 hónapos kezelés alatt fele annyi esetben mutatott ki a szonda alkoholt a vérben, mint a kontrollcsoportnál.