Kína nemzeti itala nyugati segítséggel hódítja meg a világot

2024. július 07.

Több mint 1000 éve létezik, most a világ Kínán kívüli része is elkezdte felfedezni magának.

A pajcsiu (vagy ahogy az elterjedtebb, kínaiból átvett angol elnevezés után itthon is gyakran emlegetik: baijiu) magas alkoholtartalmú párlat, Kína első számú „röviditala”. Gabonapárlat, leggyakrabban cirokból vagy rizsből készítik. Sokszor hivatkoznak rá kínai borként, de ez téves, hiszen lepárlás által nyert italról van szó. (A szó jelentése egyébként „fehér alkoholos ital”.)

21. századi felemelkedés

A baijiu (a maitól némileg eltérő változatban) több mint 1000 éve létezik. A világ Kínán kívül eső része azonban igazából csak 21. században kezdte felfedezni magának. Mondhatni, ez a folyamat most érte el a zenitet. Ennek egyértelmű jele, hogy olyan multinacionális italcégek is, mint a Diageo vagy a Pernod Ricard, bevásárolták magukat az iparágba. Ennek köszönhetően újabb változatok kerülnek piacra, ráadásul ezek az európai (egészen pontosan brit és francia) központtal rendelkező cégek mindent megtesznek, hogy népszerűvé tegyék a baijiut az európai kontinensen – olvasható a thedrinksbusiness.com minapi elemzésében.

A baijiunak már így is számos fajtája létezik, nehéz is ezek között közös nevezőt találni. Az alkoholtartalmuk általában 40-60 százalék közé esik és gabonából készülnek. Utóbbi lehet a bevezetőben említett két leggyakoribb mellett árpa, köles vagy éppen búza is. Ennek megfelelően az ízek is széles spektrumot mutatnak a söröstől kezdve a vodkás és szójás jegyeken át minden felfedezhető bennük.

A baijiu hazájában is éppen reneszánszát éli, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy egyre több mindent próbálnak eladni vele. Létezik már baijiu ízesítésű kávé és fagylalt is. Ezekkel a kezdeményezésekkel azonban inkább az ital „olcsósítása” valósult meg, a két már említett európai cég viszont éppen hogy a prémium célközönségre szeretne „lőni”. A Diageo már megnyitotta a saját lepárlóját, a Pernod Ricard hamarosan követi őket.

Baijiu menni Európa

A következő tervezett lépésként az európaiakkal és az amerikaiakkal szeretnék megkedveltetni a baijiut. A két kontinensen már jelen van az ital, de egyelőre csak olyan városokban (San Francisco, London), ahol jelentős kínai közösség él és ott is inkább csak a speciális termékekkel kereskedő üzletekben. A nem kínai származású, nyitottságot mutató embereket kóstolókkal probálják megnyerni az ügynek.

Természetesen a kínai tulajdonú baijiu lepárlók sem tétlenkednek. A Szecsuán tartományban működő Yibin Wuliangye az olasz Camparival fogott össze, hogy megvesse a lábát Európában. (Az olaszok remélik, hogy cserébe ők megerősítik pozícióikat az ázsiai országban.) Az együttműködés keretében kifejlesztették a világ egyik leghíresebb és legnépszerűbb koktéljának, a negroninak egy különleges változatát, ami gin helyett baijiu alapra épül.

Címlapfotó: Yux Xiang / Unsplash