két pohár vörösborral töltve és egy palack vörösbor áll az asztalon

Vége az alsópolcos italkereskedelemnek

Fotó: Jeff Siepman / Unsplash

Írországban olyat léptek a borárakkal, amilyet még nemigen látott a világ

Az új törvénnyel próbálják lejjebb szorítani az alkoholfogyasztást, többek között az évi átlag 116 literes borfogyasztást.

Az új alkoholszabályozási törvényben nem a plafont szabták meg Írországban, hanem a lehető legalacsonyabb árat, amit egy palack borért el lehet kérni: 6,25 fontnál, vagyis 2700 forintnál kevesebbért ezentúl nem lehet bort venni - olvasható a thedrinksbusiness.com cikkében.

A törvény nemcsak a borokra vonatkozik, hanem minden alkoholos italra; így Skócia és Kanada után már Írországban is létezik grammra megadott minimumár. Ez alapján a sör ára átszámítva legkevesebb, mint 600 forint lehet, míg egy palack párlat minimumára 7400 forint.

Ezekkel az intézkedésekkel nem az előállítóknak szeretnének kedveskedni, hanem a mértéktelen alkoholfogyasztási szokásokon változtatnának az írek: a statisztikák szerint egy felnőtt évente átlagosan 116 palack bort gurít le a torkán. Mindazonáltal, mivel Észak-Írországra külön törvények vonatkoznak, elképzelhető, hogy csak az alkoholturizmuson lendítenek ezzel a lépéssel a törvényhozók.