emberek egy barna teremben, közel elmosódva egy férfi kamerával a kezében

Októberben összegyűlik a hazai boros közösség

Fotó: Földesi Máté

Francis Ford Coppola és Jeff Bezos a budapesti Borkonferencián!

Október 21-én rendezik meg a 9. Borkonferenciát a budapesti New York Palotában. Az előzetes híradásokban már lehetett izgalmas témákról olvasni, ám most közzétették a részletes programot is.


A szeptemberi nagy sikerű pezsgőkonferenciájuk után Dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál szervezők októberben a még nagyobb múltra visszatekintő Borkonferenciára invitálják a hazai szakma meghatározó szereplőit és persze minden tanulni vágyó borszeretőt. Érdekes a program, komoly nevek szerepelnek az előadók listáján, illetve az is már első pillantásra látszik, hogy a szervezők igyekeznek újdonságokat behozni, kóstolós programot is szervezni és minél inkább bevonni a hallgatóságot is az eseményekbe: arra ösztönzik a konferencia résztvevőit és az érdeklődőket, hogy hallassák a hangjukat.

Közelebbről a programról:

az agrárminisztérium minden bizonnyal húsbavágó bejelentésekkel érkezik a pályázati lehetőségekkel kapcsolatban,

de Gilvesy Róbert jóvoltából hallhatunk majd olyan fontos trendekről, mint a vulkanikus borok, vagy Miklós Csabitól olyan aktualitásokról, amelyek a covid alatti válságkezeléssel és értékesítéssel függenek össze. Online előadás formájában ott lesz a Francis Ford Coppolát és Jeff Bezost is a korábbi partnerei között tudó Paul Mabray, a Pix.wine alapítója (aki a jövőbe enged majd bepillantást), illetve Elizabeth Gabay MW is, aki a rozé borok forradalmáról beszél majd nemzetközi összehasonlításban

Nagy érdeklődés előzi meg a Rozé Masterclasst,

amelynek keretein belül Fiáth Attila (nemzetközi borakadémikus, egyetemi tanár, a TOP 100 magyar bor idei zsűrijének elnöke) és három fiatal magyar borász - Konyári Borbála, Frittmann Péter és Sebestyén Csaba - segítségével a résztvevők áttekinthetik és „megkóstolhatják" a hazai viszonyokat is.

Hallhatnak a résztvevők a Törleyt is tulajdonló társaság, a Henkell-Freixenet akvizíciójáról is és két kerekasztal-beszélgetésbe is bekapcsolódhatnak. A „Borászat, mint befektetés hazánkban" témájú kerekasztalt Bánlaki D. Stella, a Forbes főmunkatársa vezeti, aki a gazdasági élet olyan vezető szereplőivel beszélget majd, mint Csányi Attila (vezérigazgató, Bonafarm Csoport), Márton Péter (igazgatósági tag, Capital Consulting Zrt.; tulajdonos, Márton Birtok) és Váradi József (vezérigazgató, Wizz Air; tulajdonos, Juliet Victor).

A másik beszélgetés „Az édes borok jövője a világban – Tokaj" témakörét boncolgatja majd olyan szakavatott véleményvezérekkel, mint Áts Károly (Grand Tokaj Zrt, Borászok Borásza 2020), Demeter Endre (DemeterVin), Kutas István (kommunikációs szakember, borgyűjtő) és Litauszki Zsolt (kreatívséf, BDPST Group).

emberek \u00fclnek egy teremben, egy f\u00e9rfi p\u00f3diumon \u00e1ll, m\u00f6g\u00f6tte fent k\u00e9perny\u0151

Előadások, kóstolók

Fotó: Földesi Máté

A szervezők kifejezetten kérik a résztvevőket és az érintetteket, hogy hallassák ők is a hangjukat, a konferencián ragadják magukhoz a mikrofont, vagy akár előre küldjék el kérdéseiket a konferencia weboldalán található e-mail-címre vagy a hivatalos Facebook oldalon keresztül.

A Budapesten, a New York Palotában megrendezendő esemény részletes programját alább közöljük, illetve természetesen elérhető a jelentkezési felülettel együtt a borkonferencia.hu oldalon.

Program

Agrárminisztériumi Megnyitó – Köszöntőbeszéd


Köszöntő, programismertetés

RÓKUSFALVY PÁL

a konferencia társszervezője


Borjogi és bormarketing aktualitások, pályázati lehetőségek

DR. FELDMAN ZSOLT

mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Agrárminisztérium


Borászat, mint befektetés Magyarországon - Kerekasztalbeszélgetés

BÁNLAKI D. STELLA (Forbes) és VENDÉGEI

Felkért résztvevők: Csányi Attila (vezérigazgató, Bonafarm Csoport), Márton Péter (igazgatósági tag, Capital Consulting Zrt.; tulajdonos, Márton Birtok), Váradi József (vezérigazgató, Wizz Air; tulajdonos, Juliet Victor)


May the Force be with us - A jövő bormarketingje - online

PAUL MABRAY

CEO, Pixwine (Napa, Kalifornia)


Rozé forradalom - online

ELIZABETH GABAY

Master of Wine


Rozé Masterclass

Fiáth Attila

előadása és közös kóstolója az alábbi nagyszerű borászokkal: Konyári Borbála, Frittmann Péter, Sebestyén Csaba


A Henkell-Freixenet akvizíció

THERESA PAULY

Group Controlling / M&A, Henkell Freixenet


Vulkanikus borok Magyarországon

GILVESY RÓBERT

Gilvesy Pincészet, a Volcanic Wines of Pannonia borászati egyesület alapító tagja


Válságkezelés - értékesítés a Covid alatt, trendek, ötletek

MIKLÓS CSABA

Miklóscsabi Pincészet


Kerekasztal - Téma: „Az édes borok jövője a világban – Tokaj"

Felkért résztvevők: ÁTS KÁROLY (Grand Tokaj Zrt., Borászok Borásza 2020), DEMETER ENDRE (DemeterVin), KUTAS ISTVÁN (kommunikációs szakember, borgyűjtő), LITAUSZKI ZSOLT (Kreatívséf, BDPST Group)


.