egy férfi áll a fehér fal előtt, kezét felemeli
Fotó: Szász Barna

Demeter Zoltán: A tokaji aszú jelene

Demeter Zoltánnak, az egyik legelismertebb tokaji borásznak december 10-én, a Nemzetközi Tokaji Aszú Nap alkalmából tartott beszédének leirata.


Tisztelt Tokajiak! Kedves Tokaj-Hegyaljaiak!

Megtisztelő a felkérés - a Tokaji Aszú napján, egyben a tokaji aszú 450 éves születésnapján -, melyben a tokaji aszúbor jelenkori szerepét és megítélését nekem kell elemeznem. Egyben kihívásokkal teli is, mivel az egybegyűltek ünnepelni jöttek össze és a jelent ünnepelni soha nem könnyű. A jelent megélni sem könnyű, különleges kihívás. A múltból vett emlékek képlékenyek, alakulnak, alakítódnak, nincsenek valóságosan megélt helyzetek az ünneplők részéről, ez ad, egy könnyebben kezelhető feltételrendszert.

A jelenben viszont a tisztát és az igazat kell és érdemes ünnepelni, mert a valóságosságát a kortársi környezet tapasztalni, érzékelni tudja. A hamisat elveti, az igazat megtapsolja. Természetesen ez akkor igaz, ha az egyén nem csak éli, hanem megéli az életét és értelmezni tudja a történéseket maga körül.

Ha valaki a versenypiacon kötelező viseletként viselt szemüvegen keresztül szemléli környezetét, annak nehéz ünnepi hangulatba kerülnie a jelenben, mivel nagyon kritikus és életszerű a szemléletmódja. Nincs szándékom az ünneplést elrontani, de ki kell jelenteni, hogy nehéz az ünnepet megélni egy olyan jelenben, ahol a magunk mögött hagyott 30 év közösségi teljesítménye semmi okot nem ad erre.

Szerencsénkre azonban vannak politikusaink, akik hivatalból megteszik ezt. Köszönet a munkájukért. Mert ünnepelni kell.

Van azonban az idő-távolság mértékrendszerében olyan érték, mely önmagában tiszteletet parancsol és csendet követel. A közel fél ezer év egy ilyen időtáv. Mi most egy ilyen távolságból küldött üzenetet értelmezünk és ünneplünk, melyet a Garai család küldött nekünk megértésre és használatra. Ezt az üzenetet nagyon nehéz azonban meghallani, mert nagyon halkan szól, csak nagy csendben hallható. Olyan csendben, melyben a tudás, a bölcsesség és az elegancia megjelenése, észrevehetővé, érzékelhetővé és értelmezhetővé válik. Természetesen csak azoknak, akiknek meg van hozzá a fülük. A csendben van a legtöbb üzenet.

Engedjenek meg nekem egy rögtönzött koordináta rendszer és egy mértékegység felállítását, annak érdekében, hogy az idő erejét, távolságát kicsit mindenki meg tudja érezni és közelebb hozzam félezer év messzeségét.

Melyikünk tudja azt, hogy az édesapjának mi volt a kedvenc játéka gyerekkorában és hogyan értelmezte és élte meg a kommunisták által felrajzolt és megkövetelt kötelezően egyformán gondolkodás és egyformán mozdulás világát?

Melyikünk tudja azt, hogy a nagyapja milyen életet álmodott ifjú korában a kemence mellett, esetleg hogyan védte a családját, és hogy nyugtatgatta feleségét az 1929-es világválság idején?

Melyikünk tudja azt, hogy dédapja mire gondolt, amikor Petőfi felolvasta a 12 pontot a múzeum lépcsőjén? És dédanyja miként aggódott, amikor Kossuth hívószavára a háborúba ment?

Melyikünk tudja, hol nyugszik ükapja és ükanyja?

És tudja e valaki, ki volt a szépapja vagy a szépanyja?

Elnézést a provokatívnak tűnő kérdésekért, melyben sokan esetleg nem találtak kapaszkodási felületet, annak ellenére, hogy csak 200 évet utaztunk visszafelé, fele távolságot sem, ahonnan a Garai üzenet érkezik.

Nemrég a majd tíz esztendős Eszter lányom megkérdezte tőlem, hogy van e nekünk múltba repítő időgépünk?

Azt mondtam rövid gondolkodás után, hogy van. Korszerű akartam lenni, így ekként próbáltam magyarázni neki a dolgot. A fejedben van egy applikáció, amit le kell tölteni és már működik is az időgéped. Mindenkiben megvan ez az applikáció, melyet szabadon és ingyen használhat, azonban sokan nem töltötték még le. Valójában ezt a képességet az óvónénik, tanító nénik és a szülők hármasa szokta letölteni a gyermek első 10 évében. Az időgép nem más, mint a hiteles értékrendnek, a beleélő képességnek és a stílusnak a hármasa, ami a múltba enged vándorolni, de segíti a jelent is értelmezni. Egy könyvtárban, vagy egy levéltárban vagy akár az interneten olyan messzire lehet utazni, amilyen messzire csak akar az ember. Ezzel a képességgel megértheti az előttünk járok álmait, üzeneteit és azonosulni tud teljesítményükkel. Eljuthat akár Mátyás király udvarába, ahonnan szárnyra kélt az aranyvessző legendája, bekukkanthat Paracelsus vegykonyhájába, ahol megpróbálta ezt az aranyat kinyerni a Tokaji vesszőkből vagy akár Mária Terézia vagy Katalin cárnő udvarában is ellátogathat, ahol megpillanthatja, hogyan ünnepelték és dicsőítették a Tokajit a kor művészei, nagyurai.

Belenézhet a Rákóczi pince leltárába a vesztes szabadságharc után, de megtalálhatja akár azt is, hogy hogyan lett a Főborból 300 év elteltével Szamorodni és újabb 200 év elteltével Cuvée vagy Late Harvest.

De akár Fukier Flórián varsói pincéjébe is ellátogathat és megnézheti melyek voltak a család legféltettebb Tokaji palackjai. Láthatja, hogy báró Vay Miklós hogyan vágyakozott arra, hogy Kámpániai bort készítsen Golopon és rácsodálkozhat arra is, miért kellett a tokaji főtérre kalodába ülnie azoknak, akik a tokaji bort hamisították. És így tovább, és így tovább…

Vannak azonban könyvek, melyek csak mostanság íródtak vagy íródnak, melyekben napjaink életszerű kérdéseit feszegetik olyan mértéket mutató személyiségek, mint Alkonyi László, Zelenák István, Pallagi Ferenc, vagy épp a minap a könyvéért európai elismerésben részesült Ripka Gergely.

Olyan dolgokra irányítják a figyelmet, amik a jelenkor vagy későbbi korok embereinek támpontot adnak a helyes ítéletalkotásra és saját maguk közösségi elhelyezésében, valamint a környezetükben történő vagy meg nem történő dolgok értelmezésében.

Hatásukra és a környezetemben való észlelések hatására megfogalmazódnak kérdések bennem is, melyekre a Tokaji Aszú jelenkori és jövőbeli méltóságának védelme érdekében teszek fel gyakorta – válaszokat nem várok.

A teljesség igénye nélkül olyan kérdéseket, mint

  • Miért nem lett az elmúlt harminc évben sikertörténet az, amit Tokajnak nevezünk?
  • Miért nem volt elég ez a szabadságban, nyugalomban eltöltött 30 év ahhoz, hogy a 100 éve elejtett szálat felemeljük?
  • Miért lehetséges az, hogy egy világszínvonalú produkció nem világsiker?
  • Mitől nem kézzelfogható az általános jólét azon a vidéken, ahol ilyen színvonalú produkció születik?
  • Miért van az, hogy 27 település, 30 év elteltével sem tud egységesen, egy közös cél megjelölésével, egy irányba nézni, együtt gondolkodni és mozdulni?
  • Miért lehet az, hogy az általunk kitalált adminisztrációs környezet még mindig béklyót köt az alkotni vágyó emberre?
  • Mitől nem vált az itt élő emberek számára általánosan egyértelművé, hogy a tokaji bor az egyetlen álmaikat, munkájukat és életüket sikerré, sikeressé formáló lehetőség?
  • Miért nincs még a Tokaji eredet- és márkanév vasszigorral védve itthon és a világban?
  • Miért van egyáltalán egy ilyen különleges helyen a minőség felhígulva?
  • Miért nincs már újragondolva a termőhelyi klasszifikáció – folytatva a XVIII. század elején Bél Mátyás által megkezdett munkát?
  • Miért nem magától értetődő, hogy a Tokaji eredetnevet csak az itt készült bor viselheti kizárólagosan természetesen a városon és a régión kívül?
  • Miért nincs minden magyar család asztalán általánosan egy palack tokaji aszú karácsonykor?
  • Mitől nem Tokaj a borvidék fővárosa a 26 település által elfogadottan?
  • Miért nincs még kitisztítva és szőlővel beültetve a Tokaj feletti hegyoldalban a Helm Sámuel és termelőtársaik által terméskőből épített tám- és teraszrendszer?
  • A múltnak miért nem adunk annyi tiszteletet, hogy ha felújítjuk Tokaj hídját, annak a városnak a hídját, ami megítélésem szerint Magyarország legfontosabb települése, akkor azt az elődeink felé mutatott tisztelet megnyilvánulásaként, nem az eredeti formájában tesszük és miért a nehézgépjármű forgalom kiszolgálását helyezzük inkább előtérbe?
  • Miért kopottak és miért kihaltak Tokaj házai és utcái napjainkban?

Engedjenek meg, néhány axiómát, ami magyarázza talán, hogy miért is aggódom:

  • Tokaj a világ borkultúrájának egyik alappillére.
  • Tokaj a világ legfontosabb természetes édes boros borvidéke.
  • Tokaj Magyarország legfontosabb borvidéke.
  • Tokajban bizonyítottan világszínvonalú borok készíthetők.
  • Tokaj Magyarország számára az egyetlen identifikáló lehetőség ma a világban.
  • Tokaj a magyar öntudat része.
  • Tokaj magyar.

Az elmúlt harminc év szakmai munkája olyan színvonalat eredményezett a tokaji édes borok tekintetében - elsősorban az aszúéban -, melyet a világ szakmai véleményezői elismerten világszínvonalúnak ítélnek. Hihetetlen mennyiségű munka, idő és pénz koncentrálódott a 90-es években, hogy ez a megállapítás megérkezzen a borvidékre. Hála és köszönet mindenkinek, aki ebben tevékenyen részt vett.

Azonban kétségbeesett megállapítással vettük tudomásul, hogy ez a világszínvonal nem tartja el a borvidéket, melynek következményeként megszületett a late harvest, a cuvée, a száraz bor és később a pezsgő borminőségeknek az igénye. Mindenképp meg kellett találni annak a módját, miként lehet működtetni hitelesen és magas színvonalon a borvidéket gazdaságilag és erkölcsileg. Jelen pillanatban a borvidék olyan külső finanszírozással működik, ami a világszínvonalat képviselő aszúbor eltartására és a borvidék működtetésére összpontosít.

A borvidékünk ma nem tud működni a hiteles és magas minőséget képviselő édes borok sikerének következményeként.

Korszakunk nagy kérdése, hogy miként lehet az, hogy egy világszínvonalú produkció környezetében nem jelenik meg a világsiker? Előfordulna ez máshol is a világban?

Hol kell keresni az okokat? Az okok feltárása, a válaszok megtalálása létkérdés a hiteles tokaji aszú és a borvidék életbe maradásának érdekében.

Valószínűleg az okokat magunkban kell keresni.

Nem lehet delegálni ezeket az okokat például a pénz hiányára. Láthattuk az országunkban az elmúlt 11 évben, hogy amit nagyon akartak, arra mindig megvolt a pénz. Csak nagyon kellett akarni.

A borvidékünk kitüntetett figyelmet is kapott az elmúlt időszakban.

Nem hivatkozhatunk a környezeti viszonyokra, a történelmi helyzetre vagy a nehéz sorsunkra sem. Nagyon sok nehézséggel megküzdöttek az itt élők az elmúlt évszázadokban is, mégis egyben tartották a borvidéket. És az sem igaz, hogy ebből a félezer évből nekünk jutott a legnehezebb szakasz.

Kérek mindenkit, ha teheti, gondolkozzon el ezen ebben az elcsendesedési időszakban, kicsit keresse magában is a felelősséget.

A világszínvonalú tokaji aszúbor újra a környezetünkben van és várja, hogy jelentőségét megértse, a benne rejlő lehetőségeket használja a kor embere a boldogulásának, boldogságának megtalálására és a generációk folytonosságának fenntartására.

Ahogy mondtam a gondolataim elején, a félezer évnyi idő-távolság halkan üzen. Csak azoknak üzen megoldásokat, akik figyelnek, hallanak és értenek.

Azoknak nem, akik nem hallanak.

Kérek mindenkit, aki nem hall, az ne zajongjon.

Aki pedig hall, az menjen előre és közvetítse a közössége felé azt, amit hall.

Az évszázada elejtett szálat meggyőződésem szerint csak így tudjuk felemelni és méltósággal, stílusosan megünnepelni a Tokaji Aszú kivételességét.