fekete blézeres nő, mögötte emberek pohárral a kézben

Egy helyen 2021 legjobb magyar borai: ezeket kell még idén megkóstolnod

Ha nem voltál ott a Vince Gálán, a cikkből megtudhatod, melyek azok a magyar borok, amiket mindenképpen meg kell megkóstolnod, hiszen ezek 2021-ben hazánk legjobbjai.



Nem nagyon volt eddig olyan borfesztivál Magyarországon, ahol gyakorlatilag kizárólag a szakma és a közönség által díjazott borokat kóstolhatott a közönség, 2021-ben azonban az első Vince Gálán ez is megvalósult.

November 5-én díjazták első alkalommal a szakma és a közönség által legtöbbre értékelt borokat és párlatokat, illetve ugyanezekben a kategóriában a szakmai és közéleti ajánlók által a döntőbe jutott legjobb hármasokból a közönség választotta ki az ország kedvenceit. Utóbbi szavazáson közel 7000 szavazat érkezett a 33 kategóriában (a teljes eredménylistát IDE KATTINTVA elolvashatod). A Vince Gála a Vince Díjak átadása után vette kezdetét, ahol sétálókóstoló keretében az érdeklődők pinceáron kóstolhatták meg a Vince Díjra jelölt és díjazott tételeket a lenyűgöző panorámájú, ötcsillagos Marriott Hotelben.

sz\u0151ke n\u0151, el\u0151tte egy f\u00e9rfi h\u00e1ttal, kezekben borospoharak
Hazánk mind a 22 borvidéke képviseltette magát a Vince Díjra jelölt és a díjjal elismert borok kóstolóján.


A pezsgőktől, majd a könnyű, illatos fehérboroktól a tartalmasabb, limitált mennyiségben elérhető dűlőszelektált tételeken át a testes, komoly vörösborokig és a mindig lenyűgöző tokaji aszúkig az összes fontos borstílus és szőlőfajta szerepelt a kínálatban; a közismert nagy nevek borai mellett pedig számos kisebb pincészet izgalmas tétele is elérhető volt. A borfesztiválon a kóstolható tételek között az ország legmeghatározóbb pincészetei: a Jammertal Borbirtok, az egyik legértékesebb Vince Díjjal (borász életmű) kitüntetett Bock Borászat, a Szepsy, a Takler Borbirtok, a Lajver Borbirtok, a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet, Gere Attila Pincészete és a Kreinbacher Birtok. Mellettük kisebb borászatok kevésbé ismert tételeit is meg lehetett találni, mint például a Hoop Wines-tól az egyik legrégebbi pezsgőkészítési eljárással készült, 2020-as pét-nat PINK Kékfrankosát vagy a Németh János Pincészet 2019-es Zweigeltjét.

h\u00e1rom f\u00e9rfi besz\u00e9lget, k\u00f6z\u00e9ps\u0151 kez\u00e9ben borospoh\u00e1r


A közel 100 páratlan magyar bor és párlat mellett a Félix Top borbárban Czinki Tamás, az első és jelenleg egyetlen magyar Master Sommelier egy karakteres nemzetközi borválogatást mutatott be. A résztvevők akár már féldecis mennyiségben is megkóstolhatták az első számú amerikai csúcsbort, az Opus One-t, amelyet 1979 óta készít a világ két legelismertebb borásza, Robert Mondavi és Mouton Rothschild, és amely bor egy háború kitörését is előidézte. Emellett pedig ott volt többek között a világ egyik legszebb rozéja, a provence-i Château D'Esclans pincészettől a Garrus Rosé, és a 2012-es évjáratú Louis Roederer Cristal Brut is.

k\u00f6z\u00e9pen egy l\u00e1ny borospoh\u00e1rral a kez\u00e9ben, k\u00e9t oldalt k\u00e9t f\u00e9rfi


A Vince Gála és Borfesztiválon három borkóstolóval egybekötött mesterkurzuson is részt vehettek az érdeklődők. A Jammertal Borbirtok főborásza, Kövesdi Zsófia vertikális kóstolót tartott, ahol a világ egyik legrangosabb borversenyén, a Concours Mondial de Bruxelles 2021-en a világ egyik legjobban áhított boros díját elnyerő 2015-ös Cassiopeia Merlot-ját és a pincészet korábbi évjáratú merlot-it lehetett összehasonlítani. Bock Valér mesterkurzusán pedig a Bock Pincészet szintén nagyaranyérmes borát, a 2017-es Librát lehetett megkóstolni. A Patricius Borház ügyvezető igazgatójának, Dr. Molnár Péternek az előadásán a borház legjobb aszúit kóstolhatták meg a részvevők, köztük elsők között a 2017-es 6 Puttonyos Tokaji Aszút, amely még nem került forgalomba.
.

el\u0151t\u00e9rben egy szak\u00e1llas f\u00e9rfi t\u00f6lt boros\u00fcvegb\u0151l, h\u00e1tul emberek


Az érdeklődők a borászokkal vagy akár a shortlist összeállításában résztvevő közéleti nagykövetekkel is koccinthattak, beszélgethettek. Közéleti nagykövetként Eke Angéla, Csányi Sándor, Juhász Anna, Kárai Dávid, Lakatos Márk, Miklósa Erika, Szauer Judit, Szentesi Éva és Vitáris Iván jelölt kedvenceket.

h\u00e1tul k\u00e9t ember \u00fcl, jobbra el\u0151l egy nagy plak\u00e1t

A kortyok mellé sajt- és felvágott válogatást, pompás bonbonokat és süteménykreációkat, prémium kávét kínáltak a kiállítók.

Olyan különleges gasztrokiállítók kínálataiból is szemezgethettek a borfesztivál látogatói, mint Bolka Bonbon, a Goosebumps kávé, és az Oscar-díjas Zax csoki, míg az Auchan jóvoltából számos francia sajt- és sonkakülönlegességet is megkóstolhattak, a borok és pezsgők mellett pedig a Horizont Brewing kisüzemi söreit is ki lehetett próbálni.

fekete haj\u00fa l\u00e1ny boros\u00fcveget nyit


A színvonalas környezet és a csodás dunai panoráma tovább emelte a Vince Gála fényét: délután 2 órától egészen este 10-ig kényelmes tempóban, a szellősen elhelyezett standoknál a biztonságos távolságtartásra is ügyelve szinte várakozás nélkül lehetett a borokhoz hozzájutni.

A rendezvény koncepciója beigazolódott: a mértékletesen kóstolt borok sokkal nagyobb élményt és kellemes emlékeket adnak, borkedvelőknek és szakmai érdeklődőknek egyaránt.

Ezek a borok pedig igazán megérdemelték a figyelmet, az elmélyült ismerkedést, hiszen olyan tételek is elérhetőek voltak, ráadásul mind egy helyen, amelyeket szinte soha nincs alkalom poharazva kóstolni. Akik a borok mögötti történetekre, a kóstolt tételek megszületésének „körülményeire" is kíváncsiak voltak, azoknak sem kellett csalódniuk: a standoknál felkészült személyzet válaszolt készséggel és szakértelemmel a kérdésekre, így segítve a vendégeket, hogy valóban minden számukra izgalmas tétellel megismerkedhessenek.

n\u00e9gy ember egy ablak el\u0151tt \u00e1ll poh\u00e1rral a k\u00e9zben


Aki ezt a rendezvényt választotta arra, hogy megismerje Magyarország kedvenc, a közönség szavazatai által elismerésben részesített borait és azokat, amelyeket a szakma zsűri gondolt a legjobbak közé választani, biztosan elégedetten ment haza: olyan borok kerültek a poharakba, amelyekre joggal lehetnek büszkék a termelők. Ezeket a borokat megkóstolva nem volt nehéz akár több kedvencet is találni, amelyeket a későbbiekben biztos kézzel emelhet le a fogyasztó a szaküzletek vagy akár a nagyobb hipermarketek polcairól, bármilyen alkalomra is keres egy remek magyar bort.

Találkozunk 2022-ben is!