Egy nő egy átlátszó poharat tart maga előtt barna folyadékkal

10 megye, 20 főzde

Egy sör mind felett: októberben újra kinyitnak a hazai főzdék

Eddig mintegy húsz magyar kisüzemi sörfőzde csatlakozott az október 2-án tartandó Nyitott Főzdék Napjához, amelyen tárt kapukkal várják majd a sörkedvelőket. Az eseménynek idén először kiemelt sörtípusa is lesz.



Budapestről és tíz megyéből jelezték már csatlakozási szándékukat a sörfőzdék az október 2-i Nyitott Főzdék Napjához. A programon egyszerre nyitják meg a kapuikat egy napra a magyar kisüzemi sörfőzdék a gasztronómiára és a sörkultúrára nyitott vendégek előtt.

Az ingyenes program célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, 

minél többet tudjanak meg a sörkészítés alapanyagairól, technológiáiról és a különböző sörtípusokról. Emellett felhívja a figyelmet arra a változatos termékpalettára, amelyet a kis sörfőzdék kínálnak. Utóbbi érdekében ezúttal kiemelt sörtípusa is lesz a rendezvénynek – mondta el Knap Gábor, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője, akivel nemrég a vince.hu egy interjúban áttekintette a magyar sörhelyzetet.

A kiemelt sörtípus ezúttal a hidegkomlós láger, vagy hopláger lesz. A stílus egyszerre utal a magyar sörforradalom kezdeteire, illetve a jelenlegi trendekre. A hidegkomlós láger sörök hamar népszerűséget hoztak azoknak a sörfőzdéknek, amelyek készíteni kezdték őket Magyarországon még a 2000-es évek végén. Az India Pale Lagernek is nevezett termékek olyan hagyományos alsóerjesztésű sörök, amelyeket főzés után, ún. hidegkomlózással, többnyire speciális aromakomlókkal ízesítenek. A termékek így egyszerre hordozzák a lágerekre jellemző, frisstítő jegyeket az újhullámos sörök intenzív, gyümölcsös komlóaromáival.

szak\u00e1llas f\u00e9rfi k\u00e9t poharat tart a kez\u00e9ben, egyikben s\u00e1rga folyad\u00e9k

Főszerepben a hopláger

Fotó: Szent András Sörfőzde


A Nyitott Főzdék Napja programhelyszínein októberben külön jelölést kapnak majd a hoplágerek, annak érdekében, hogy minél több látogató ismerkedhessen meg ezzel a stílussal is. Ezen kívül – ahogy a Nyitott Főzdék Napja résztvevői már megszokhatták – a sörkóstolás és vásárlás mellett lehetőség lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére.

A résztvevők közül több sörfőzde is bemutat majd új termékeket, lesz ahol kézműves sajtokat, párlatokat, környékbeli finomságokat is kóstolhatnak majd a vendégek.

A Nyitott Főzdék Napjához csatlakozó sörfőzdék október 2-án elsősorban szabadtéri rendezvényekkel készülnek, a hatályos járványvédelmi intézkedések betartása mellett. A részletes programok és a résztvevő sörfőzdék listája a www.nyitottfozdek.hu oldalon érhető el.