szemüveges férfi barna sört tölt egy átlátszó pohárba

A sör, amit még azok is isznak, akik nem isznak sört

Íze egészen különleges, semmi köze a jól ismert lagerekéhez, és ételekhez is kiválóan párosítható. Nem csoda, hogy mindenki szerelembe esik ezzel a sörrel.


Kelly Vaughan a Food52 népszerű amerikai gasztrooldal egyik megbecsült tagja. Rendszeresen jelennek meg írásai zöldséges ételekről, tésztákról, borokról – sörről viszont mostanáig egy sem. Saját bevallása szerint nem szereti a sört, annyira, hogy sikerült szakácsként lehúznia másfél évet úgy egy sörözőben, hogy gyakorlatilag nem ivott sört. Még nagyobb teljesítmény, ha ehhez hozzátesszük, hogy a hölgy német felmenőkkel is rendelkezik.

Idén januárban azonban testvére megkínálta egy bizonyos sörrel és ez (szinte) mindent megváltoztatott. A megtérést kiváltó sör egy porter volt, az alábbiakat írta róla:

Behunytam a szemem és a lehető legkisebbet kortyoltam. Testvérem azt mondta, legalább egy negyed teáskanálnyit igyak belőle, különben nem fogok érezni semmit. Megtettem. Kortyoltam egy rendeset. Aztán még egyet, egy hatalmasat. Sima volt, egyáltalán nem kesernyés, komlós, olyan volt mint egy tejturmix. Két pohárral is megittam. A porter sörhívővé tett.

Kelly ezután (szakember segítségével) megnyugtatja sorstársait, hogy az illető sörnek semmi köze a lagerekhez, valamint hogy stout és porter stíluson belül is rengeteg kategória létezik a könnyed világostól egészen a brutális sötéteig. Ez ugyanolyan, mint a különböző pörkölésű kávék – hoz hasonlatot.

A cikk végén az említett szakember mindjárt porter és étel párosítást is ajánl. Mint mondja, a porter általában jól megy a desszertekhez,

egy erősen pörkölt malátájú, sötét változat és egy kéksajt párosától pedig egyenesen el fogjuk veszíteni az eszünket.

fekete-feh\u00e9r s\u00f6r\u00f6sdoboz

Kattins a képre és rendeld meg a különleges porter sört

Ha kipróbálnál te is egy szuper portert, rendeld meg a Kecskeméti Robust Portert az Ínyenc kézműves piactérről. A sörök mellett összesen 650 féle kézműves termékből válogathatsz, rendeléstől számított 2-3 napon belül az ország bármely pontjára megérkeznek kedvenceid.