átlátszó borospalack sárga folyadékkal egy asztalon

Sokak kedvence a Royal Tokaji aszúja

Fotó: Dancsecs Ferenc / Vince Magazin

A 100 pontos aszú és egy kristálykanál világhírűvé tette a magyar pincét

Stílusteremtés, gyümölcsösség, illat- és ízgazdagság, egyensúly, jó ár-érték arány – ezek jellemzik a mádi székhelyű Royal Tokaji Borászat borait. Kovács Zoltán igazgatóval a borászat múltjáról, jelenéről és jövőbeni terveiről beszélgettünk.



VINCE: Mit érdemes tudni a borászatról, múltjáról és filozófiájáról?

A Royal Tokaji a rendszerváltás után sok más külföldi befektetéstől eltérően, 62 mádi szőlőművelő és külföldi üzletemberek összefogásával 1990-ben jött létre. A történet sokak számára ismerős: a kisgazdák a földet apportálták a cégbe, a dán befektetők pedig – akiket a nemzetközi szaktekintély, Hugh Johnson vezetett – a pénzt, a piacismeretet és az értékesítési csatornákat hozták. Már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettünk a történelmi termőhelyek felkutatására, ezeknek megjelenítésére a borokban, illetve az aszú, ahogyan akkor, most is fontos szerepet tölt be a borászat portfóliójában.

Mád 21 dűlőjében rendelkezünk területekkel, és jelenleg 86 hektáron művelünk szőlőt.

Ezeknek a 70%-a furmintültetvény, a többi sárgamuskotály, hárslevelű, illetve csekély részben zéta, kabar és kövérszőlő. De száraz, késői szüretelésű és aszúborainkhoz hosszú távú integrációs szerződéssel további 25-30 hektárt művelnek számunkra kistermelők. Büszkék vagyunk arra, hogy az évek alatt szoros együttműködést alakítottunk ki velük, ismerik a cég filozófiáját, elvárásainkat, és ezt mindig maximálisan teljesítik. Mi pedig jóval a piaci ár felett honoráljuk a szőlő alapanyagot.

k\u00e9k inges f\u00e9rfi \u00e1ll a szabadban, m\u00f6g\u00f6tte z\u00f6ld n\u00f6v\u00e9nyek

Kovács Zoltán

Fotó: Dancsecs Ferenc / Vince Magazin


VINCE: Hogyan épül fel a portfólió?

Tokaj-Hegyalja sokszínűségét a boraink is visszatükrözik, ennek megfelelően három bortípus található meg a portfóliónkban: a háromszintes struktúrára épülő száraz furmint, dűlőválogatás és dűlős borok; a késői szüret és 2017-től kezdve az édes szamorodni; az 5 és 6 puttonyos, illetve a dűlős aszúk. Ezek felett csúcsként az Essencia helyezkedik el. Kezdetben csak aszúborokat készítettünk, viszont 2003-ban az első száraz, 2009-ben pedig az első dűlős száraz borunkkal léptünk ki a piacra. 2002-ben született meg az első késői szüretelésű borunk, amit azóta is készítünk Royal Cuvée néven, és nagy sikere van a fogyasztók körében. Szolid és jól szegmentált portfóliót sikerült felépítenünk az elmúlt években, amely most is biztos lábakon áll.

VINCE: Hamarosan egy új aszúválogatással jelennek meg a piacon...

Az idei év újdonságaként a 2017-es dűlős aszúink ősszel debütálnak a piacon. A négy dűlőből álló válogatáshoz az 5 és a 6 puttonyos aszúnk csatlakozik még. A 2017-es aszúinkat már több borversenyen megmérettettük, ahonnan számos aranyéremmel tértek vissza. Korábban sokan nem hittek benne, hogy az édes bor képes a dűlő karakterét és tulajdonoságait megmutatni, de mi ezzel a válogatással is szeretnénk rácáfolni erre.

\u00f6t \u00e1tl\u00e1tsz\u00f3  borospalack, benn\u00fck s\u00e1rga folyad\u00e9k, sz\u00ednes csemp\u00e9n \u00e1llnak

Egyedülálló aszúválogatás

Fotó: Dancsecs Ferenc / Vince Magazin


VINCE: Mi jellemzi ezt az aszúválogatást?

A négy dűlős, 6 puttonyos aszú közül a Szent Tamás 100 százalék furmint, a többi házasítás. A Tarcal északi határán helyezkedő löszös talajú Mézes-Mály-dűlő aszúja, ahogyan a neve is sugallja, mézes, virágos karakterű bor. Mivel a szőlő gyökere 15 méter mélyen is eléri a vulkanikus alapkőzetet, nagyon jó savszerkezetet biztosít a bornak.

A Mádi-medence kiemelkedő Betsek-dűlőjéből származó borokra inkább a fűszeresség a jellemző.

A Nyulászó, Mád egyik legkiemelkedőbb dűlője az eleganciáról, gazdagságról, a szép savszerkezetről szól, míg a Mád egyik legmagasabban fekvő és legkiválóbb területű Szent Tamás-dűlőjében készült aszú inkább ásványosságával, remek savszerkezetével és komplexitásával hívja fel magára a figyelmet. Csak érdekességként: a Wine Enthusiast a maximális 100 pontot adta a 2013-as Royal Tokaji Szent Tamás 6 puttonyos Aszúnak.

VINCE: 2017 óta ön a borászat vezetője. Milyen utat járt be azóta a birtok?

Erdélyi szőlész-borász családból származom, az egyetemi tanulmányaimat követően – egy kis dél-afrikai kitérővel – gyakorlatilag rögtön Tokaj-Hegyaljára kerültem. Elsőként 1998-ban a László Pincészethez, majd 2005- ben borászként a Disznókőhöz, ahol később termelési igazgató lettem. Új kihívást keresve, 2017-től már a Royal Tokaji Borászatot irányítom. A pincészet az egyensúlyra való törekvésével, a gyümölcsös aszúival mindig arról volt híres, hogy stílusteremtő volt Tokaj-Hegyalján. Az érkezésemmel tovább csiszoltuk a pincészet stílusát, és az aszúink nemzetközi sikere mellett szintén fontos szempont volt, hogy olyan alap száraz furmintot készítsünk, amire nemzetközi szinten is büszkék lehetünk. Fontos, hogy amit készítünk, az minőségileg maradéktalanul megállja a helyét. Célkitűzésünk, hogy a nemzetközin kívül a magyar piacon is megerősítsük kulcsszerepünket. Jelenleg mintegy 30 országban vagyunk jelen, és vannak olyan országok, ahová csak mi exportálunk. Azáltal, hogy a Royal Tokaji sok exportpiacra jut el és népszerűsíti saját borait, egyúttal a Tokaji borvidéket és Magyarországot is promótálja. A megalkuvás nélküli minőségbe vetett hitünket az eredményeink is igazolják: az elmúlt években több alkalommal bekerültünk a világ ötven legrangosabb bormárkája közé, olyan nevek mellett, mint például Penfolds, Torres, Chapoutier, Chateau Haut-Brion, Latour, Mouton Rothschild stb.

Igyekszünk mindig innovatív és különleges dolgokat kitalálni, ilyen például a „by the barrel” projekt is,

amelynek keretén belül importőreinkkel olyan vevőket keresünk, akiket érdekelhet egy külön 5 vagy 6 puttonyos hordónak a megvétele, amit később számmal ellátva lepalackozunk számukra. Megemlíthetném az „Essencia by the spoon” projektünket is, ahol a sommelier-ket arra biztatjuk, hogy használják az általunk gyártatott kristálykanalat az Essencia kóstoltatására – ez egy nagyon sikeres kezdeményezés a világ számos Michelin-csillagos éttermében.

VINCE: Hogyan lehet világmárkát építeni Tokajból?

Türelemmel, elhivatottsággal, csúcsminőségű termékkel, sok kitartással és még több pénzzel, ami valóban a terméket támogatja a piacon. Hosszú és fáradságos munka, de ha kitartóan végezzük, akkor szép sikerekre számíthatunk. Lehet és fontos is Tokajból világmárkát építeni, s az olyan sikerek, mint a Royal Tokaji 2008-as Magnum Essenciája, amire felfigyelt a teljes nemzetközi sajtó, elengedhetetlen elemek az építkező munkában. Ami a jövőt illeti, a cél egyértelmű: szeretnénk az évek során kiépített stílusjegyeket megőrizni, innovatívnak lenni, s ezenfelül igyekezni, hogy mindig valami újdonsággal jelenjünk meg a piacon.


A cikk a VINCE Magazin 2021/8 augusztusi lapszámában jelent meg.

Szerző: Németi Sándor