pohár, amiből arany színű folyadék fröccsen és egy kar, sötét háttér

A legrégebbi után következik a legtovább érlelt

A világ legrégebbi single malt skót whiskyjét októberben elárverezik

A 80 éves Glenlivet whiskyt 1940-ben tették hordóba érlelni. Hat számjegyű összeget várnak érte – dollárban.


A whiskey árverések történetében 2019-ben hatalmas rekord dőlt meg: egy 1926-os Macallanért 2 millió dollárt, azaz közel 600 millió forintot fizettek ki. A pandémia csak rátett egy lapáttal a befektetési kedvre: idén nyáron a valaha ismert legidősebb palack whisk(e)y került kalapács alá, tavaly pedig szintén a Macallan bocsátotta aukcióra 78 évig érlelt skót whisky-jét.

Ennek a rekordnak most búcsút inthet, a Sotheby's aukciós ház árverési listáján ugyanis felbukkant egy Glenlivet, ami 1940 óta várta a sorsát az érlelőhordóban. A most lepalackozott első „adag" október 7-én Hong Kongban kerül kalapács alá, óvatos becslések szerint 100 és 200 ezer dollár (30 és 60 millió forint) között fogják leütni. A hordó maradék tartalmából később még 249 másik palackot terveznek összesen letölteni.

VINCE-infó: ha skót vagy kanadai, akkor whisky, ha amerikai vagy ír, akkor pedig whiskey. Természetesen számos különbség van a két kategória között, de még az egyes kategóriákon belül is. A single malt azt jelenti, hogy teljes egészében árpából és egyetlen lepárlóban készült.