Felejthetetlen utazást ígér Kovács Nimród

2023. szeptember 20.

Egyszeri és megismételhetetlen borexpedícióra hív a Vince és a Kovács Nimród Winery közös programja.

2023. október 14-én kinyitjuk Kovács Nimród egri bortrezorjának ajtaját! A Vince x Kovács Nimród: Kincsek a borospincéből élménytúra és kóstoló keretében a Kovács Nimród Winery legkiemelkedőbb tételei, valódi borműkincsek kerülnek a résztvevők poharába. Ez szó szerint értendő, hiszen a borászat alapító-tulajdonosa, Kovács Nimród maga is műgyűjtő és a boraik készítésénél is a már-már művészi igényű kézművességre törekszik. „Adottságait, klímáját tekintve Eger a magyar Burgundia, vagy éppen az Észak-Rhone. Mi ehhez méltó, kisebb palackszámú, különleges minőséget képviselő borokat szeretnénk alkotni. Egyrészt ezért is foglalkozunk a két említett régióra jellemző szőlőfajtákkal, a chardonnay-val, a pinot noirral és a syrah-val. Másrészt ezek klónjait úgy válogatjuk ki, hogy lehető legjobban érezze magát a fajta az adott területen, dűlőben. Előfordul, hogy egy-egy tételből mindössze 1-2 hordó készül csak el. Ezeket fogjuk most kóstolni, ez adja az esemény különlegességét.”

A különleges, 6 állomásból és 16 tételből álló borsort is Kovács Nimród segítségével „elemeztük ki”. Az alábbiakban ő mondja el, miért ez a koncepció született és miért ezeket a borokat kóstolhatják a résztvevők október 14-én.

kovács nimród borospalackok kék háttér előtt

1. Battonage Chardonnay 2007, 2011, 2020

„A világviszonylatban nagy borászatok színvonalát célozzuk. Az ő kifinomult közönségüknél elvárás, hogy vissza tudjanak kóstolni korábbi évjáratokat, hogy megfigyelhessék a borok változását, fejlődését. A már említett franciaországi Burgundia fehér fajtája a chardonnay, amit a fehér szőlők királynőjének is szoktak nevezni. Nem véletlenül. Nálunk a Battonage, vagyis a seprőn erjesztett és érlelt tétel a fehér csúcsbor. Gyönyörű, bársonyos bort eredményez ez a technológia. A három kóstolásra kerülő tétel pedig szépen megmutatja az évjáratok közötti különbséget, az egyes évjáratok különlegességét.”

2. Sky Furmint 2019 – 0,75 l és magnum palack összekóstolása

„A Sky Furmint nagyon közel áll a szívemhez. A 19. század végi filoxéra járvány előtt szinte Magyarországon szinte mindenhol termesztettek furmintot, viszont a pusztítás után nem telepítették újra. Egerben sem. Amikor a Nagy-Eged hegyi grand cru területünkről gondolkodtunk, hamar egyértelművé vált, hogy egy különleges magyar fajtával kellene betelepíteni. Az oltványokat Szepsy István barátom tokaji birtokáról kaptuk, mondhatni tehát, ő a furmint ültetvényeink keresztapja. A mi furmintunk azon kevesek egyike Magyarországon, ami nem vulkanikus, hanem meszes területről származik. Gyönyörűen érik palackban, ráadásul egészen más arcát mutatja a nagyobb magnumban. Nagyon érdekes tapasztalás lesz összekóstolni a kettőt.”

3. Grand Bleu 2011, 2013, 2017

„Marketingesként mindig szerettem az okosabbaktól tanulni. Borban egyik követendő példának az osztrákokat tekintem. Gyönyörűen felépítették az osztrák bort és benne a két húzó fajtát, a zöld veltelinit és a kékfrankost. Ez az út a magyar bor számára is járható: ahhoz, hogy bekerüljünk a legelitebb körbe, olyan fajtát kell sok helyen felfuttatni, ami megmutatja az egyes borvidékek különböző arcait. Szerintem erre a fehérek közül a furmint, a kékek közül a kékfrankos alkalmas. A mi Grand Bleu-nk a Nagy-Eged hegy legtetejéről, Magyarország legmagasabban fekvő szőlőültetvényéről származik. Különlegesen koncentrált tételről van szó, aminek a legjobb évjáratait fogjuk kóstolni.”

4. NJK 2007, 2009, 2011

„Egyik személyes kedvencem, nem véletlenül a monogramomat viseli névként. Két kedvenc fajtámból, kékfrankosból és syrah-ból készül. A Grand Cru területeink szépségét mutatja meg. Elöljáróban nem is szeretnék erről többet mondani, a kóstolón minden ki fog derülni.”

borospalack nyaka, fadugó, körülötte feliratok

5. Double barrel 2019 – 0,75 l és magnum palack összekóstolása

„A Kovács Nimród Winery együtt dolgozik egy amerikai konzultánssal, aki számos kaliforniai kultuszbor megszületéséből vette ki a részét. Részben ő inspirálta ennek a nagyon érett alapanyagból készülő nagyon koncentrált bornak az elkészítését. A bor 24 hónapig érik új francia hordóban, majd utána 6 hónapig új amerikai hordóban. Erre utal a double barrel, vagyis a dupla hordó elnevezés. Nagyon érdekes tapasztalás számunkra is, hogy mennyire mást tud ez a tétel magnumban illetve, normál palackban.”

6. Syrah kóstoló: Soul syrah 2018, Max syrah 2018, WOW syrah 2019

„A syrah szőlőfajta rendkívül jól érzi magát az Egri borvidéken. Nekünk három különböző csúcsdűlőben (Nagy-Eged, Nyilasmár, Nagyfa) is van belőle. A bársonyos Soul, a rendkívül koncentrált Max és a Nagy-Egedi mészkőről származó, különleges Wow abszolút a csúcsot képviseli. Azt gondolom, egy magyar borkedvelő, borértő embernek, csak ezért a három borért érdemes eljönnie erre a kóstolóra. Meggyőződésem, hogy mosolyt fognak csalni az arcokra, amik ki fognak tartani a hazaúton is.”

2023. október 14-én mindenkit szeretettel várunk a Vince x Kovács Nimród: Kincsek a borospincéből élménytúra és kóstoló programra. További részletek és a még korlátozott számban kapható jegyek az alábbi képre kattintva érhetők el. Fedezzük fel együtt Eger csodáit a Kovács Nimród Winerynél!

Címlapfotó: Kovács Nimród Winery