hosszúnyakú boros pohár sötét folyadékkal töltve kézben, mögötte elmosódott háttér

Az egyik legmagyarabb vörösbor

Szavazz, szerinted melyik Magyarország legjobb kékfrankosa!

Szavazz a Vince Díj kékfrankos kategóriájának 3 végső jelöltje közül a kedvencedre! A voksoddal segíted az egyik bort és még értékes nyeremény is ütheti a markodat.



A Vince Díj egy olyan egyedülálló kezdeményezés, amely túlmutat egy szakmai eseményen és a széles nyilvánosság számára is megnyitja a hazai italkultúráról való gondolkodást. Már javában zajlik a közönségszavazás, aminek keretében az érdeklődők 8 kategória 33 alkategóriájának 3-3 tételből választhatják ki kedvenceiket október végéig. Szavazni IDE kattintva lehet, a szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak ki. A Vince Díjat november 5-én adják át a Vince Gála keretein belül, ahol kóstolókkal, workshopokkal várnak minden érdeklődőt.

Akárcsak a kadarkát, ma már a kékfrankost is egyértelműen a vörösbort adó magyar fajták közé soroljuk, habár nem őshonos a Kárpát-medencében (igazából máig nem tisztázott, hol őshonos egyáltalán). Hozzánk a monarchia idején érkezett nyugat felől, hogy aztán kevesebb mint 200 év alatt a legnagyobb termőterülettel rendelkező borszőlőnkké váljon. Fajtatisztán is több borvidékünkön készítik, de a szekszárdi és egri bikavérnek is a gerincét adja.

Az elmondottak miatt ebben a kategóriában bekerülni a jelöltek közé és nyerni igazi presztízst jelent. A Vince Díj szakmai zsűrije kiválasztotta a 3 általuk legjobbnak tartott magyar kékfrankos bort, most viszont már TE következel! Szavazz, hogy ki legyen szerinted a győztes!

Jelölt #1: Luka Enikő Kékfrankos 2019

fekete palack, fekete cimke, feh\u00e9r h\u00e1tt\u00e9r


Kékfrankos a fajta magyar epicentrumának számító Soproni borvidékről, azon belül a Steiner-dűlőből. Illatában és ízében meggy és cseresznye, leheletfinom hordóval. Sűrű, fűszeres, de közben jól iható és nagyon szerethető bor.

arany sz\u00edn\u0171 rajz, benne szavazok felirat \u00e9s ny\u00edl

Jelölt #2: Vida Borbirtok Hidaspetre Kékfrankos 2016

fekete palack, k\u00e9k lez\u00e1r\u00f3, feh\u00e9r c\u00edmke, feh\u00e9r h\u00e1tt\u00e9r

Hidaspetre dűlőszelekció egy kimagasló évjáratból. A dűlő egy szűk nyiladékon keresztül közelíthető meg, ami később kitágul és egy teljesen zárt, védett és napfényes völgy rendszert képez. A magasabb hőösszegtől, az elegáns illat és a kékfrankosra jellemző gyümölcsösség mellett megdöbbentően finom, és telt ízek jelennek meg a borban.

arany sz\u00edn\u0171 rajz, benne szavazok felirat \u00e9s ny\u00edl

Jelölt #3: Takler Borbirtok Szenta-hegyi Kékfrankos 2016

fekete palack, bord\u00f3 lez\u00e1r\u00f3, feh\u00e9r c\u00edmke, feh\u00e9r h\u00e1tt\u00e9r


Ez a kiváló bátaszéki termőhely a Kékfrankos teltebb, húsosabb arcát mutatja meg, gazdag gyümölcsösséggel, melyben az érett meggy és cseresznye játszák a főszerepet. Vibráló karakter, hosszú utóíz jellemzi.

arany sz\u00edn\u0171 rajz, benne szavazok felirat \u00e9s ny\u00edl