egy sötét hajú lány meglepett arcot vág
Fotó: OSPAN ALI / Unsplash

Évi 160 litert fogyasztunk belőle, de a fiatalok már eltörölnék a föld színéről

A fiataloknál lassan felváltják a növényi alapú tejtermékek az állati eredetűeket. Sőt: utóbbit sokan már kínosnak is érzik fogyasztani mások előtt.


A Z generáció majdnem fele (49 százalék) „szégyelli", ha nyilvánosan fogyaszt valamilyen tejterméket – derül ki az Egyesült Királyságban működő, de itthon is ismerős Arla tejtermékgyártó új kutatásából, amelyről a VegNews is beszámolt.

Manapság a tejtermékek a legfontosabb élelmiszerek közé tartoznak első sorban a nyugati világban. Magyarországon fejenként évente mintegy 160 liter tej fogy, ebből 60 liter maga a tej, a többi feldolgozott termék. Ezzel egyébként nagyjából az európai középmezőnyben foglalunk helyet (az abszolút rekorder Finnország az évi 400 liter/fő/évvel).

A bevezetőben említett tanulmány azt is megállapította, hogy a Z generáció 55 százaléka a közösségi médiára támaszkodik, ha valamilyen döntést kell hoznia a fogyasztásával kapcsolatban.

Bár az adatok azt mutatták, hogy a generáció 70 százaléka továbbra is szívesen fogyasztana tejterméket, az Arla szerint riasztó, hogy 57 százalékuk azt tervezi, hogy a következő egy évben lemond róla.

A megkérdezettek majdnem egyharmada (29 százalék) még azt is bevallotta, csak akkor rendel valamilyen tejtermék-alternatívát, amikor nyilvános helyen van – otthon már visszatér a kedvenc tejtermékükhöz.

Az Arla az eredményeket azért is tette közzé, hogy felhívja a fiatalok figyelmét, a környezettudatosság néha olyan radikális befolyást gyakorol az étrendünkre, amelyet sokszor jobb inkább újragondolni.

A vállalat ugyan reméli, hogy a Z generáció visszatér a tejtermékekhez, de pontosan tudják, hogy a trendek továbbra is a növényi alapú élelmiszerek felé fognak tolódni – amelyek jóval kevésbé környezetterhelőek, mint állati eredetű társaik.

2050-re az Arla szeretné elérni a nettó nulla károsanyag-kibocsátást, ameit a növényi tejeik mellett a tehenek takarmányához adott adalékanyaggal valósítanának meg. Állításuk szerint a hozzávaló csökkenti az állatok által a puffadással termelt üvegházhatású metán gáz mennyiségét. Így választhatnak állati eredetű tejet azok is, akik a Föld jövője miatt aggódnak.