lány csíkos pizsamában fekszik az ágyon

Egy ügyes trükkel 5 perc alatt búcsút inthetsz az alvászavarnak

Szakember által javasolt pár gyakorlat és egy ital segítségével még a kifejezetten rossz alvóknak is hamar álom jön a szemére.



Felmérések szerint Magyarországon az emberek 9 százaléka szenved krónikus alvászavarban, és minden negyedik ember rendszeresen megtapasztalja, milyen az, amikor nem jön álom a szemére. Valószínűleg nem sokkal jobb a helyzet Nagy-Britanniában sem, a Mirror című újság ugyanis szintén behatóbban foglalkozott a minap a témával.

Szakértőt hívtak segítségül, aki különböző praktikákat javasolt a gyors elalvás érdekében. Állítása szerint ezzel 5 percen belül még a legrosszabb alvók is álomba merülnek. Ha ez talán túlzásnak is tűnik, mindenképpen azt javasoljuk, próbáld ki őket. Ha csak egy fél órát nyersz vele naponta, már sokat segítettél a szervezetednek a megfelelő regenerálódásban.

Hogyan aludj el 5 perc alatt?

  • Ülj, vagy feküdj le az ágyra és lassan ernyeszd el az izmaidat.
  • Kezd az arcizmaiddal, először feszítsd meg őket, majd hagyd, hogy elernyedjenek.
  • Dobd le a vállad, hogy az izmok ott is kilazuljanak, majd dobd a kezedet a tested mellé.
  • Fújd ki a levegőt, hogy a mellizmok is ellazuljanak. Ezután jöhet a láb, a lábujj és a csípő.
  • Addig ismételd a fenti lépéseket, amíg úgy érzed, teljesen ellazultál.

Tisztítsd ki a fejedet is

  • Ürítsd az agyadat, söpörj ki minden gondolatot.
  • Ha ez megvan, gondolj az alábbiak közül a számodra legkedvesebbre: egy tengerpartra néző erkélyen ülsz; egy hintaszékben ülsz a félhomályban; háton ringatózol egy medencében.
  • Természetesen kitalálhatsz magadnak más képet is, ami megnyugtat.
  • Ha egyik se megy, mondogasd magadban folyamatosan, hogy „ne gondolj semmire”, pillanatokon belül el fogsz aludni.
A szakember szerint nagyon fontos, hogy legyen egy jól bejáratott napi rutinod, vagyis mindig ugyanazokat a dolgokat csináld lefekvés előtt, amikről egyszer bebizonyosodott, hogy beválnak.

Ez lehet egy forró fürdő, zenehallgatás, vagy egy könyv. A rutin része az is, hogy minden nap nagyjából ugyanakkor feküdj le és másnap ugyanakkor kelj. Az ágyban már ne nagyon telefonozz vagy tabletezz, mert az bizonyítottan rossz hatással van a pihenésre.

Végezetül még egy jó tanács a témában igencsak járatos sleepscore.com-ról: elalvás előtt igyál vizet. A folyadék és a hidratáltság csökkenti a pulzust és a vérnyomást, ami a nyugalmi állapotnak alapfeltétele.