Julia Garner színésznő
Fotó: leyou_yuan / Instagram

Lélegzetelállító hotelekben élt hónapokat a világ leghíresebb álörökösnője

Ötcsillagos hotelek, Michelin-csillagos éttermek, első osztályú repülőutak és több ezer dollár értékű ruhák. A cikkből megismered a világ egyik leghíresebb álörökösnőjének, Anna Sorokinnak a lélegzetelállító életét.



Julia Garner főszereplésével nagy sikerrel fut a Netflixen Az örökösnő álarca mögött (angolul Inventing Anna) című sorozat, ami Anna Sorokin történetét meséli el. Egészen pontosan azt, a húszas éveiben járó lánynak hogyan sikerült több száz ezer dollárt kicsalnia a legelőkelőbb New York-i elittől és bankoktól.

Vigyázat spoiler veszély!

Mint a sorozatból is kiderül, a magát Anna Delvey néven milliomos német örökösnőnek kiadó, hamis csekkekkel és ígéretekkel pénzhez jutó orosz származású hölgy végül megkapta méltó büntetését, rács mögé került. 2017-ben tartóztatták le, majd 2019-ben bíróság elé állították, ahol bűnösnek találták szállodák, éttermek, bankok megkárosításáért. Ironikus módon a Netflix 320 ezer dollárt, azaz átszámítva 113 millió forintot fizetett neki azért, hogy elmesélje történetét.

Lehet szeretni vagy utálni őt, de egy biztos: Sorokin kisasszonynak jó ízlése van. Ennek alátámasztására összeszedtük, melyek voltak a legfényűzőbb hotelek és éttermek, ahol felbukkant a csaló álörökösnő. Íme!

Ez is érdekelhet: 5 cosmopolitan koktél recept a Szex és New York új évadához

1. 11 Howard


A manhattani 11 Howard (a sorozatban 12 George-nak hívják) az a szálloda, ahol Anna a legtovább, három hónapig tartózkodott, és ahol megismerkedett későbbi legjobb barátjával, a portán dolgozó Neffel. Ottléte alatt Anna Sorokin összesen 30 ezer dolláros (nagyjából 10 millió forint) számlát halmozott fel - olvasható a farandwide oldalán. Az 11 Howard hotelben egy éjszakáért nagyjából 100 ezer forintot kell fizetni.

2. Le Coucou


Anna gyakran a 11 Howard szálloda éttermében, a Michelin-csillagos Le Coucou-ban tartotta a legfontosabb találkozóit és természetesen itt fogyasztotta el a méregdrága vacsoráját is. Az említett szuper divatos New York-i étteremben egy marhahús tatár például 90 dollárba, azaz nagyjából 30 ezer forintba kerül.

3. The Mercer


Miután Sorokin nem volt képes rendezni gigantikus számláját, el kellett hagynia a 11 Howard hotelt, ám igényeiből nem adott lejjebb. Éppen ellenkezőleg: a még elegánsabb Mercer Hotelbe költözött át, ahol egy éjszaka nagyjából 280 ezer forintba kerül.

4. La Mamounia


A listán következő hotel a La Mamounia, a mi személyes kedvencünk, Marrókóban, Marrakesh szívében található. Ha ebben a hotelben a klasszikus szobát választod, akkor egy éjszaka nagyjából 200 ezer forintnál kezdődik, a sorozatban látott lakosztályban egy éjszaka hozzávetőlegesen 2 millió forintba kerül. A pénzedért cserébe viszont egy több mint 200 négyzetméteres, egyedi dekorációval kialakított szobát és egy hatalmas erkélyt kapsz.

5. The Beekman


Egy másik szemkápráztató New York-i hotel a The Beekman. Anna Sorokin ebben a szállodában szállt meg, miután számos kaland árán sikerült hazautaznia Marokkóból. Egy alap szoba nagyjából 160 ezer forintba kerül éjszakánként, míg a deluxe lakosztály 700 ezer forinttól kezdődik.

6. W Hotel


Mivel a sok tartozása miatt a legtöbb New York-i szállodába már nem fogadták be az (ál)örökösnőt, a W Hotelben talált menedéket. Itt azonban a sorozat szerint csak pár éjszakát tölt, mert rájön, további csalásait már nem tudja véghez vinni. Ebben a hotelben a normál szobában töltött éjszakáért nagyjából 100 ezer forintot kell fizetni, míg egy nagy lakosztály 200 ezer forinttól kezdődik.

7. Chateau Marmont


Amikor egyértelművé válik Anna számára, hogy már nem tudja tovább fenntartani a New York-i luxus életét, akkor a legendás hollywoodi Chateau Marmont felé veszi az irányt. A Chateau Marmont hotelben töltött egy éjszakáért nagyjából 170 és 350 ezer forint közötti árat kell fizetni, attól függően, hogy melyik szobatípust választjuk.

Vigyázat spoiler veszély!

A kalandnak 2017. október 3-án vetett véget a rendőrség, stílszerűen New York egyik legelőkelőbb lakónegyedének, a Gramercy Parknak a közelében fogták el. 2019-ben Annát 4-12 év fegyházbűntetésre ítélték, jó magaviselete és a javító foglalkozásokon való részvétele miatt a minimális 4 év letöltése után kiengedték. Alig pár héttel szabadulása után a Bevándorlási és Vámhatóság újra letartóztatta a lejárt vízuma miatt. Jelenleg New Jersey egyik börtönében várja, hogy hazatoloncolják Németországba.