Férfi ingben ül egy barna asztalnál, előtte számítógép

Goreczky Gergely, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója

Fotó: Grand Tokaj Zrt.

Már nem az állam a Grand Tokaj Zrt. tulajdonosa

Befejeződött a Grand Tokaj Zrt. tulajdonosváltásának jogi folyamata, amelynek eredményeképpen megszűnt a magyar állam tulajdonosi szerepvállalása a Tokaji borvidéken. Az új tulajdonos a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány.


Megtörtént a Grand Tokaj Zrt. tulajdonos-váltásának bejegyzése, amelynek értelmében az UNESCO világörökség részét is képező Tokaj-hegyaljai borvidék egyik legjelentősebb borászataként tevékenykedő társaság százszázalékos tulajdonrészét a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány vette át – hangzott el a Borfesztivál első napján a borászat standjánál megtartott sajtótájékoztatón. A beszélgetésen részt vett Prof. Dr. Stumpf István Kormánybiztos, a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítvány elnöke, Goreczky Gergely, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója, Szabó László, a Grand Tokaj Zrt. Ügydöntő Felügyelőbizottságának elnöke és Áts Károly, a Grand Tokaj Zrt. főborásza.

Mint az az eseményről kiadott közleményből kiderül, Szabó László elmondta „a Tokaji borvidék életében több mint 70 éve meghatározó szerepet betöltő, eddig állami tulajdonú társaság elkötelezett a régió megújításában, valamint a magyar bor külföldi presztízsének emelésében, az új működési struktúra pedig lehetőséget kínál arra, hogy a minőségi borok készítésének gyakorlatát az eddiginél szorosabban összekapcsolják az elméleti és gyakorlati képzéssel".

Goreczky Gergely hozzátette: „A modellváltás eredményeképpen immár teljes egészében piaci alapokra helyezve tudjuk tovább folytatni a munkánkat, és építeni a vállalat pozícióit a minőségi borok termelése és értékesítése területén. Eközben a sárospataki székhelyű Tokaj-Hegyalja Egyetemmel induló közös munka megteremti a lehetőségét annak, hogy jól képzett, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező fiatal szakembereket is a társasághoz tudjunk vonzani." A közlemény szerint a cégvezető kiemelte, az integrátori szerződéseken keresztül a vállalat továbbra is kiszámítható partnere tud lenni a helyi szőlőtermesztőknek. A minőségi alapanyagtermelésre képes termelők a jövőben is biztosan számíthatnak a Grand Tokaj Zrt. partnerségére.

A korábban Tokaj Kereskedőházként ismert szőlőalapanyag-felvásárló, borkészítő és értékesítő társaság megújulása 2013-ban kezdődött el, a 2016 óta Grand Tokaj márkanéven értékesített borok csaknem minden hazai kiskereskedelmi lánc polcain megtalálhatóak, emellett a társaság ma már 38 országba exportálja termékeit. Ennek köszönhetően a Grand Tokaj Zrt. jelenleg éves szinten mintegy 5 millió palack bort készít és értékesít.

Eddigi talán legnagyobb szakmai sikerünket éppen az idei évben értük el. A 2021-es Decanter World Wine Awards nemzetközi borversenyen a 2014-es 5 Puttonyos Aszúnk és a 2013-as évjáratú Eszencia egyaránt platina minősítésben részesült, mindkét tétel 97 pontot ért el

– hangsúlyozta a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója.

„A Grand Tokaj Zrt. tulajdonosi jogainak átvétele további értékes szinergiákat kínál az elméleti képzés és a gyakorlati termelés között. Mindez új lehetőséget nyújt a Tokaji borvidék fejlődésének támogatására, a tokaji bor presztízsének és szerepének megerősítése és a térség lakosságmegtartó erejének fokozására" – emelte ki Prof. dr. Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért (THE) Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Tokaj-Hegyalja Egyetem képzési szerkezete az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Campus alapjain jött létre, több képzési szinten és munkarendben.

Mintegy 330 hallgató összesen 15 alapképzést, mesterképzést, illetve felsőoktatási szakképzést nyújtó szakon folytatja vagy kezdi meg a jövőben tanulmányait.

A szőlész-borász szak mellett a pedagógusképzés, kulturális örökség kutatás és számos turisztikai irányú képzés járul hozzá ahhoz, hogy a Tokaj-Hegyalja Egyetem prominens szereplővé váljon a térség felsőoktatásában. A Sárospatak évszázados szellemi és infrastrukturális örökségén létrejövő új intézmény létrehozói nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy olyan szereplőt helyezzenek a magyar felsőoktatás térképére, ami nemzetközileg is megállja a helyét, valamint, hogy Tokaj-Hegyalja gazdasági és társadalmi szempontból fenntartható működését erősítse.