kígyók egy befőttes üvegben

Pontosan az történt a képen látható, borban ázó kígyókkal, amire számítasz

Kígyóbort készített egy kínai férfi, hogy meggyógyítsa beteg gyerekét. A kúra azonban váratlan fordulatot vett.


A thedrinksbusiness.com számolt be az esetről, miszerint az észak-kínai Heilongijang tartományban egy az italos üvegbe tett kígyó megharapott egy embert. A beszámolók szerint a férfi a krónikus betegségben szenvedő fiát akarta meggyógyítani „kígyóborral”.

Az ázsiai hiedelem szerint az alkoholba, első sorban rizsborba tett még élő kígyó gyógyító hatással bír, elsőként az időszámításunk előtti első évezredben dokumentálták az alkalmazását, de még a feljegyzések alapján még a 16. században is kúrálták vele a mérgezéses megbetegedéseket.

\u00e1tl\u00e1tsz\u00f3 \u00fcvegben k\u00edgy\u00f3

Kereskedelmi forgalomban is kapható kígyóval ízesített ital

Fotó: commons.wikimedia.org

Az elődök nyomdokába lépő 21. századi apuka nem bízta a véletlenre a dolgot, három mérges kígyót is vásárolt e célból. Az üvegeket egy év után nyitotta ki, de legnagyobb meglepetésére még mindhárom kígyó életben volt. Az egyik kicsusszant a palackból és megharapta a férfit, akinek az életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Szakértők állítják, szó sincsen csodáról, nem egyedi eset, hogy egy kígyó túléli a 12 hónapos alkoholos „fürdőt”. A hidegvérű állatok ugyanis viszonylag kevés levegővel is beérik, a környezeti megpróbáltatások elől egyfajta önkéntes hibernációba, vagyis mélyaltatásba menekülnek, majd amint a feltételek újra megfelelőek lesznek, „felébresztik” magukat.