repülőgép belseje a széksorokkal hátulról

Kiszámolták, a repülőgépen melyik ülésen a legkisebb az esély, hogy elkapd a COVID-ot

Tudományosan bizonyított, hogy bár egy légtér a repülőgép, mégsem mindegy a fertőzésveszély szempontjából, hogy hol foglalsz helyet.


Megjelent a koronavírus legújabb mutánsa, az Omicron és vele együtt a járvány negyedik hullám. Sokaknak azonban már megvan a repülőjegyük, szeretnék szeretteikkel együtt tölteni a karácsonyt, vagy éppen elvonulni valahova a világ elől az ünnepek alatt.

Elsőre talán meglepőnek hangzik, de nem a fertőzés szempontjából egyáltalán nem mindegy, a repülőgépen hova ülsz. Alapvetően nagyjából ugyanakkora az esélye annak, hogy elkapod a COVID-ot egy repülőúton, mint amikor bemész a boltba – feltételezve természetesen, hogy mindkét helyen tartózkodik veled együtt legalább egy vírushordozó személy. A repülőkön szűrőrendszereken át keringetik a levegőt, vagyis folyamatosan tisztítják, bár nullára sajnos még így sem redukálható a fertőzésveszély.

Olvasd el ezt is: 3 gyümölcs, ami segíthet visszanyerni a szaglásodat a COVID után

Szakértők viszont csökkentheted az esélyt, ha kerülöd a sok utas által használt helyiségeket (mindenek előtt a WC-t) és eszközöket (kilincs, kapaszkodó), és a reptéren is olyankor csekkolsz be, amikor kevesen állnak rajtad kívül a sorban.

Következzen végül a címben ígért kutatás és annak eredménye: e szerint a legnagyobb biztonságban az ablak melletti üléseken vagy. Egyik oldalról a fal a szomszédod, vagyis kevesebben ülnek körülötted, mint ha középen vagy a közlekedőfolyosó mellett foglalnál helyet. Tapasztalatok szerint a repülőkön mindig azok betegszenek meg a leggyakrabban, akik a közlekedőfolyosó mellett utaztak, ahol nagy az „átmenő forgalom”.