fiatal férfi piros feliratos pulóverben áll

Milák Kristófot ez a hétköznapi étel repítette VB-címig és világcsúcsig

Édesanyja egyik főztjének is fontos szerepe van a sikerekben az adottságok és a rengeteg munka mellett.



Június 21. óta Milák Kristóf immár kétszeres világbajnoknak mondhatja magát a budapesti Duna Arénában megrendezett úszó-világbajnokságon 200 méteres pillangóban ráadásul saját világrekordját megdöntve szerezte meg az aranyérmet.

A 2021-ben Tokióban ugyanebben a számban olimpiai bajnoki címet szerzett sportoló még akár duplázhat is Budapesten, hiszen hátra van a 100 méteres pillangóúszás száma, ahol szintén ő számít favoritnak. Utána viszont jöhet egy kis lazítás (nem sok, hiszen augusztusban már Európa Bajnokság következik), amikor minden bizonnyal pár napot otthon fog tölteni a szüleinél.

Login • Instagram

Bejárta a sajtót a minap, hogy családja hatalmas adag palacsintával várja haza, minden bizonnyal kerül mellé marhapörkölt nokedlivel is az asztalra. Egy korábbi interjúban ugyanis szülei elárulták, ez Kristóf abszolút kedvenc étele, anno Tokióból hazatérve is ez volt az első kívánsága.

Login • Instagram