három férfi néz a kamerába, kettő éppen kezet fog egymással

Középen a Nobel-díjas közgazdász

Így néz ki egy Nobel-díjas közgazdász első szakácskönyve

Fotók helyett infografikák, valamint receptek konkrét élethelyzetekre – így néz ki egy Nobel-díjas közgazdász első szakácskönyve.



Bár Abhijit Banerjee mindössze 15 éves volt, amikor először főzött, végül mégsem a szakácstudománya miatt tanulta meg a nevét a világ. Az indiai származású amerikai közgazdász, aki 2019-ben feleségével, a francia Esther Dufloval, valamint Michael Kremerrel megosztva kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat „a globális szegénység enyhítésére irányuló kísérleti megközelítésért", most szakácskönyvet adott ki. A közgazdaságtan mellett végig hű maradt a főzéshez is, állítása szerint több ezer ételt készített az elmúlt négy évtizedben.

Abhijit jobb szakács, mint közgazdász

– viccelődött a premieren Chiki Sakar, a könyv kiadója a BBC-nek. A Cooking to Save Your Life (Főzz, hogy megmentsd az életed) az első kritikák szerint egyszerre vicces és kedves. A közgazdász eredetileg sógorának kezdett összegyűjteni recepteket karácsonyra, idővel azonban úgy gondolta, több is kisülhet belőle.

Login • Instagram

„A főzés egy közösségi tevékenység, mindig valamilyen kontextusban történik: lehet ajándék, a csábítás eszköze, vagy önkifejezés. Lehet főzni irigységből, büszkeségből és szükségből" – vallja a szerző, aki minden egyes felsorolt esetre kínál recepteket. A spanyol csicseriborsó leveshez például azt írja, „végzetesen finom", utalva arra, hogy a vacsora könnyen lánykéréssel végződhet. Érdekessége még a könyvnek, hogy kevesebb benne az ételfotó és több az infografika, utóbbit Abhijiték bejárónője követte el, akivel gyakran főz együtt. „Azt szerettük volna, ha az emberek az alapján választanak receptet, hogy milyen ízekre vágynak, semmint hogy hogyan nézzen ki az étel" – hangzik a magyarázat.

Közgazdászként nagyon gyakorlatiasan közelíti meg a főzést a Nobel-díjas szakember.

Olyan helyzetekre kínál megoldást, mint hogyan süssünk édességet 15 perc alatt, ha kifogyott a cukor, vagy hogy hogyan építsük fel a fogást, ha a zöldség áll a középpontban. Származásából adódóan sok távol-keleti receptet emelt be, de vannak ötletek Szicíliából is.