piros nyers hús

Látványos változás állt be a férfinál, aki 167 napja csak nyers húst eszik

Lassan fél éve él nyers húson, mostani bejelentkezéseit látva követői komolyan aggódnak érte. Elnézve a posztokat, nem csoda.


Mi is írtunk február elején arról az amerikai bloggerről, aki saját testén fogott kísérletbe: 10 év vegánság után 2021. novemberben úgy döntött, kizárólag nyers húson fog élni. Az emberkísérlet azóta is tart, immár túl van a 165. napon, ám az őt folyamatosan követők (immár 144 ezren vannak) állítják, Brian Eno kicsit kezdi elveszteni a talajt a lába alól az utóbbi.

Szerintük ugyanis az amerikai fiatalember egyre furcsább gondolatokat posztol a képei, videói alá. Az egyikben azt írja:

„A hús az egyetlen élelem, ami senkinél nem vált ki negatív reakciókat (kivéve a zöld csodabogarakat) és csak a halott állatokban vannak meg azok a mikrotápanyagok, amire az embernek szüksége van. Nagyon sokat tanultam természetről, gazdálkodásról, történelemről, táplálkozásról, mióta a húsevő állatok útjára léptem.”

Válaszul a követők közül többen félig viccesen, félig komolyan feltették neki a kérdést, mentálisan minden rendben van-e még nála. Van aki javasolta neki, azonnal forduljon orvoshoz, mert lehet, hogy visszafordíthatatlan folyamatok játszódnak már a szervezetében.