sylvester stallone színész szemüvegben fehér ingben

Stallone éppen nem üldözi a rosszfiúkat

Stallone evés helyett is új filmjén dolgozik

Sylvester Stallonét egy étteremben kapták lencsevégre, ám evésről nem esett szó, helyette kiderült, hogy milyen új forgatókönyvön dolgozik.



Az idén nyáron 75. születésnapját betöltő Sylvester Stallone már gazdag filmes pályafutást tudhat maga mögött, ám jó akciósztár módjára egy pillanatra sem pihen, mint az az alábbi videóból kiderül.

Ezúttal egy étteremben csípték el, ahol a terített asztalnál evés helyett a Feláldozhatók című film legújabb részének forgatókönyvét javítgatta. Az asztalon várakozó kenyérszeleteket meghagyta a "riporternőnek", ő (szabad fordításban) úgy fogalmazott, "inkább a saját szavait issza".

A feláldozhatók (eredeti címén The Expendables) Stallone szerelemgyereke, a 2010-ben bemutatott amerikai akciófilmet ő írta és rendezte. A film a korábbi évtizedek legnagyobb akciósztárjait vonultatja fel, az eddigi három részben Stallone mellett többek között Dolph Lundgren, Jet Li, Jason Statham, Mickey Rourke játszott, de kisebb szerepekben feltűnt Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger is. Annyi a fenti rövid videóból is kiderül, hogy Jason Stathamre a negyedik részben is számít a bűnözők elleni harcban, a következő napon ugyanis éppen a színésszel készült megvitatni a forgatókönyv újabb változatát, ezért kellett rohamtempóban, még evés helyett is, javítania benne.

Feláldozhatók (részlet)