Raiffeisen Bank: zöldebb jövő a pénzügyi világban

2024. október 21.

A borok és a pénzügyi világ látszólag távol állnak egymástól, mégis számos párhuzam fedezhető fel köztük. Kementzey Ferenc, a Raiffeisen Bank Magyarország vezérigazgató-helyettese mindkét területen otthonosan mozog.

Beszélgetésünkhöz nem is választhattunk volna megfelelőbb helyszínt: bár a Budapest Borfesztivál az idei évben sok esővel és szokatlan hideggel fogadta a látogatókat, az igazán elszánt borkedvelőket ez sem tántoríthatta el attól, hogy esőkabátban, gumicsizmában, több rétegnyi meleg ruhában, borkedvelő barátaik társaságában végiglátogassák kedvenc pincészeteik és kereskedőik standjait. A kérdések mellé izgalmas tételek is kerültek a pohárba. Nem volt nehéz tehát megtalálni a kapcsolódási pontokat bor és bank között.

Fotó: Acsai Miklós

Több mint szenvedély

Kementzey Ferenc nem csupán szereti, de nagyon jól ismeri és érti is a borokat. 2022 decemberében három barátjával közösen egy kis borboltot nyitottak Nagykovácsiban Innowine Borpatika néven. Tematikus borkóstolókat szerveznek, és mind helyben, mind webshopon keresztül értékesítenek magyar borokat, de vannak külföldi tételeik is. Az ismert húzónevek mellett kis pincészetek borai, személyes kedvenceik is megtalálhatók a kínálatban. „Üzletemberként is hiszek az anticiklikus gondolkodásban; amikor a Covid alatt mindenki bezárt, mi akkor nyitottunk. Borklubot is szervezünk; ez egyfajta közösségi tér, csodálatos környezetben, ahova könnyű Budapestről is eljutni. A mi profilunk a remek borválaszték, a kellemes atmoszféra és a jó társaság metszéspontja.” Négy gyermeke közül hárman már fiatal felnőttek. Ők is szívesen fogyasztanak minőségi borokat, természetesen mértékkel.

VINCE: Borkedvelőként és borértőként Ön is jól tudja, hogy világszerte csökken a borfogyasztás, különösen a fiatalok körében. Négygyermekes édesapaként és egy borbolt társtulajdonosaként mit üzenne a fiatal generációnak, miben rejlik a bor varázsa?

KEMENTZEY FERENC: A személyes, baráti kapcsolatok révén már számos fiatalt győztem meg arról, hogy a gin-tonik vagy a vodka-szóda helyett bort válasszon. Számomra a bor egyszerűen jobb és finomabb, mint a tömény italok, a koktélok vagy a sör. A bor egy életmód része is: ez az életmód pedig, akár itt a Budapest Borfesztiválon, bemutatható és vonzóvá tehető a fiataloknak. A borban ott van az ízek végtelen változatossága, de a kapcsolatépítés lehetősége is: ellátogathatunk egy borvidékre, megismerhetjük a borászt, miközben olyan tudást szerzünk, amit később is kamatoztathatunk.

Egy jó bor megismerése elindíthatja a fiatalokat a bor világába vezető úton. Nekem négy gyermekem van, közülük kettőt már sikerült erre az útra terelnem. A szülőknek, a családnak komoly szerepe van ebben az edukációban. Mi közösen kezdtünk el borokat kóstolni, hogy inkább együtt történjen, mint titokban, és hogy inkább jó bort igyunk, mint más alkoholos italt. Örömmel láttam, hogy a fiam elkezdett borkóstolókra járni a barátnőjével; a 23 éves lányommal pedig közösen vettünk részt az Innowine-ban szervezett champagne-kóstolón. Fontos lenne, hogy azokon a helyeken, ahová a fiatalok járnak, minőségi bor is elérhető legyen. Gyakran hiányzik ez a kínálat, pedig Magyarországon kiváló ár-érték arányú borok közül lehet választani.

Fotó: Acsai Miklós

VINCE: Ha már szóba került a borok sokszínűsége és vonzereje, és az, hogy miként tudja megszólítani a fogyasztókat: a dinamikusan változó és versenytársakkal teli világban miben rejlik a Raiffeisen Bank erőssége, egyedisége, mivel tud kitűnni?

KEMENTZEY FERENC: A Raiffeisen Banknak van egy 130 éves tradíciója és egy regionálisan is széles körű márkaismertsége, de a folyamatos újítás, innováció is erősségünk. Nem bizonyos termékre fókuszálunk, hanem magára az ügyfélkapcsolatra. Ez hasonló ahhoz, ahogyan a borszaküzletbe betérő vásárló sem mindig ugyanazt a bort keresi; sőt, sokszor nem is tudja, mit keres. A kapcsolat, a személyes tanácsadás kulcsfontosságú. A tradícióra és az innovációra építünk, de az ügyfélkapcsolat minősége az, ami igazán meghatározó; a termék pedig az aktuális igényhez kell, hogy igazodjon. Van, hogy kamat-, vagy árfolyam-kockázatot kell kezelni; van, hogy az ügyfél támogatott hitelt szeretne, vagy éppen egy POS-terminálra van szüksége az üzletében. A környezet, a keretrendszer is folyamatosan változik – ahogy a bankok esetében a gazdaság, úgy a borászatoknál például a klíma –, annak minden következményével, és ehhez alkalmazkodni kell.

VINCE: Mi az, ami előre látható, megjósolható; amire fel lehet készülni?

KEMENTZEY FERENC: Azt, hogy milyen trendek várhatók egy éven belül, viszonylag jól látjuk. A Raiffeisennek komoly kutatási divíziója működik Bécsben, amely az egész régiót és a világot vizsgálja, és van egy magyar részleg Török Zoltán vezetésével, amely a hazai gazdasági, pénzpiaci folyamatokat figyeli és elemzi. Már csak a saját éves budgetünk tervezése miatt tudnunk kell, milyen árfolyam, milyen kamatszint várható, mennyivel fog nőni a GDP, hogyan alakul az infláció, miként változnak a reálbérek… Egy év távlatában tehát meglehetősen pontos előrejelzéseket tudunk adni, ugyanakkor azt is látni kell, hogy nagyon volatilissá vált a világgazdaság az elmúlt években. Gondoljuk csak végig, minden történt 2020 óta az elmúlt négy évben: Covid, háborúk, energiaválság, inflációs krízis…

Ha most kellene előre tekinteni, azt mondanám, hogy egy jobb időszak következik. 2024-re 1,7% körüli gazdasági növekedést várunk, aminek a motorja az utolsó negyedévben a belföldi fogyasztás és az exportpiacok élénkülése; jövőre pedig 3% körüli növekedést prognosztizálunk. Tavaly szeptember óta emelkednek a reálbérek; ezt viszont a lakosság még nem forgatta vissza a fogyasztásba. Részben a történelmi tanulságok miatt, részben pedig a nagyobb volatilitás miatt nagyon óvatos a magyar társadalom. Ahhoz képest, hogy mennyi a GDP, lényegesen kevesebbet fogyasztunk, mint a hozzánk hasonló GDP-vel rendelkező lengyelek vagy románok. Sok viszont a megtakarítás, rengeteg pénz megy ingatlanba, szárnyal a jelzálogpiac. Mi azt várjuk, hogy a megnövekedett reálbérek a fogyasztásban is megjelennek, csak egy időbeli csúszással.

Fotó: Acsai Miklós

VINCE: Vannak olyan iparágak, amelyekre különösen érdemes most odafigyelni?

KEMENTZEY FERENC: Igen jelentős iparági különbségeket látunk. Az állami beruházások – infrastruktúrafejlesztés, útépítés – lényegesen visszafogottabbak, és a német exportpiacnak kitett ágazatok is rosszabbul teljesítenek. Ugyanakkor az energiaszektorban látunk komoly lehetőségeket, keresletet: folyamatosak a beruházások, gondoljunk csak a napelemparkokra, vagy az ESG-átállás miatti követelményekre.

Az agrárium mindig jól megy, hiszen az élelmiszeripari kereslet állandó, „enni kell”; itt az időjárás okoz jelentős volatilitást, nem a kereslet kiszámíthatatlansága. Ami az agrárszektornak nagy lendületet fog adni, az az új KAP stratégiai terv, a korábbi vidékfejlesztési program. Számottevő uniós források érkeznek, 50%-os vissza nem térítendő beruházási támogatást, 10% kamatköltség-támogatást, 5% intézményi kezességi támogatást lehet igényelni; mindehhez a Raiffeisen Bank társfinanszírozóként hosszú futamidejű hitelt is hozzá tud tenni. A fenti igen kedvező lehetőség miatt jelentős agrár- és élelmiszeripari beruházásokra számítunk Magyarországon.

VINCE: A termékfejlesztési és szolgáltatási folyamatban miként jelenik meg a digitalizáció és a mesterséges intelligencia? Mely területeken pótolhatatlan az emberi jelenlét?

KEMENTZEY FERENC: Nagyon sok folyamat már automatizálható, például az átutalások vagy a cash management. Ugyanakkor az ügyfélkapcsolatok és a tanácsadás terén megkerülhetetlen az emberi jelenlét és szakértelem, különösen, amikor milliárdos hitelekről van szó. A személyes bizalmi kapcsolatok elengedhetetlenek. A digitális innováció azonban gyorsan fejlődik; például a prémium API ökoszisztéma lehetővé teszi a fizetésforgalmi rendszerek összekapcsolását és az óriási volumenű adatforgalom gyors kezelését.

Mi, a Raiffeisennél, folyamatosan fejlesztjük a vállalati digitális portált, amely valós időben nyújt számlainformációkat, és megkönnyíti a hitelkérelmek benyújtását is. Magyarország az azonnali fizetési megoldások élvonalában van, a napokban bevezetett QR-kód alapú Qvik rendszer pedig újabb példa erre az innovációra. Mi magunk is az elsők között vezettük be az új lehetőségeket, amelyek a kártyaköltségek megkerülésével peer-to-peer alapon, másodperceken belül teljesítik az utalásokat. Ezekre a – hagyományos termékekre épülő – innovációkra komoly igény van, hiszen gyorsabb, kényelmesebb, olcsóbb megoldást jelentenek.

A mesterséges intelligencia területén a hatékonyság és az ügyfélkiszolgálás javítására fókuszálunk. Az MI segíti a tárgyalások előkészítését, a kockázatelemzést, és egy felhőalapú platform révén a régiók közötti együttműködés lehetőségét is. A nagy áttörést 2025-re várjuk, és úgy gondoljuk, hogy az MI számos területen új lehetőségeket nyit meg.

Összességében úgy vélem, hogy a digitális innováció egyre nagyobb teret nyer, ám a személyes tanácsadás továbbra is kulcsfontosságú.

Fotó: Acsai Miklós

VINCE: Egy újabb párhuzam a borvilág és a pénzügyi szféra között a fenntarthatóság témaköre. Milyen konkrét lépéseket tesz maga a Raiffeisen Bank Magyarország a zöld beruházások terén, és hogyan támogatja ügyfelei fenntarthatósági kezdeményezéseit?

KEMENTZEY FERENC: A lakossági területen zöld alapokat forgalmazunk, és zöld jelzáloghiteleket is nyújtunk. A pénzügyi rendszer segítségével jól lehet támogatni a gazdaság zöldítését. A Raiffeisennél működik egy fenntarthatósági bizottság, amely irányítja a zöld projektek támogatását. Mi ugyanis vállaltuk a portfóliónk jelentős zöldítését, szerveztük zöld kötvények kibocsátását, nagyon sok zöld hitelt nyújtunk és a kockázatkezelési folyamatokba is beépítettük a fenntarthatósági szempontokat. Az Agora székházunk egy zöld mintaprojekt, elektromos autókat üzemeltetünk, és a fiókhálózati redesign programunkban kiemelten kezeljük az energiahatékonyságot. A borászatoknál is látom, hogy egyre több napelemes rendszert építenek, környezetkímélő gépeket, berendezéseket használnak és ökológiai művelést alkalmaznak, ami szintén mutatja a zöld beruházások fontosságát.

VINCE: Van-e olyan borászat, a borágazatban tevékenykedő ügyfél a portfóliójukban, akivel példaértékű az együttműködésük?

KEMENTZEY FERENC: A Raiffeisen számára az agrár- és élelmiszeripar mindig is fontos volt. Ausztriában a bank működését a gazdálkodók alapozták meg. Magyarországon az élelmiszeripar és a borágazat szereplői az ügyfélkörünk fontos részét képezik. Több hazai borvidék kiemelkedő borászatával vagyunk üzleti kapcsolatban, legyen szó szőlőfelvásárlás előfinanszírozásáról vagy nagyobb fejlesztések támogatásáról.

VINCE: Az idei Budapest Borfesztivál vendégországa Georgia volt, amit a borkészítés bölcsőjének tartanak. Az évezredes hagyományok mentén kvevrikben érlelt borok pár éve szinte berobbantak a nemzetközi borpiacra. Ön mit gondol, mi lehet a sikerük titka és mi az, amit ebből a magyar borágazat is tanulhat?

KEMENTZEY FERENC: Georgia visszanyúlt a gyökereihez, és az ősi szőlőfajtákat és technológiát vitte sikerre. A hagyományaikat büszkén képviselve léptek ki a modern piacra, ami jó példa lehet Magyarország számára is. Egyre többen kísérleteznek nálunk is a filoxéravész előtti őshonos fajtákkal, és ez az innováció mellett a hitelességet, az egyediséget is biztosítja. A borkészítésben fontos a tradíciók megőrzése, ugyanakkor nem szabad elfelejteni a piaci igényekhez való alkalmazkodást sem. A georgiai borok példája megmutatja, hogy a kettő kéz a kézben járhat.

Fotó: Acsai Miklós

Nem mindennapi borélmény

A beszélgetés során az alábbi borokat kóstoltuk:

Teleki Tradíció 1881 Chardonnay Brut 2021
Kreinbacher Égoïste Brut 2018
Veszprémi Érseki Pincészet Mandorla Rajnai Rizling 2023
Tement Gelber Muskateller Steinbach Fürst Premier Cru Bio Südsteiermark DAC 2020
Skoff Kranachberg Sauvignon Blanc Südsteiermark DAC 2022
Feind Rajnai Rizling Narancsbor 2015
Ethno Wines Kisi 2022
Nap-völgy Borászat és Élménybirtok, Nagy-Eged Egri Bikavér Grand Superior 2018
Dakishvili Family Selection Saperavi 2021

Köszönjük szépen a hazai pincészeteknek és termelőknek, a colorwines.hu borkereskedéstől Gombolai Attilának, a Budapest Borfesztiválon vendégországként kiállító Georgia standján Petzold Attila bor- és párlatszakértőnek a borok kiválasztásában nyújtott segítséget és a tételek rendelkezésre bocsátását!

(partneri együttműködés)
Szerző: Vancsik Ivett
Címlapfotó: Acsai Miklós