Ivott-e champagne-t Napoleon vagy kacsa az egész?
A Napoleon film már a mozikban, és ha arra nem is térnek ki benne, hogy Napoleon mit és mennyit fogyasztott, mi azért utánajártunk.
Az internetre beütve a champagne és az idézet kulcsszavakat egyből ránk is omlik több tucat híresség vallomása, amelyet – ha lehet hinni az internetnek – a pezsgő ihletett. Tekintettel arra, hogy hírességekről van szó, alighanem ez a pezsgő a francia változat, vagyis champagne lehetett.
„Champagne-t iszom, amikor győzök, hogy megünnepeljem, és champagne-t iszom, amikor veszítek, hogy megvigasztaljam magam” – állította állítólag a nagy, Bonaparte Napoleon. Mi pedig most annak eredünk nyomába, hogy vajon igaz-e ez, és ha nem, akkor egyáltalán: mi köze Napoleonnak a brandyhez?
Elő a szablyákkal!
Olvasóinknak valószínűleg nem kell bemutatni különösképpen a sabrage-technológiát, vagyis, amikor egy másik tárggyal, jellemzően egy szablyával, pöccintjük ki a pezsgősdugót. Nos, a legenda szerint ez is Napoleonhoz köthető, aki, korának megfelelően nagy barátságban lehetett számos pezsgőház tulajdonosi körével. Közülük pedig Veuve Clicquot-hoz fűzhette közelebbi kapcsolat. Olyannyira, hogy amikor győztesen tért haza a nagy hadvezér, állítólag az özvegy Clicquot pezsgővel várta a katonákat. Akik, lévén, hogy más eszközük nem volt, szablyával nyitották ki az üvegeket, hogy elfogyasszák a győzelmi italt. Ez, szintén legenda, ahhoz vezetett, hogy ma világszerte pezsgővel szokás ünnepelni a sikereinket.
Másik, vagy harmadik, szintén Napoleon és a champagne kapcsolatát tükröző anekdóta, mely szerint a coupé poharat – amelynek egy évvel ezelőtt volt egy gyors felívelése, majd megint gyorsan letűnt – Napoleon első feleségének a keble ihlette. Bár, az is lehet, hogy Maria Antoinette volt a pohárkészítő modellje.
A fentiek tehát csupán találgatások, az viszont igaz, hogy Napoleon név alatt számos italt találunk ma a borkereskedések polcain: brandytől a mandarinlikőrön át egészen a pezsgőig.
Mi a valóság? Korai évek
Michael Broars professzor számos tanulmányt jegyez Napoleonról, a Drinks Business pedig legújabb könyve kapcsán annak ered utána, vajon, mit is ivott ténylegesen a hadvezér. Mindenek előtt érdemes ehhez megvizsgálni Napoleon származását: olasz gyökereivel ugyanis egy olyan kultúrából érkezett, ahol a mértékletes alkoholfogyasztás volt a kor divatja, és ehhez Napoleon is tartotta magát. Ha fogyasztott is alkoholt, ritkán került a befolyásoltsága alá, mint ahogy dohányozni sem dohányzott. Egyedüli „bűne” az étkezések végén elfogyasztott méregerős fekete volt.
Mint hogy Napoleon nem celebritásként kezdte karrierjét, korai éveiben nagy valószínűséggel a legtöbbször be kellett érnie a helyi, asztali borral. Ami, az ő esetében korzikait jelentett, amely testes, sűrű vörösbor volt, így gyakran felhígítva, fröccsként került a hadvezér poharába. A tányérra pedig szintén valami helyi étel érkezett, amely jól ment ehhez a borhoz, mint például a sült kecske. Viszont, mint ismeretes, Napoleon nem maradt Korzikán.
Burgundia örök
Broars szerint Napoleon ízlését meghatározták ezek a korai élmények, és bár sikeres karriert épített magának, a gasztronómiai ínyencségek soha nem nyűgözték le igazán. Pedig, az első hadjáratai Piemontba vitték, a marha helyett azonban csirkét evett, és, a történész állítása szerint a Barbera d’Asti és Barbera del Monferrato borokat fogyasztotta egyszerű étele mellé. A Barbareso vagy a Barolo nem merült fel semmilyen vele kapcsolatos tanulmányban sem, igaz, Piemontból gyorsan tovább állt.
Amit viszont a fenti linkelt kisvideó is említ, a történész szerint is igaz. Nevezetesen, hogy Napoleon nem tudott ellenállni a Chambertinnek, egy jó kis burgundiai vörösbornak. Állítólag, amikor hadseregével a Côte-d’Or-on vonult keresztül, a katonáknak felemelt karddal kellett tisztelegniük, valahányszor elhaladtak egy borbirtok mellett. Persze, nemcsak áthaladt a területen, hanem magával vitt néhány rekesz pinot noirt is, például az orosz hadjárataira. Amikor császár lett, és hódolói felevenítették előtte, hogy XIV. Lajos szívesen indította a napot egy felvizezett Chambertinnel, Napoleon szörnyülködott.
Azonban nem elégedett meg azzal a nagy hadvezér, hogy ő maga részesüljön a burgundi borokból, céljai között szerepelt az is, hogy az egész nemzetben fellendítse a borivást. Olyan „haditerve” is volt, hogy Németországot elárasztja burgundi vörösborokkal, hogy a francia régió – amely mindvégig hűséges maradt hozzá – ne szenvedjen hiányt semmi földi jóban. De, mint ahogy arra a fenti kisvideó is kitér, Napoleon egyéb döntései is befolyással bírtak a borvilágra: eltörölte például az elsőszülött kizárólagos öröklési jogát, amelynek köszönhetően ha egy családban több gyerek volt, mindenki egyenlő arányban részesedett a földben. Így indultak el a mai családi birtokok.
Az, hogy ma Burgundiában számos boros címkét díszit Napoleon arcképe, a fentiek ismeretében nem is olyan meglepő.
És mi a helyzet a pezsgővel?
Broars állítása szerint, bár Napoleon természetesen járt Champagne-ban, a pezsgőt sosem szerette meg, mert nem tett jót a gyomrának. Mivel gyakran járt társaságba, ahol természetesen került champagne a poharakba, Napoleon kifejlesztette azt a technikát, hogy csak belekortyol az italába, de nem ürítette ki teljesen, nehogy újratöltsék a poharát. Ugyanez, az első feleségéről, Josephine-ről nem mondható el: ő köztudottan nagy champagne-fogyasztó volt – talán ő volt az, aki Napoleon részét is megitta.
A konyakkal való névházasságának oka annak köszönhető, hogy Napoleon felkereste 1811-ben Emmanuel Courvoisier borkereskedőt, aki később megalapította a híres konyakházat. Ennek állít mementót a Napoleon sziluettjével ellátott palack.
Napoleon élete Szent Ilona szigetén ért véget, amelyet Namíbiától nyugat felé az óceán kellős közepén érdemes keresni a térképen. A lokáció relatív közelsége okán pedig az a legenda maradt fent, hogy a hadvezér utolsó napjait dél-afrikai borok édesítették meg. A Groot Constantia borászat utolsó szállítmánya azonban már nem találta életben az egykori hadvezért. Két évvel ezelőtt pedig kalapács alá került az utolsó, neki szánt, 1821-es évjáratú bor is.
Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: Pavelis / Shutterstock
