Egy Nobel-díjas fizikus kiszámolta, mit nem szabad ennünk az éttermekben, ha jót akarunk
Rendeljük újra a megszokott kedvenc fogást, vagy merjünk valami újat kipróbálni? Ez a kérdés valószínűleg mindenkit foglalkoztatott már az éttermek asztalánál. A matematikának meglepően egyértelmű válasza van erre.
Nem kérdés, hogy az ember a megszokások rabjai. Ez leginkább az apró mindennapi helyzetekben mutatkozik meg. Amikor minden reggel ugyanabból a bögréből isszuk a kávénkat, vagy a osztott munkaállomású irodában ugyanarra a helyre ülünk le, az mind ennek ékes bizonyítéka. Az étteremben a vendégek szintén szívesen követik a megszokott mintákat. Nem merengenek sokáig az étlap felett, hanem egyenesen azt az ételt célozzák meg, ami már a legutóbbi látogatás alkalmával is meggyőzte őket.
Néha azonban az étlap tanulmányozása közben mégiscsak beúszik egy jól ismert kérdés: a standard fogásunkat válasszuk, amiben sosem csalódunk, vagy próbáljunk ki valami újat, kockáztatva, hogy utólag elégedetlenek leszünk a választásunkkal? Valódi dilemma! De olyan, ami matematikailag feloldható – állítja a Falstaff cikke..
Az 1970-es évek végén Richard Feynman Nobel-díjas fizikus egy thaiföldi étteremben hirtelen tollat ragadott, és felfirkantott egy képletet egy papírra, amivel matematikailag megoldotta az említett problémát. Ezután rendeltek, ettek – a feljegyzés pedig feledésbe merült.
Ami elsőre bizarr anekdotának tűnik, évtizedekkel később komoly kutatási témává nőtte ki magát. Kutatók megfejtették Feynman kézzel írt jegyzeteit, és arra a következtetésre jutottak: a megfelelő étel kiválasztásának kérdése mögött az emberi élet egyik alapvető döntési problémája húzódik meg.
A kutatásban ezt a feszültségmezőt „felfedezés kontra kihasználás” (Explore versus Exploit) néven írják le. Új dolgokat kellene felfedeznünk (explore), vagy inkább a már bevált, régi dolgokat kihasználnunk (exploit)? Feynman megfontolásában a döntő változó nem az éhség volt, hanem az idő. Pontosabban: még hányszor fogunk ebben az étteremben ülni?
Aki éppen csak felfedezett egy helyet, és azt tervezi, hogy gyakrabban visszatér, általában jobban jár a kíváncsisággal. Minden új rendelés bővíti az ismereteinket az étlapról. Talán vár még ott egy olyan fogás, ami letaszítja a trónról az eddigi kedvencet.
Másként fest a dolog, ha a tartózkodás ideje korlátozott. Például a szabadság utolsó estéjén. Vagy a búcsúlátogatás alkalmával egy olyan városban, amit egyhamar nem fogunk újra látni. Ekkor megváltozik a számítás. Annak az esélye, hogy profitáljunk egy új felfedezésből, lecsökken, miközben a csalódás kockázata megmarad. Más szóval: aki holnap elutazik, annak inkább azt a tésztát kellene megrendelnie, amelyért már az első este óta rajong.
A kutatók azonban nemcsak azt akarták tudni, hogy mi lenne matematikailag az optimális. Az is érdekelte őket, hogyan döntenek az emberek a valóságban. Egy több mint 2000 résztvevővel végzett vizsgálat kimutatta: a legtöbben nem pontosan Feynman képlete szerint cselekednek – de meglepően közel állnak hozzá.
Úgy tűnik, sok ember rendelkezik egy intuitív megérzéssel azzal kapcsolatban, hogy mikor éri meg kísérletezni, és mikor nem. Aki tehát nem tudja fejből a képletet, nyugodtan hallgathat a megérzéseire.
Címlapfotó: Tayla Brand / Unsplash
