Borárverés Tokajban, értékes muzeális borok a kalapács alatt

2024. január 24.

A borárverés bevétele jótékony célra megy, nem mindennapi összefogás előzi meg az eseményt.

Február 3-án első alkalommal rendezik meg a Jótékonysági borárverést és farsangi bált a néhány éve lenyűgözően felújított Andrássy Kúria és Spa*****-ban. Az ételekért a Michelin-ajánlott Bobajka felel, a talpalávalót a BudapestBár ikonikus zenésze húzza. Az árverési tételek között olyan bortörténeti ritkaságok is helyet kaptak, mint például egy 1975-ös tokaji hatputtonyos aszú.

A tarcali református templom nagyharangja már egy éve nem szól, mivel 2023. januárjában megrepedt. Ezért a helyi borászok úgy döntöttek, hogy jótékonysági eseményből teremtik elő a harang újra öntéséhez szükséges összeget, amely 25 millió forintot jelent.

A megnyugtató, kétszáz éve minden eseményről hírt adó harang öblös hangját már több mint egy éve kell nélkülöznünk. Úgy gondoljuk, a harangszó éppúgy hozzátartozik településünkhöz, mint az itt termő szőlő és bor, az ódon kőépületek és pincék, vagy az itt élő emberek. Ezek mindegyikéért készek vagyunk egyesületen belül összefogva erőfeszítéseket tenni, hogy Tarcal régi fényét megőrizzük, élő és élhető településsé tegyük.” – mondta el a jótékonysági eseményt összefogó és menedzselő Keresztesné Pataky Orsolya.

19. századi jelmezek, bortörténeti ritkaságok

A harang újraöntésének érdekében először rendezik meg az impozáns, ötcsillagos tarcali Andrássy Kúria és Spa új rendezvénytermében a Jótékonysági borárverést és farsangi bált február 3-án. A bál témája a 19. század. Bár nem kötelező, de lehet 19. századi jelmezben érkezni az eseményre – a legötletesebb jelmez díjazásban részesül majd. A finom falatokat a 2023-ban Michelin-ajánlott Bobajka biztosítja, a menüsoron olyan hívogató ételek is találhatóak, mint például a préselt malacfül kimchivel. De természetesen a vegetáriánusokra, illetve az ételintoleranciával élőkre is gondoltak.

A vacsorát élőzene teszi majd különlegessé. A Budapest Bárból is ismert Ökrös Károly, illetve ifj. Kállai Kiss Ernő, nívódíjas prímás előadását élvezhetjük. Berényi-Jerebák Ancsi és Berecz Ági tarcali cukrászok közös munkájának gyümölcse, a helyi alapanyagokból komponált Tarcal tortája is ezen az estén debütál.

Borárverés

borárverés aszú sor
Fotó: Szabó Nikolett, Nikitaylorphoto

Az est fénypontját a borárverés jelenti. Kalapács alá kerülnek a helyi borászok tételei, köztük számos, a piacon már régóta nem kapható különlegességgel. A teljesség igénye nélkül a tarcali bor-, aszú- illetve pezsgőválogatás mellett lehet majd licitálni 1999-es aszúeszenciára, 1972-es vagy 1975-ös aszú borokra. De egyéb, a helyi borászok nevével elmaradhatatlanul összefonódó borcsomagok is gazdára találnak majd.

A báli belépőjegy ára, amely tartalmazza a vacsorát és a welcome pezsgőt is 18 000 forint.
Aki nem tud, vagy nem szeretne részt venni a bálon, viszont szívesen támogatná az egyesület törekvéseit, 5000 vagy 10 000 forintos támogatói jegy megvásárlásával tudja ezt megtenni. Az aukciót online is lehet követni, illetve lehet licitálni.

Bárki, aki a fenti három opció közül jegyet vásárol, részt vesz a szintén bálon kisorsolandó tombola nyereményjátékon, ahol értékes ajándékok – például Margitszigeti Szabadtéri Színházba szóló belépőjegy, borvacsorára szóló voucher, vagy a helyi négycsillagos kastélyszállóban két éjszakára szóló ajándékutalvány – találnak gazdára.

Facebook esemény itt, még több információ elérhető az egyesület Facebook oldalán.

Címlapfotó: Szabó Nikolett, Nikitaylorphoto