Tokaj és Bordeaux testvéri kötelékben – a Hétszőlő és a Cos d’Estournel közös bemutatója a VIRTUban

2025. február 03.

A Terroir Club és a Chefmarket szervezésében került megrendezésre a felhőkig nyújtózó VIRTU Étteremben az a kóstoló, melyen egy tokaji és egy bordeaux-i ikon mutatkozott be a szakma képviselői előtt. A “szédítő magasságban” megtudhattuk, miképp fonódott össze a két távoli testvérbirtok működése, és a két cég a sok-sok különbözőség ellenére mégis hogyan hat egymás munkájára.

Tokaj és Bordeaux kéz a kézben

Hegyalján több francia kapcsolódású nagybirtokot ismerünk. A Michel Reybier vezette borászati cégcsoporthoz jelenleg 5 birtok tartozik, melyekhez a Hétszőlő 2009-ben csatlakozott. Az emblematikus tokaji szőlőbirtok egyébként is francia alapítású (1991), és nem csak a tokaji aszú első írásos említése fűzhető hozzá (1571), de a rendszerváltás utáni újrarendeződésnek is igen fontos szereplője volt (így a kövérszőlő, a késői szüret vagy éppen az első löszös karakterű borok tekintetében is történelmi jelentőségű a munkásságuk).

2010-től aztán Makai Gergely vette át az 55 hektáros bio birtok vezetését, és kapott vele új, fiatalosabb lendületet a borászat. Elmondása szerint az öt testvérborászat évente három meetinget is tart, ahol leginkább a szőlészeti folyamatokról egyeztetnek, és igen aktív együttműködés bontakozott ki a magyar és francia birtokok közt. Megtisztelő volt hallani a francia kollégáktól az eseményen, hogy mennyire nagyra becsülik az édes borok készítésének tudományát, melyről ők valójában semmit nem tudnak, ezt a műfajt pedig Tokaj képes a legszebben bemutatni. Ahogy hamarosan látni fogjuk, van mélyebb, személyes előzménye is Tokaji vonzalmuknak.

Bordeaux-ból Charles Thomas értékesítési vezető, Tokajból pedig Makai Gergely mutatták be a két birtok remek tételeit a Terroir Club és a Chefmarket szervezésében megrendezett kóstolón.

A Hétszőlő-sor

tokaj hétszőlő
Fotó: Ripka Gergő

Hétszőlő Birtok Furmint 2022

Tipikus forró év, ilyenkor a birtok felső, hűvösebb területei biztosítják a megfelelő száraz alapanyagot, ahol vékonyabb a lösz és több a kő.

Halvány citromszínű bor. Üde, friss, fiatalos, igazi löszös karaktert mutat illatban egyből: virágokkal, zöldalmával, tisztasággal. Könnyed, zamatos, sima korty, de kellően frissítő is, eleven savakkal, löszös puhasággal keretezve. Csiszolt furmint, tele eleganciával, kiváló ár-érték aránnyal.

Hétszőlő Furmint selection 2011

A jó évjáratokból párszáz palackot megőriz a borászat: ez a tétel is ékes bizonyíték rá, hogy a löszön termett furmint is képes tartani magát a palackban (érdekesség, hogy ebben az évben csak három hordó aszú készült). A 2023-as Decanter World Wine Awards 97 pontos bora.

Fiatalos szalmaszín a pohárban. Furmintos, szigorúbb, jellegzetes palackbuké, mely kimértebb, így kevesebb benne a gyümölcs, de még egyáltalán nem érett vagy öreg. Ízben is abszolút élő, vitális, friss bor, a korty közepe is telt, finom, gyümölcsös, a meleg év kerekségével, kis füsttel. Meglepően csiszolt, elegáns, szépen érett száraz tokaji.

Hétszőlő édes szamorodni 2020

Érdekesség, hogy valami furcsa oknál fogva a Hétszőlőnél mindig az általánosan gyengébb évek az igazán szépek (vö. 2001, 2004, 2010 stb).

Halvány citrom színe fiatalságáról és viszonylag könnyed stílusáról árulkodik. Újabb hordókban történt az erjedés is, majd egy évig abban is érett. Elegáns fehér húsú gyümölcsök illata, kis vaníliával, fiatal és tiszta aromákkal. Zamatos, könnyed szamorodni, friss őszibarackkal, finom édességgel, szép hordóval. Modern, közérthető tokaji édes bor.

Hétszőlő 5 puttonyos tokaji aszú 2013

Nehéz év után egy igazi nagy tokaji évjárat a pohárban (a Hétszőlő 2013-ban készítette el első dűlőszelektált aszúit is); ebben az évben a hárslevelű is szebben aszúsodott, így 15 %-ban ez adja a birtok aszúborait. Az 5 puttonyos pedig a pincészet zászlós bora minden évből. Ez a tétel hosszabb időt töltött a seprővel, és 3 évig volt hordóban.

Szép aranyló szín. Illatában csupa aszalt gyümölcs, hordó, baracklekvár, egy kis illóval. Vaníliás ízek, izgalmas kandírozott gyümölcsös zamattal, déli gyümölcsök mellett halvány kis érettséggel. Hosszú, koncentrált ízű, igazi klasszis aszúbor!

Egy csipet ázsiai fűszer Bordeaux-ban

Az észak-médoc-i Cos d’Estournel az origót jelentő 1855-ös klasszifikáció szerint másodosztályú rangot visel (maga az alapító egyébként két évvel 1855 előtt halt meg, így már nem érhette meg, mire élete munkája igazán beérett). – Mégis amolyan “super second”-ként tartja számon a közvélekedés a Saint Estéphe nyugati felén, Pauillac tőszomszédságában fekvő birtokot.

Érdekesség, hogy hajdan, amikor a borász egyben a kereskedő is volt, nagy hangsúlyt fektettek a távol-keleti nyitásra, így például a Cos d’Estournel volt az első francia birtok, mely Kínába bort adott el. Az ázsiai, pagodákat idéző inspirációk építészetileg is visszaköszönnek, ahogy az indiai elefánt is vissza-visszatérő motívum a birtok arculatában. Aki személyesen is ellátogatna a csodás birtokközpontba, azt jó eséllyel az a Dominique Arangoits birtokigazgató fogadja majd, aki a 90-es években még az ugyancsak francia gyökerű Disznókő birtokot vezette évekig. Meglepetésünkre magyarul fogad majd minket, hisz a Hegyalján töltött évek alatt megtanult a nyelvünket, róla azóta is mindenki igazi fenoménként beszél Hegyalján. Sokat segít a Hétszőlőnek is, vele közösen finomhangolják a technológiai mozzanatokat.

A Cos d’Estournel-sor

térkép, bordeaux
Fotó: Cos d’Estournel

Chateau Cos d’Estournel Pagodes de Cos Blanc 2022

A tenger közelsége a borban is visszaköszön kis sósság formájában. Illata vidám, friss, fajtajelleges fűvel, citrusokkal. Eleven, frissítő savérzet, de mégis sima és izgalmas látni, hogy egészen hasonló stílusjegyekből épül fel a bor, mint a Hétszőlő furmintja! Lédús, húsos, buja déli gyümölcsök a kortyban, licsivel, tiszta ízvilággal.

Chateau Cos d’Estournel – G d’Estournel 2019

A G amolyan második vonal a borászatnál, mely már 1-2 évesen is iható, a 20 hektáros terület 86 %-ban merlot-alapú házasítása.

Illatban paprikás, szárított paradicsomos, fűszeres, földes jegyek. Étcsokoládésan kesernyés, fűszeres korty, kis lekváros tapintással. A tanninok enyhék, a test közepes, vagyis Bordeaux egy könnyedebb arca; mégis húsos, harapható, jól iható vörösbor.

Chateau Cos d’Estournel Pagodes de Cos 2015

Kevesebb új hordót kap ez a bor, általában 11-12 hónapig. 44 % cabernet sauvignon, 46 % merlot.

Színe gránátba hajlik. Illatban is finom érettség érződik már: fa, fűszerek, fahéj, antik bútor. Gyönyörűen nyílik a levegőn: gyógynövényekkel, mákkal. Ízben földesség, fakérges jegyek, finomszemcsés tanninnal, sok fűszerrel, herbális jegyekkel és dohányfüsttel.

Chateau Cos d’Estournel 2012

A pincészet álláspontja szerint most fogyasztásra kész, és eléggé tipikus médoc-i évjárat. 75 % cabernet sauvignon adja gerincét a bornak.

Bíbor és rubin közti villanások színben, kis kiválással a palackban. Klasszikus bordeaux-i vonások: kifinomult és rétegzett, komplex borsossággal, füstölt sonkával. A korty is súlyosabb, tanninosabb, hosszabb, testesebb az előző vörösek után kóstolva. Elegáns hordóhasználat. Most valóban a csúcson lehet, de van még benne tartalék is bőven.

Szerző: Ripka Gergő
Címlapfotó: Ripka Gergő